Az írás durván SPOILERES – továbbolvasás csak saját
felelősségre!
Mindenképpen azzal kezdeném, hogy tetszett Az ébredő Erő (ráadásul a szerkesztőségben ezzel nem vagyok egyedül, sőt). Azért fontos ezt leszögezni, mert a lenti szövegfolyam (tényleg hosszú lesz - szeretettel várom a kommentszekcióban az elmés tl;dr beszólásokat) kizárólag a negatívumokról fog szólni – de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek a filmnek pozitívumai, csak azt, hogy itt most azokról nem lesz szó. Azért nem, mert millió más helyen másról sem beszélnek, csak az erényeiről (melyeket amúgy én is méltattam a kritikában, aki innen hiányolja őket, fáradjon oda), méghozzá szuperlatívuszokban, viszont fontosnak tartom, hogy a nagy rajongás-őrület-hisztéria közepette a problémákról is szó essen. Merthogy azért vannak. Bizony.
Hogy ki mennyire akad fenn rajtuk, az más kérdés. Elfogadom, ha valaki egyáltalán nem, az vegye úgy, hogy ez emitten csak az én akadékoskodásom (de azért: egy SW-rajongóé, aki NEM úgy ült be a filmre, hogy márpedig ezt utálni fogja, és direkt hibákra vadászik majd benne). A lenti gondolatok egy része bennem is csak jóval a film után fogalmazódott meg, mert közben vitt magával a lendület meg a Star Wars-fíling. Továbbá van, amit még így, napokkal a megtekintés után leírva sem tartok súlyos problémának (Rey). De mint mondtam: beszéljünk róla. Távolodjunk el egy picit, az „erre vártunk 30 éve”, az „év legjobb filmje” meg az „újra gyerek vagyok” hozzáállástól. Csak egy picit. És addig próbáljunk meg nem Star Warsként, hanem egyszerűen „csak” FILMként tekinteni rá. Nézzük meg, úgy hogyan működik.
Világábrázolás – valaha rég, egy érthetetlen galaxisban
Alapvető problémája a filmnek (nagyjából az egész cikk erről fog szólni), hogy a balladai homály és a folytatások felvezetése kedvéért szinte semmi, még a legalapvetőbb dolgok sincsenek kellően elmagyarázva, tisztázva, ábrázolva benne. Kezdjük itt: Meg tudja nekem mondani valaki, mi a Köztársaság, az Ellenállás és az Első Rend viszonya? Vagy, hogy mi az Első Rend egyáltalán? Úgy értem, súgó nélkül – mert tudom, hogy az előzményként szolgáló könyvekből kiderül, mi lett a Birodalommal és a lázadókkal, kiderül, hogy a Köztársaság és az Első Rend páréves háború után békét kötött, és kiderül, hogy előbbi suttyomban támogatja az erőt gyűjtő Ellenállást – csakhogy egy filmnek önmagában kell megállnia a helyét, az nem frankó, ha kapcsolódó termékekből vagy Wookieepediából kell összerakni a sztorit.
Márpedig Az ébredő Erőből egyszerűen nem tudjuk meg a fő konfliktus alapját – és hát „a fő konfliktus” mint olyan, azért picit fontos dolog, ráadásul két-három mondat, vagy akár pár sor a kezdő feliratban elég lett volna a kifejtéséhez. Folytatva a gondolatmenetet, nem világos, miért volt egyáltalán szükség erre a „bonyolított” felállásra (ha két fél feszül egymásnak, akkor kapásból minden egyértelmű, lásd a klasszikus Birodalom/Lázadók konfliktust), ugyanis semmit nem profitál a film abból, hogy a Köztársaság és az Ellenállás nem ugyanaz (ahogy egyébként a Köztársaság központjának elpusztítása is teljesen súlytalan, következmények nélküli).
Han és Kylo Ren – elmaszatolt tragédia
Számomra a legfájóbb pont, hogy Han halála alig volt rám bármiféle hatással. Kisebb részt azért sem, mert eleve szinte biztos voltam benne, hogy áldozatul esik a filmben, de ettől függetlenül még simán letaglózhatott volna – már ha kellően megalapoznak neki, mert az ugye nem árt egy drámához. De ennek a hátteréről megint csak nem tudunk meg semmit. Nem tudjuk, milyen volt Han és Leia viszonya Rennel; nem tudjuk, a fiú miért gyűlölte meg a szüleit; nem tudjuk, mi történt pontosan Luke és közte a jedi képzés során; nem tudjuk, miért fordult a sötét oldal felé – nem tudunk semmit arról a konfliktusról, amely Han halálát okozza.
Egy fiú megöli az apját, és fogalmunk sincs, miért. Sőt, korábban talán két jelenetben kerül összesen szóba az apa-fiú kapcsolat. Először akkor, amikor Snoke és Ren említik (itt tudjuk meg, hogy utóbbi Han és Leia fia), aztán pedig akkor, amikor Han és Leia beszélnek róla – összesen nagyjából négy mondatot. Ennyi a film elvileg legdrámaibb, legsúlyosabb jelenetének felvezetése. Ahogy sok esetben Az ébredő Erőnél, ezúttal sem az érinti meg az embert, ami, amiért és ahogyan történik, hanem pusztán a tény, hogy egy bizonyos valakivel (egy rég szeretett, popkulturális ikonná vált karakterrel) történik. Meghalt a mi Hanunk, és nem láthatjuk többé cinkos félmosolyát. Ezért könnyezünk, nem azért, mert a karakter sorsának alakulása oly erőteljes és érzelmekben gazdag, olyan jól prezentált. És ez egyszerűen pongyola írás, szégyentelen nosztalgiafacsarás.
A misztikus Luke misztikus távolléte egy misztikus helyen misztikus okokból
Kétségkívül nagyon vagány, hogy Luke csak az utolsó percben bukkan fel, és akkor belenéz a kamerába, és megvan a film legnagyobb „hazaértünk” pillanata, és mindnyájunkat átjár az Erő, és... szóval fasza, na. Működik. Vigyorogtam is rendesen (és úgy álltam fel a székből, hogy folytatástdeazonnal). Csak hát nem igazán tudjuk, miért tűnt el Luke – mármint bizonyos értelemben tudjuk: azért, mert kudarcot vallott Bennel/Rennel, aki a sötét oldal felé fordult. De ennyi? Hogyan, miért, egyáltalán mikor történt mindez? Miért döntött úgy Luke, hogy erre az a legjobb válasz, ha elvonul remetének? Persze erről még biztos több is ki fog derülni később – legalábbis nagyon remélem, mert ennyi alapján ez nem egy érett, bölcs jedi lovag viselkedése, hanem egy felelőtlen, depressziós nyápic töketlenkedése, aki azzal reagál a kudarcára, hogy ezt a kudarcot hagyja szabadon garázdálkodni-öldökölni a galaxisban, miközben ő növekvő szakállal nézegeti az óceán hullámzását. És még ha ezt később ki is magyarázzák valahogy, ennek itt és most nagyon rossz szájíze van – legalább másfél évig azzal kell élnem, hogy Luke egy hisztis fasz lett.
Az Erő útjai kifürkészhetetlenek
Snoke Sith lenne? Azt tudjuk, hogy Kylo Ren nem az. Ő a Ren-lovagok feje, bár a Ren-lovagokról megint csak nem tudunk semmit (Snoke-ról dettó), ahogy azokról a korábban sosem látott képességekről sem, amelyeket Kylo demonstrál (pl. a kilőtt lézernyaláb megállítása a levegőben, majd ott tartása hosszú percekig, látszólag bármiféle koncentráció/erőfeszítés nélkül). Arról ne is beszéljünk, hogy semmi értelme annak, hogy a jedik, a sith-ek és az Erő röpke harminc év alatt legendává, mesévé válnak, miközben ráadásul mind az Ellenállás, mind az Első Rend oldalán erőhasználók, illetve valami okból mitikussá vált emberek élő rokonai, leszármazottai stb. vannak (ez részben visszavezet arra a problémára, hogy alig valamit tudunk a galaxisban uralkodó állapotokról). A fenébe is, hiszen még az első Köztársaság is csak úgy 60 éve bukott el, és akkor még százával rohangáltak a jedik a galaxisban – persze, a Birodalom nyilván tett róla, hogy elfelejtsék őket, de már rég nem a Birodalom (vagy az Első Rend) uralkodik, az új Köztársaságnak meg ugyan mi oka lehetne rá, hogy ne állítsa vissza a történelmi igazságot, vagy hogy elhallgassa egyik legnagyobb hősük, Luke Skywalker létezését és mibenlétét?
A térkép, amit valaki, valamiért, valahol elkészített és hátrahagyott
Az ébredő Erő McGuffinja. Az hagyján, hogy miért létezik egyáltalán (meg amúgy is, talán később kiderül), de sehogy sincs értelme annak, hogy a végén R2D2 csak úgy hipp-hopp felébred, és kiderül, hogy a hiányzó részlet (vagyis a többség) végig nála volt. Ezt már magától Abramstől is megkérdezték a napokban, de a válasza nagyrészt annyiban foglalható össze, hogy érzelmileg hatásos, hogy R2 ott, a végén tér magához, a dramaturgiát, logikát, történetvezetést meg úgyis mindenki leszarja a nagy mosolygás és örömkönnyek közepette. (Amúgy az soha senkinek nem jutott eszébe, hogy belenézzenek R2 memóriájába, ha már ő Luke droidja, és mindenki Luke-ot keresi?)
Leia, az alibikarakter
Bocsánat, de Leia tábornok egyszerűen teljesen feleslegesen van benne a filmben. Jó látni, hát persze, mert ő Leia, de egyáltalán nem csinál semmit, nem megy sehová, nem hoz semmilyen döntést, nincs semmilyen vele kapcsolatos konfliktus – nem írtak neki szerepet. Legfeljebb csak asszisztál férje (exférje/expasija?) drámájához és halálához azzal, hogy megkéri, „hozd vissza a fiunkat”, de Han e mondat nélkül is nyilván ugyanott, ugyanúgy kötne ki.
A hős utazása a... hát, igazából ő sem tudja, hová
Az egyszerűség gyönyörködtet, például: Luke-nak meg kell mentenie Leia hercegnőt, és biztonságba kell juttatnia a tervrajzokat, hogy megsemmisíthessék az elnyomó Birodalom bolygópusztító Halálcsillagát. Az ébredő Erő esetében Reynek meg kell találnia Luke-ot, hogy... hogy... mit csináljon? Kiképezze őt? Vagy hogy megnyerje a háborút? Hogy az ellenállás élére álljon? Hogy leverje a Ren lovagokat? (Most például visszamegy majd Reyjel harcolni, vagy ott maradnak pár évig jediképzőst játszani? MI VOLT A CÉL?) Leia is ezért akarja megtalálni? Vagy csupán testvéri szeretetből? Mert aggódik érte? Vagy mindkettőből?
Nyilván lazán, egy vállvonással el lehet intézni, hogy az utóbbi, de a film egyszerűen nem kommunikálja tisztán a hős küldetésének lényegét. Megint a néző nosztalgiájára épít: Luke fontos, hiszen ő Luke, egyértelműen meg kell keresni, mindegy, miért, várjuk messiásszerű felbukkanását, az okokat pedig ne firtassuk. Rey ugyan szerencsére remek karakter, változik, fejlődik, de Luke, aki anno egy szinte gyámoltalan, folyton megmentendő figurának indult, nagyjából fél óra után világosan megmondta, mit akar (jedi lenni, mint az apja, és ebben – mivel a film egyértelműen kommunikálja, hogy mit jelent jedinek lenni – máris minden, de rohadtul MINDEN benne van), míg a bivalyerős Rey, aki mindenkinek szétrúgja a seggét, még a film második felében is csak sodródik, és nincsenek igazi céljai azonkívül, hogy hazamenjen a nagy homokos semmibe (megint csak: valamiért – a szülőkért – amiről nem tudunk semmit, így nem értjük, nem érezzük át a vívódását).
Lehet, hogy a fentiek egy jelentős részét el lehet hessegetni azzal, hogy „majd a folytatásokból kiderül”, de ennek nem így kellene működnie, mert ez nem tévésorozat, hanem mozifilm. Olyan fontos sztori- és karakterelemekről van szó, amelyek szükségesek lennének ahhoz, hogy bizonyos eseményeknek és fordulatoknak itt és most súlyuk legyen. Ne csak másfél vagy három év múlva. Ha megnézed az első Star Warst, egyáltalán semmilyen nagyobb kérdés nem marad megválaszolatlanul a végére, mindennel tökéletesen tisztában vagy (ami azt illeti, Obi-Wan bámulatos egyszerűséggel, egy szuszra elmagyarázza a film teljes hátterét és minden tétjét), mindenki célja, motivációja és múltja egyértelmű (ez még A Birodalom visszavágra is igaz, pedig az direkt cliffhangerrel ér véget). Persze, van benne egy megjegyzés egy bizonyos uralkodóra, akit még csak nem is látunk, plusz semmit sem tudunk Luke és Vader (meg Leia) viszonyáról (merthogy akkoriban még Lucas sem tudott róla semmit), de ezek egyike sem fontos az önmagában is kerek sztori teljes megértéséhez. Mert ugye például Luke és Vader kapcsolata például nem ott ér drámai csúcspontjára (ellentétben Az ébredő Erővel, ahol Hané és Kylo René viszont igen).
Plusz a ’77-es Star Wars esetében tompítja az esetleges kérdések felmerülését az is, hogy a legelső filmről van szó, és elfogadjuk, hogy amit a játékidő elején kapunk, az abszolútum, ergo nem feltétlenül igényel magyarázatot. Különösen, hogy Lucas a világ egyik legrégebbi és legjobban működő kliséhalmazát, a klasszikus mesedramaturgiát (ld. Joseph Campbell) használta és fordította a javára. Az ébredő Erőt azonban megelőzi hat másik film, egy hosszú, masszív történelem rengeteg konfliktussal és sorssal, és nyilván tudni akarjuk, mi történt azóta, hogy utoljára elmerültünk ebben a világban, főleg, hogy amit látunk, az annak a következménye – de nem tudjuk meg.
Emberek, akikről semmit sem tudunk, más emberekkel harcolnak, akikről semmit sem tudunk, egy olyan galaxisban, amiről semmit sem tudunk, olyan körülmények közt, amikről semmit sem tudunk. Finn az egész film EGYETLEN teljesen realizált karaktere – világos, hogy honnan jön, hová tart, mi hajtja. Míg az eredeti Star Wars-trilógiában összesen egy darab megjegyzés akad (Yoda: „Van még más is.”), ami homályba burkol valamit a folytatásra nézve, itt, miközben a nosztalgiával legyalulják a nézőt, mindenki más egy nagy homály, mindenkit mindenféle rejtélyek lengnek körül – amivel egyrészt az a gond, hogy tényleg az átélés rovására megy, másrészt meg az, hogy... nos, a Star Wars sosem a rejtélyekről szólt. SOSEM. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ha ez nem egy Star Wars-film lenne, akkor mindenki szétfikázná az átgondolatlan, homályos alibisztorija meg az érthetetlen motivációjú karakterei miatt. De persze az, és annak (főleg a hangulatát tekintve) működik - ezért céloztam arra a bevezetőben, hogy Az ébredő Erő jó Star Wars-film (a legjobb A jedi visszatér óta), de nem igazán jó FILM.
Mintha (túl Abrams Mystery Box-baromságán) arra lenne kihegyezve az egész, hogy a rajongók akár marketing nélkül is, önjáróan telebeszéljék az internetet a következő másfél évben, találgassanak, elméleteket gyártsanak, vitatkozzanak, maguktól generálják a hype-ot. Mert ugye manapság egy franchise egy bármilyen darabja véletlenül sem állhat meg a saját lábán, de még csak egy félen sem, muszáj teletűzdelni kérdésekkel, cliffhangerekkel, rejtélyekkel - mintha ugyan kétséges volna, hogy egy újabb Star Wars-filmre beülnek-e majd a nézők (emlékeztetőül: két rettenetesen szar SW után is beültek A sith-ek bosszújára). És közben egyáltalán nem vagyok biztos abban sem, hogy az EPVIII választ fog adni ezekre a kérdésekre, mert annak majd a saját történetét kell előrevinnie. Remélem, az Erő Rian Johnsonnal lesz.