Az Év Öt Legjobban Tetsző Filmje

December van, toplisták hava, amelyből egy miniszteri rendeletnek köszönhetően én sem maradhatok ki. Persze ha az lenne a cikkben, hogy “Az év öt legjobb filmje”, akkor sorban kapnám a leveleket, hogy hogyan hagyhattam ki Az ébredő Erőt vagy a Sicariót, és különben is, nem értek én semmihez. Úgyhogy igazán szubjektív lista következik, az év — számomra — legemlékezetesebb filmjei.


Mr. Holmes

Igen, tudom, rohadt szentimentális mocsok vagyok, akit el lehet kápráztatni pusztán Ian McKellen arcjátékával és egy devoni képeslappal. Igen, vállalom. Dráma, izgalom és feszültség négy fal és a méhkaptárak között - egzisztencializmus és kristálytiszta logika - erre keressék a kritikát.


Saul fia

Tudom, hogy az Oscar-esélyes Nemes Jeles filmről teljes mértékben képtelenség úgy beszélni, hogy ne induljon el a diskurzus egy bizonyos irányba, és tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy most sem fog másképpen történni. Eredetileg úgy gondoltam, nem is írok ide semmit, mert teljesen felesleges, valamilyen furcsa, májfacsaró érzéstől vezérelve a lakosság vöröset-lilát kezd el látni, torkok szorulnak el, és olyasmiket írnak (jellemzően élőszóban mindez ritkán hangzik el), amelyeket úgy egyébként normális ember e-coli baktériumnak se üvöltözne, pláne nem csupa nagybetűvel és megkérdőjelezhető helyesírással. A cselekmény helye és ideje - népszerű újságírói csúsztatással élve - rendkívül megosztó, mindazonáltal szeretném, mit szeretném, könyörögve kérelelem a Kedves Olvasót, hogy tegyük most mindezt nettó tíz percre félre. Tudom, hogy nehéz és tökéletesen ellentétes az érző és mozgatóidegsejtjeikkel, de tényleg, egy picit most ne. Kérlek.

A Saul fia formanyelvileg és történetmesélésileg tényleg azt valósítja meg, amiről magyar és kelet-európai filmesek nettó két évtizede álmodnak, és az Istennek se’ sikerült véghezvinni; úgy szikár és lényegre törő, hogy követhető, érthető és érezhető. A főhős passzívnak, sodródónak tűnhet, mégis világos célja van, tűnjön az bármennyire is valóságtól elrugaszkodottnak - de nem válik röhejessé, szánalmassá, hanem valamiért a néző is elkezd hinni benne. Minden epizodista a helyén van, minden snitt és jelenet gondosan átgondolt és természetesen tökéletesen megvalósított. Nagyon nagyon nagyon (nagyon) kevés olyan magyar film van, amelyen vagy hosszú percekre vagy akár csak pillanatokra ne látszódna a többre vágyást akadályozó szűk anyagi keret, gyakran pedig még vállrándítás nélkül otthagyott állványzat is, hiszen “nem volt rá pénz, ez van”. A Saul fia - kényelmetlenül szűk kerete és fókuszának sekélyessége viszont nem ezért van; és az utolsó csavarig kitalált vizuális világ mellé Zányi Tamás hangdizájnja zárja ránk a cella tetejét. A Saul fia ugyanis háromdé nélkül is a cselekmény központjába löki a nézőt, hogy aztán ne is eressze a végefőcímig. Igazi, kézzel fogható, biztos kézzel, szaktudással és törődéssel készült magyar film. Az ilyenekért mindig hálás vagyok.

Remember

Atom Egoyan nem mindig találja el, de ha igen, akkor nagyon; az öregek otthonában élő demens Zev (Christopher Plummer) elindul, hogy végrehajtsa barátja, Max (Martin Landau) küldetését: megtalálni és megölni családjaik gyilkosát. Bruno Ganztól Dean Norrison át Jürgen Procnow-ig vezető útján pedig nem csak lassan elhomályosuló elméjével, de saját múltjával is kénytelen szembenézni. Mindenféle olcsó szentimentalizmus nélkül, időnként brutális megállókkal haladunk a talán kitalálható, de mindenképpen sokkoló csavarig.

Containment

Neil Mcenery-West első nagyjátékfilmje azért került be a listába, mert kevés az olyan igazi független zsánerfilm, amelynek nem a Tesco háromszáz forintos bödönében van a helye, hanem a vásznon: Mark (Lee Ross), a gyerekének láthatásáról éppen elkéső szobrász arra ébred, hogy valakik szó szerint beheggesztették a saját lakásába. A szomszédai, a falon keresztül áttörő, meglehetősen erőszakos Sergei (Andrew Leung), Dan (Chistos Lawton) és Sally (Louise Brealey, tudják, a Sherlock Molly-ja) segítségével megpróbálja kideríteni, mi is folyik a brightoni lakótelepen, kik azok a HAZMAT ruhások odakint, és hogy hogyan juthatnának ki a panelpokolból. 

A szaksajtóban “nuts-and-bolts” thrillernek aposztrofált Containment a zsáner legjobb hagyományaiból merítve csak és kizárólag a legégetőbb kérdésekre nem válaszol, hanem pusztán a hőseire fókuszál; egy csapatnyi szomszéd, akik nem is ismerik egymást, kénytelenek helytállni egy olyan helyzetben, amely csak rossz véget érhet. Nincsenek felesleges ijesztegetések, csak szikár képek és egy olyan depresszív helyszín, amely Kelet-Európában nagyon is ismerős lehet mindenkinek. A nagyon nagyon minimális költségvetés pedig nem hogy hátránya, hanem inkább előnye a filmnek; nem igazán lépünk ki a négy fal közül, ha pedig mégis, az nem ér jó véget…

Very Big Shot

Tudom mire gondolnak, és igazuk van; ha valaki fel merészel rakni egy éves toplistára egy libanoni filmet, az minden bizonnyal valamiféle elvetemült filmszak-aspiráns tizenhatéves hipszter lehet. Az ilyen esetekben én sem gondolom ezt másképp, viszont mivel ad 1. ez egy szubjektív lista és ad 2. a Very Big Shot tényleg a meglepetés erejével ért, ezért a listán a helye. Az egyszerű, már-már klisészámba menő kismenő gengszter-kinyír-valakit-az-öccse-megy-börtönbe-helyette kezdés persze nem azt ígérte, hogy az év egyik legfordulatosabb, legviccesebb és legszatirikusabb filmjét fogom látni. 

Mir Jean Bou Chaaya filmje lassan talál magára (kell hozzá némi türelem), de tíz-tizenöt perc után a film főhőse, a pizzériájából terítő díler, Ziad egy rövid, balszerencsés drogügyletet követően rátalál a csempészet legbolondbiztosabb módjára: filmtekercses dobozokban fogja külföldre vinni a drogot, mert az simán átmegy átvilágítás nélkül a biztonsági ellenőrzésen. Tehát Ziad felcsap a filmbolond Charbel producerének… és innentől minden csak egyre bizarrabb lesz. A Very Big Shotban olyan apró jóságok vannak, mint a keresztény-muzulmán ellentét legkreatívabb felhasználása filmpromócióban, korrupció kicsiben és nagyban, valamit Ziad egyre bonyolultabb és kifinomultabb machinációi, csak hogy elérje a célját: kiszállni mindenből, és megnyitni álmai éttermét. A vége pedig a kelet-európai közönségnek is ugyanannyit fog jelenteni, mint akár a libanoninak. 

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!