Évek óta mindenki arról beszél, hogy a tévésorozatok mennyire a mozifilmek fölé nőttek Amerikában – színvonalban, érettségben, változatosságban, merészségben. Lévén kevésbé elterjedt, sőt, kevésbé elfogadott formátum, a képregény nem részesül efféle rivaldafényben, pedig a szerzői művek előretörésével (köszönhetően nem kis részt az Image kiadó üzletpolitikájának) e téren is hasonlóan látványos fejlődés ment végre a 2010-es években. Egyre több nívós sorozat közelíti meg az évtizedekig egyeduralkodó, végtelenített szuperhős-szériák sikerét, egymást érik a kiváló sci-fik, krimik, fantasyk és horrorok – látják ezt a filmesek is, és elképesztő mennyiségben vásárolják fel a menőbb szériák mozis és tévés jogait.
Ami azt illeti, annyira sok a jó sorozat, hogy kicsit át kellett gondolnunk a legjobbak kiválogatásának eddigi módszerét. Azon régóta futó képregények, amelyekről már sokszor írtunk korábban, és több éves összesítésünkben is szerepeltek, most „csak” egy gyors említést kapnak, hogy ne szorítsanak ki olyan címeket, amelyekről eddig jóval kevesebb szó esett. Tehát, a lenti listán túl (de lélekben abba tartozóan) álljanak itt a „kötelező” örök kedvencek:
- Fables: mert a klasszikus tündérmesék és legendák szereplőit az tartja életben, ha emlékezünk rájuk, és újra meg újra elmondjuk a történeteiket: a sorozat a 150. számával (ami valójában inkább egy vaskos kötet) ebben az évben ért el az "amíg meg nem haltak" mondatig.
- Invincible: mert hiába tart már a 126. résznél, Kirkman még mindig meg tud lepni (az ún. „Reboot” pedig, ami valójában nem reboot, megint egy óriási ötlet).
- Saga: mert továbbra is a jelenleg futó legjobb sci-fi/fantasy, gyönyörű, kegyetlen és hihetetlenül képzeletgazdag felnőttmese.
- The Unwritten: mert a történetek hatalma, önálló életet élve, ideákat teremtve és vírusként terjedve az egyik legpotensebb fegyver a világon, ahogy ezt ez a 66. részével lezáruló sorozat is gyönyörűen illusztrálja.
- The Walking Dead: ld. az Invincible-t, csak ennek már a 150. része jelenik meg jövő héten.
Most pedig jöjjenek a többiek a szokásos kategóriákra bontva.
ONGOING SOROZAT
Alex + Ada (Image Comics)
Ha tetszett A nő vagy az Ex Machina, esetleg mindkettő, akkor az Alex + Ada a te képregényed. Jonathan Luna és Sarah Vaughn sci-fi drámája ember (egy ronda szakítás után félholtként ténfergő férfi) és gép (egy ajándékba kapott, intelligens társ-robotnő) viszonyát állítja a középpontjába, és történetébe okosan, érzékenyen beleágyazza a társkapcsolati problémákat és témákat is, plusz a múltbeli robotlázadással és a mesterséges értelemmel szembeni globális bizalmatlansággal és robotüldözéssel ad neki egy némileg eposzi keretet is. Az Alex + Ada emberről, elfogadásról, szeretetről, továbblépésről, változásról és félelmekről mesél. Invenciózus szerelmi történetként, izgalmas drámaként és kiváló science fictionként egyáltalán megállja a helyét. (RCS)
Avengers/New Avengers (Marvel Comics)
A csak Multiverse Sagaként emlegetett, összesen (az Infinity crossoverrel együtt) 83 részes, monstre csillagközi eposz valami olyasmi a szuperhősműfajnak, mint a Nincs bocsánat volt a westernnek. Jonathan Hickman kíméletlenül és fájdalmasan atomjaira bontja a jelmezes héroszok nemességének, heroikusságának, idealisztikusságának mítoszát, és ezeket a valóságnál nagyobb karaktereket végzetesen gyarló, önmagukkal meghasonuló, egymással acsarkodó, a világot a legnagyobb bajban cserben hagyó emberekké redukálja. Mindezt egy időn és téren átívelő grandiózus sztorifolyamban, milliárdok és univerzumok pusztulásával a háttérben. Talán soha nem olvastam a mainstreamben ehhez fogható szuperhős-történetet. (RCS)
Birthright (Image Comics)
A tizenegy éves Mickey Brennan rejtélyes eltűnése romokba dönti a családja életét, ám pontosan egy évvel később a rendőrség egy kardokkal és fejszékkel felszerelt, prémekbe burkolózott melákot tartóztat le, aki azt állítja, ő az eltűnt kisfiú. Csak a most már jóval fiatalabb bátyja, Brennan hiszi el a hagymázas mesét: Mickey egy kapun keresztül Terrenos fantasztikus birodalmába került, ahol hosszú évek alatt sikerre vitte a királyságot fenyegető gonosz Lore istenkirály hatalmának megtörésére indított hadjáratot. A zsarnok ügynökei azonban átjutottak a mi világunkba is, és a birodalom hőse utánuk eredt, hogy megmentse otthonát. Persze nem minden az, aminek látszik, így Brennan és időközben nagyranőtt öccse nekivágnak életük (pontosabban csak Brennan élete) nagy kalandjának, nyomukban a rendőrséggel, mágikus szörnyetegekkel és Mikey odaátról szárnyakon érkezett, állapotos barátnőjével. Az utóbbi évek egyik legjobb fantasy sorozata. (NK)
Black Widow (Marvel Comics)
A Marvel egyik nagyszerű, karakterközpontú sorozata, amelyet a kiváló Phil Noto illusztrál, a Secret Wars miatt sajnos elérkezett a végkifejletéhez. Natasha Romanoff két küldetés között, a saját szakállára vállal (nem kevésbé véres) munkát, hogy az így összegyűjtött pénzt vezeklésre fordíthassa. Kilenc milliméteres, csáklyapisztoly, pusztakezes harc: hiába ugrik be időnként vendégszereplésre a szuperhősuniverzum egy-egy ismertebb alakja, azért ez mégiscsak régivonalas kémtörténetek sorába tartozik. Ha a Fekete Özvegy el akar érni valamit, James Bond is jobban teszi, ha nem áll az útjába. (NK)
Deadly Class (Image Comics)
Egy titkos és elit, ’80-as évekbeli bérgyilkos-iskolában játszódó akcióőrület. Rick Remender, az örök kedvenc Fear Agent írója mindent, de tényleg kurvára mindent beleadott ebbe az elszállt ötletbe. A Deadly Class lényegében egy zavart, sérült, agresszív, félőrült tinédzserekről szóló szappanopera, már ha a szappanoperát iszonyú kegyetlennek, hallucinogénnek, véresnek, és nem sematikus, hanem durván élveboncolt karakterekkel teli, ’80-as évek-esztétikájú tébolydának képzeled el. Elképesztően izgalmas emocionális hullámvasút vad ötletekkel és Wes Craig csodálatos vizuálitásával. A legeredetibb hangvételű képregények egyike. (RCS)
Hawkeye (Marvel Comics)
A három évvel ezelőtt indult és a 22. füzetével 2015-ben befejeződött Hawkeye valószínűleg sokak véleményét változtatta meg a Bosszúállók eddig másodhegedűsként muzsikáló tagjáról: de az enyémet bizonyosan. Matt Fraction és David Aja mestermunkája ez, a zseniális sztorivezetés és a vizuális ötletek olyan ötvözete, amilyenre vajmi ritkán van példa. Clint Barton (Hawkeye) és Kate Bishop (ő is Hawkeye) végre összetett és szerethető karakterek, akik szabadidejükben nem a világ megmentésén fáradoznak, hanem sokkal földhözragadtabb dolgok foglalkoztatják őket, mint például az, hogy megóvják bérházuk többi lakóját a helyi gengszterbandától. Csontok törnek, viccek csattannak el és szívek törnek össze, nagyon emberi pillanatokban, szuperhősgúnya és maszk nélkül. A sorozat kvázi folytatását, az All-New Hawkeye-t viszont nem tudom jó szívvel ajánlani: még az egyébként kiváló Jeff Lemire is nyúlhat mellé időnként. (NK)
Outcast (Image Comics)
Robert Kirkman úgy döntött, neki nem elég, hogy évek óta az övé a legjobb amerikai sorozatok közül kettő is (Invincible, The Walking Dead) – akart egy harmadikat. Hát megírta. Mert ő már csak ilyen. Az Outcast egy modern ördögűzős történet, amely azonban messze túlmutat a zsáner bevett fordulatain és sztorielemein, és egyrészt olyan ötleteket, gondolatokat és rejtélyeket vet fel, amelyeken még évekig izgalmasan lehet majd rágódni, másrészt Az ördögűző óta az egyetlen olyan mű a témában, amely hatásosan kapcsolja össze a borzalmakat az azokkal szembenéző ember saját, személyes drámájával és hitével (illetve annak hiányával). Hátborzongatóan jó széria Paul Azaceta fantasztikusan kifejező, félelmetes és atmoszférikus képi világával. (Idén startol a tévés adaptáció első évada a Cinemaxon.) (RCS)
Rumble (Image Comics)
A B.P.R.D. sztárírója, John Arcudi éveket várt arra, hogy belevághasson a legendás harcos lelkével életrekeltett madárijesztő kalandjaiba, aki a saját, rég elveszett teste után kutat. James Harren segítségével pedig elérkezett az idő, hogy előttünk is megnyíljon az a sajátos mitológiával átitatott urban fantasy mesefolyam, melynek eseményei tornádóként szippantják be a hétköznapi csapos, Bobby Larosa és naplopó haverja, Del vacak kis életét. Szalmával kitömött hadisten, hatfejű hidrát háziállatként tartó vénember, elmúlt idők csatornákban és lakatlan házakban rejtőző lényei: aki szerette az Amerikai isteneket Gaimantől, az ezt is imádni fogja. (NK)
Southern Bastards (Image Comics)
Jason Aaron veszélyes, aljéletű, tahó futball-redneckek közegében játszódó, hihetetlenül mocskos déli gótikája sajnos kicsit belassult tavaly, már ami a megjelenéseket illeti – mindössze hat rész jött ki. És az igazat megvallva, valószínűleg még mindig arra várunk, hogy beinduljon a sztori főszála, de ez egyáltalán nem baj. Aaron briliánsan építi fel a karaktereket, és festi meg a korrupt, már-már szektaszerűen működő, az egész szutyok kisvárost a zsebében tartó focicsapat, illetve az azt vezető no-bullshit zsarnok-edző portréját. A Southern Bastards a gyilkosságok és bűnök ellenére inkább dráma, mintsem tőről metszett, vériszamos krimi-noir, mint a Scalped volt, de ugyanolyan kegyetlen, húsbavágó és kompromisszummentes. (RCS)
Suicide Risk (BOOM! Studios)
Mike Carey nagyon sok kivételes dolgot tett már le az asztalra (Lucifer, Crossing Midnight, Hellblazer, The Unwritten, vagy prózában az exorcista Felix Castor kalandjai) és a Suicide Risk is illeszkedik a sorba. Ezúttal a szuperhőszsáneren sikerült csavarnia egyet: Leo Winters rendőrjárőr egy olyan banda nyomába ered, ami pénzért árul emberfeletti képességeket. Hamarosan ő is ilyen hatalom birtokába jut, és kiderül, hogy az ezt elősegítő fura szerkezet mindössze egy elmeblokkot távolított el, és ő valójában egy másik világról egy sikertelen katonai puccs miatt száműzött csoport vezetője. A hamis emlékek miatt itt felépített élete az összeomlás határán van, és az őt elmetörlésre ítélő kormány ügynökei is megjelennek, hogy elejét vegyék az egykori lázadók újabb próbálkozásának, nemsokára pedig már nem csak az ő és a társai élete, hanem a Föld léte is veszélyben forog. Az összességében inkább science-fiction, mint szuperhős zsáner felé hajló sorozat 2015-ben ért véget, így nyugodtan neki lehet ugrani a ledarálásának. (NK)
+1 Gotham by Midnight (DC Comics)
Sajnos a DC tavaly lelőtte a legjobb sorozatát, a Gotham természetfeletti ügyekben nyomozó egységének kalandjait elmesélő Gotham by Midnightot – Ray Fawkes ugyan viszonylag szépen, kereken lezárhatta a monumentálissá nőtt sztorit (azért némi sietség érződik rajta), de ez a horrorisztikus, hátborzongató okkult-noir igazi színfoltja volt a két nagy kiadó szuperhősös kínálatának, nagyon fog hiányozni. Élt tizenkét részt (és egy éves különszámot). (RCS)
Szerettük még: Lazarus, Miles Morales - Ultimate Spider-Man, Autumnlands, Low, BPRD, Black Science, Manifest Destiny, Velvet, Daredevil, Prophet, Rocket Raccoon, The Punisher, Uber
ÚJ SOROZAT
/Olyan új ongoing sorozatok, amelyeknek az első sztorija 2015-ben ért véget,/
The Black Hood (Archie Comics / Dark Circle Comics)
Az Archie Comics az utóbbi években próbál nyitni más zsánerek (minden más, csak nem Archie vagy videojátéklicensz) felé is, és úgy tűnik sikerrel. A horrorzsánerben megmerített Afterlife with Archie mellett három korábban kudarcot vallott címet gondoltak újra a Dark Circle imprintjük égisze alatt. Ha a The Black Hood látványvilága ismerős, akkor az azért van, mert a Bendis-féle Aliast is illusztráló Michael Gaydos dolgozott rajta. Tökéletesen meg is adja a hangulatot a meglehetősen depresszív történethez: Gregory Hettinger rendőrjárőr belebotlik az utcai igazságosztó, Black Hood egyik helyi vagányokkal folytatott összecsapásába, melynek végén a körözött törvényenkívüli a hullaház egyik tepsijében, ő maga pedig szétroncsolt arccal az intenzíven végzi. Beszédterapeuta, fájdalomcsillapítók és kollégái lesajnáló arckifejezése: nem csoda, hogy Hettinger teljesen megzavarodik, és miután egy drogdíler tönkreteszi a maradék reputációját, amitől még embernek érzi magát, maszkot húz és elindul, hogy leszámoljon az életét megkeserítő bandával. Itt nincsenek szuperképességek, csak karakterdráma, bosszúvágy és emberi, zsigeri kicsinyesség. Ha nem remekeltek volna már vele, ez lehetne a következő Jessica Jones. (NK)
Descender (Image Comics)
Egy sok év után, egy bányászbolygón magához térő kisfiúrobot, Tim és hozzá csapódó társainak kalandjai egy olyan világban, amelyben egy korábbi, galaxis szintű, ám máig megfejtetlen, gigászi robotok okozta katasztrófa miatt üldözik és irtják a gépeket. Jeff Lemire sci-fi eposza egy galaktikus rejtélyekkel, felfoghatatlan pusztításokkal és robotlázadókkal felturbózott, bolygóközi Mesterséges értelem, amely amellett, hogy izgalmas, fordulatos és látványos, megkapó érzelmi erővel állítja szembe Tim eredendő ártatlanságát az őt körülvevő világ eredendő kegyetlenségével. Hosszú távon Jeff Lemire eddigi legjobb sorozata lehet belőle – a Sony már a hivatalos megjelenés előtt lecsapott a filmjogokra, és ehhez nem egy másik stúdió ajánlatát kellett túllicitálnia. (RCS)
Ei8ht (Dark Horse Comics)
Az Ei8ht egy nagyon pörgős sci-fi ponyva, amely az idegen világra tévedő, és az ottani elnyomókkal szembeszálló ősrégi Flash Gordon/John Carter-toposzt rúgja bele egy vad időutazásos kalandba. A sztori nem csak a jelen, a régmúlt és a jövő közt ugrál nyaktörő tempóban, mindenféle rejtélyek és paradoxonok mentén, fő helyszíne ugyanis a megmagyarázhatatlan, téren és időn kívüli „Meld”, ahová az időben elveszett dolgok és emberek kerülnek. Aki már látott/olvasott két-három időutazós sci-fit életében, azt a fordulatok úgy fele egy kicsit sem fogja meglepni, de még mindig ott van a másik felük, plusz a színvilág (egy adott szín tartozik minden idősíkhoz – a múlt zöld, a jövő kék stb.) egyszerű, de ügyes trükkje egészen egyedi hangulatot teremt. Az első öt rész remek, a történetben és a karakterekben rejlő potenciál pedig közel végtelen. (RCS)
Empty Zone (Image Comics)
A 2015-ös év leggyönyörűbb képregénye egy húszéves művészi fejlődés Kickstarternek köszönhetően életre kelt végeredménye. Corinne, a láncdohányos hacker rémálmokkal küzdve veti bele magát a kvintesszenciális cyberpunk jövő minden mocskába, hogy megszerezzen egy nyilvánvalóan nem neki szánt információcsomagot. Nem tudom, William Gibson olvasta-e, de minden bizonnyal elégedetten csettintene. (NK)
Harrow County (Image Comics)
Az 1920-as évek vidéki Amerikájában egy tizennyolc éves lányról, Emmyről kiderül, hogy a helyiek által megölt egykori boszorkány egyfajta reinkarnációja – ő azonban ragaszkodik hozzá, hogy nem a gonosz bábja, és elhatározza, hogy hidat képez az emberek és a környék erdőiben, árnyékaiban élő szörnyű lények között - ez persze jár némi bonyodalommal. Cullen Bunn sorozata az év legnagyszerűbb, legegyedibb újdonsága, egy sötét, gótikus tündérmese és folklór-horror rendkívül bizarr teremtményekkel és ötletekkel (Emmy legjobb barátja egy halott kisfiú suttogó, test nélküli bőre), egészen sajátos hangulattal, fantasztikusan ártatlan, esendő, mégis kemény és határozott főhősnővel. Rég nyúlt bárki ilyen ötletesen és hátborzongatóan a „sűrű, veszélyes, rémekkel teli erdő” témájához. (RCS)
Lastman (First Second)
A 2013-ban hódító útjára indult, három francia író-rajzoló által felváltva illusztrált euromanga, áttörve a nyelvi akadályokat, megjelent végre angolul is. A sajátos francia humorral és néhol erotikus felhangokkal (elvégre egy japán pornósztárt kértek fel a reklámozására) bíró sorozat sokkal több, mint egy Dragonball hommage, bár ismerős klisékkel indul. Az idilli királyság mágikus harcművészeti tornájára érkezett idegen egy kisfiúval együtt elnyeri a bajnoki serleget, de kiderül, hogy óriási jelentőségű titkot rejteget: a királyság határain túl egy teljesen más világ terül el, ahonnan hiányzik a mágia, és furcsa gépezeteket használnak. Az utóbbi évek egyik legeredetibb és legnagyobb meglepetéseket okozó képregénye. (NK)
Reyn (Image Comics)
Pár éve még panaszkodtam, hogy milyen kevés jó fantasy képregény készül, most azonban egy szavam se lehet. A Reyn, bár ismert klisékkel indít (erkölcsileg megkérdőjelezhető vándorzsoldos találkozik egy misztikus rend gyógyítónőjével, és kényszerű szövetséget kötnek), egészen váratlan irányokba visz el minket: Reyn láthatatlan barátja egy húszas évek femme fatale-jára emlékeztető mesterséges intelligencia, felbukkannak az első robotok, majd hamarost egy csillaghajón találjuk magunkat. Karakterfejlődés, vicces egysorosok, remek szereplők - a Reyn egyértelműen 2015 legváratlanabb és legkellemesebb meglepetése. (NK)
Star Wars/Darth Vader (Marvel Comics)
Kicsit csalok, mert két különböző sorozatról van szó, de amellett, hogy a Star Wars és a Darth Vader történetei párhuzamosan futnak (nem sokkal a yavini csata eseményei után), és itt-ott utalnak egymásra, összeérnek (most éppen a Vader Down crossoverben találkoztak a szálak), tematikailag és stilisztikailag is tökéletesen kiegészítik egymást. Jason Aaron Star Warsa az SW klasszikus, könnyed, vagány űrkaland-hangulatát idézi a Birodalomnak seggbe rúgásokat osztogató vagy éppen a túlerő elől menekülő lázadókkal, míg Kieron Gillen Darth Vadere a Palpatine kegyeiből kiesett sötét nagyúr pusztító intrikáinak és ravasz hatalmi helyezkedéseinek komorabb, karcosabb krónikája. A Marvel kb. fél tucatnyi másik ongoing és minisorozatot indított a Star Wars világában tavaly (és még nincs vége), de ez a kettő a legjobb. (RCS)
Suiciders (Vertigo Comics)
A Vertigo újrafeltámasztása egyelőre nagyon biztató, ahogy azt ez a sorozat is demonstrálja. Az eddig csak illusztrátorként dolgozó Lee Bermejo ezúttal írja is új képregényét, egy disztópikus noirt, amelyben egy földrengés után jókora fallal választják el New Angeles gazdagjait Lost Angeles nyomorgó lakóitól. A társadalom két részének egyetlen közös pontja a Suicide Games, amelyben génmódosított harcosok küzdenek meg egymással életre-halálra. Saint, az ünnepelt bajnok, a fényűző, totalitárius és a mosdatlan tömegeket lenéző rendszer képviselője, akinek az élete hamarosan összefonódik az új kihívóéval, aki a város falain kívülről érkezik, hogy a puszta kezével, alulról küzdje fel magát a hírnévig. Brutális, nyers, kompomisszumok nélküli sci-fi noir. (NK)
Wytches (Image Comics)
Nem a Harrow County az egyetlen, amely előrángatta tavaly a boszorkányokat, és ahogy Bunn, úgy Snyder is beleviszi a témába a maga újdonságát: csak ő nem a múltba néz, hanem inkább modernizál, és a horrort nem hátborzongató népmesei körítéssel adja elő, hanem pőrén, színtiszta borzalomként. A Wytches az Outcast mellett az utóbbi évek legfélelmetesebb képregénye, mert, akárcsak Kirkman szériája, képes a horrort tökéletesen realizált karakterekkel és erős emocionális maggal tálalni. Ja, és mert a fákban élő szörny-boszorkányok, akiknek az emberek más embereket „ígérnek oda”, hogy mentsék a saját bőrüket, rohadtul ijesztőek. Plusz nem árt neki Jock sajátos vizualitása sem. Az első sztori után éppen szünetel a sorozat (egyelőre csak hat részt kell pótolni, szóval... mire vársz???), de pár hónap múlva elvileg folytatódik. (RCS)
Szerettük még: Rebels, Wild's End
Ígéretes új sorozatok, amelyeknek még nem ment le az első sztorija: Amazing Spider-Man, Archie, Art Ops, Black Magick, Death Head, From Under Mountains, Huck, Karnak, Limbo, Negative Space, No Mercy, Onyx, Past Aways, Plutona, Strange Fruit, Survivor's Club, Symmetry, The Goddamned, The Sheriff of Babylon, The Spire, The Violent, They're Not Like Us, Young Terrorists, Tokyo Ghost, Paper Girls, Starve
GRAPHIC NOVEL / MINISOROZAT
/Minisorozatokból azok tartoznak ide, amelyek 2015-ben véget értek./
Airboy (Image Comics)
James Robinson és Greg Hinkle egy félig önéletrajzi ihletésű képregényben invitál belső utazásra egy veterán, kiábrándult íróval, aki csak drogokkal és alkohollal felszerelkezve hajlandó nekivágni következő rutinmunkájának. Beskatulyázva érzi magát, mint aki csak Golden Age-karakterek újragondolására alkalmas, teljesen elhidegült a feleségétől, gondolatain eluralkodik a nihil, és csak abban bízhat, hogy a munkára felkért új rajzoló talán kihúzza szánalmas helyzetéből. Ennél sokkal több történik: maga a képregény karaktere, a naiv, tiszta, mindent fekete-fehéren látó Airboy siet a segítségére. Bár nem tudni, hogy az egész hallucináció, a drogok hatása vagy esetleg valami álom, Robinson nehezen szabadul cinikus, önsajnáló és hedonista önmagától. Ez az önkeresés azonban, amely elvisz a fiktív második világháború kellős közepébe, szerencsére az év legszórakoztatóbb meta-kalandját adja nekünk. (NK)
ApocalyptiGirl: An Aria for the End Times (Dark Horse)
Energikus, akciódús, felszabadult: a Föld utolsó emberlánya már hat éve rostokol a legtisztább energiaforrás fegyverré alakításával pusztasággá tett planétán, amely visszakerült a technológiai kőkorszakba, és amelyet a Kékcsíkosak és a Szürkeszakállúak konfliktusa tart a markában. A küldetésében, hogy megtalálja a bolygót romba döntő Grand Photont, csak Jellybean nevű cicája és egy használhatatlanságig lemerült harci robot segíti. Ötletes, friss, szórakoztató posztapokalipszis a Headlopper szerzőjétől. (NK)
Ballistic (Black Mask Studios)
A Black Mask az egyik új feltörekvő kis képregénykiadó, ami több figyelemre méltó címet is villantott az utóbbi egy évben (The Disciples, Twelve Reasons To Die, We Can Never Go Home, Young Terrorists, Space Riders), de amelynek ékköve egyértelműen a 2013-ban hosszú szünetet tartó és csak most befejezett Ballistic. Azt ugyan nem merem állítani, hogy ez az új Transmetropolitan (lévén, többek között, ez egy lezárt minisorozat), de ilyen cronenbergi testhorrort és pszichedelikus, biotechnológiával létrehozott, beszélő fegyvereket és légkondícionálókat felvonultató őrületet már régen olvastam. Az eXistenZ és a Szárnyas fejvadász egy löket heroinnal és nagy adag adrenalinnal: ez a Ballistic. (NK)
Black River (Fantagraphics Books)
Olvastad McCarthy Az út című könyvét? Vagy láttad a belőle készült filmet? Elég nyomasztó egy rohadék, nem? Na, szorozd be mondjuk tízzel, és felejtsd el az abban megcsillanó kevéske reménynek, pozitivitásnak még csak az árnyékát is. Josh Simmons 112 oldalas, posztapokaliptikus graphic novel-sokkja egy csapat nőről szól, akik élettelen, csupasz horrorvidéken, sötét, az egész eget belepő és a föld felé dagadozó szörnyetegfelhők alatt kutatnak élelem és menedék után – nap nap után, újra és újra, végeláthatatlanul. Változatosságot csak az jelent, ha férfiak elkapják őket, és megerőszakolják, megölik néhányukat – akkor pedig megnyílik előttük az út a teljes őrületbe. A Black Riverrel csak haladók próbálkozzanak: iszonyúan (rajzstílusában is) rideg, nyers és lesújtó képregény, nagy adagban vágja az ember arcába a kétségbeesést, a szenvedést, az aljasságot és a tébolyt - a The Walking Dead Disneyland hozzá képest. Garantálom, hogy nem fogsz jól szórakozni az olvasása közben. De azt is garantálom, hogy ritka, maradandó élményben lesz részed. (RCS)
The Fade Out (Image Comics)
A Burbaker/Phillips duó újabb noir-gyöngyszeme 1948-ban, Hollywood szívében, egy filmforgatás alatt játszódik – főhőse egy háborút megjárt, lecsúszott forgatókönyvíró, aki az FBI kommunistaellenes feketelistájára került barátjával belebonyolódik egy fiatal színésznő meggyilkolásába. A 12 részes sorozat a showbiznisz csillogása és eleganciája mögötti gennyes rothadásra világít rá: bűnöket eltussoló stúdiók, nagyhatalmú, perverz, kiskirályként élő producerek és filmsztárok, gátlástalan problémamegoldók, hazugságokkal és trükkökkel gyártott ikonok, korrupció, alkoholizmus és zsarolás. A The Fade Out lassabb, nehézkesebb olvasmány, mint a Criminal vagy a Fatale, ugyanakkor sokkal cinikusabb és keserűbb is azoknál. Nem kínál semmilyen megváltást, megoldást, kényelmet és igazságtételt, csak egy romlott világ pokoli hétköznapjainak abszolút megváltoztathatatlanságát. „Girls die for nothin’ and old men cry about it... And the business just keeps on going...”
Frankenstein Unerground (Dark Horse Comics)
Mike Mignola is elkészítette a saját Frankenstein-történetét. Ez persze azt jelenti, hogy Mary Shelley klasszikusát hamisítatlan ponyvakalandba katapultálta, egyszerre idézve meg Lovecraft, Conan Doyle és Robert E. Howard szellemi örökségét. Az egy dolog, hogy szokásához híven remek tempóban, stílusban, a horror és a kaland tökéletes elegyével ír roppant szörnyekről, okkult társaságokról, különös lényekről és a föld mélyébe tett utazásról, de igazán nagy sikert azzal arat, hogy Frankenstein teremtményének karakterét a vad műfaji mix dacára méltóképpen használja fel, és végig az ő embersége, útkeresése, szenvedése és (talán) megváltása áll a középpontban. A legjobbfajta Mignola: pofátlanul szórakoztató ponyva, ugyanakkor az akciójelenetek máza alatt katartikus karakterdráma is egyben. (RCS)
Nameless (Image Comics)
Onnan tudni, hogy egy elborultabb Grant Morrison-képregényt olvasol, hogy két füzet elteltével se nagyon tudod, mi történik benne, és miért – és ennek még örülsz is. A Nameless pont ilyen: névtelen, okkultista főszereplőjét asztronauták kíséretében egy Xibalba nevű, egyenesen a Föld felé tartó, gigászi mágikus emblémával díszített aszteroida elpusztítására küldik. Amikor a csapat megközelíti a célpontjukat, az pszichikai kapcsolatot létesít velük, és a valóság eltűnik a rémálmok, az őrület, a hallucinációk és egy sokmillió évvel korábban vívott csillagközi isten-háború emlékeinek örvényében. A hatrészes Nameless kicsit olyasmi, mint az Event Horizon, csak sokkal, mondom SOKKAL durvább, felkavaróbb, betegebb, és szinte elviselhetetlen hőfokon ég benne az ismeretlen, a felfoghatatlan és a kozmikus téboly totális horrora. Az utóbbi évek talán legmerészebb, legeredetibb darabja a műfajban. (RCS)
The Private Eye (Panel Syndicate)
Brian K. Vaughn és Marcos Martin kísérlete csak digitális képregény kiadására, „túszejtő” marketinggel, vagyis a képregényük letöltéséért annyit fizettél, amennyit akartál (akár semennyit), de ha nem gyűlt volna össze egy bizonyos összeg, akkor nem készítették volna el a következő részét. A kísérlet kitörő siker lett, és nem is véletlenül: a történet egy olyan jövőben játszódik, ahol az interneten tárolt összes mocskos, sötét, kompromittáló információ a napvilágra került. Családok, cégek, kormányok, világszervezetek omlottak össze, és a romokból 2067-re egy privátszféra szentségét féltékenyen őrző társadalom nőtt ki. Nincsenek közösségi oldalak, wikipédia, internet, publikusan mindenki maszkot hord, a paparazzik pedig a noirok klasszikus magándetektívjei. A történet főhőse, Patrick Immelmann (P.I.) is ilyen paparazzi, akit meglátogat egy tigris holomaszkos femme fatale, hogy megbízza egy munkával, mire természetesen fenekestül felfordul az élete. Lágy színekkel és hologramokkal megtömött, elképesztő neo-noir. (NK)
Sandman – Overture (Vertigo Comics)
Majdnem két évet kellett várni, hogy befejeződjön Neil Gaiman Sandman-előzménye, a hatrészes Overture, amely azt meséli el, hogy mi történt Morpheusszal közvetlenül a klasszikus sorozat első része, vagyis a bebörtönzése előtt – de megérte. Ahhoz képest, hogy narratív- és főleg karakterszempontból Gaiman kezét erősen megkötötte saját, korábbi munkássága, sikerült egy nagyon szép, katartikus és grandiózus, mégis megkapóan személyes, kerek sztorit elmesélnie. Bár az Overture-t megelőzően jó pár évig nem írt képregényt, nem felejtett el biciklizni, tökéletesen érti a formátum nyelvezetét, és már a nyitánya is lélegzetelállító. Ez nagyban köszönhető J. H. Williams III-nek is, akinek lenyűgöző látványvilága messze túlnő a korábbi Sandman-sztorik vizualitásán. Klasszikusokhoz utólag hozzátoldani mindig trükkös és kétes értékű dolog, de ezt a Sandmant simán fel lehet tenni a polcra az elődei mellé. (RCS)
The
Sculptor (First Second)
Scott McCloud a világ egyik legismertebb képregényelméleti szakértője, képregényformában kiadott képregénytechnikai és –történeti művei zajos siker arattak, sőt az első kettő még magyarul is megjelent (A képregény felfedezése, A képregény mestersége). Ironikus, hogy bár kutatásai és tanulmányai célpontja ez a formátum, mégsem tudott igazán sikeres képregényt készíteni – egészen eddig. A The Sculptor egy nagyon ambíciózus vállalkozás, egy majdnem 500 oldalas, csak a kék árnyalatait használó fekete-fehér kötet egy élete mélypontján lévő szobrászról, aki fausti alkut köt a Halállal. Te vajon mit tennél, ha valóra válna a gyerekkori álmod, és a kezeiddel bármit meg tudnál formázni, legyen az kő, acél vagy fa, de csak 200 napod lenne hátra a halálodig, és közben rátalálnál életed szerelmére? McCloud egy nagyon érzékeny, szívszorítóan fájdalmas mesét írt nekünk: ha tetszett a Blankets, akkor ezt is szeretni fogod. (NK)
Szerettük még: Big Man Plans, Book of Death, Chrononauts, Dead Drop, Resurrectionists, UFOlogy, We Can Never Go Home, March - Book Two, Weirdworld, Criminal: Special Edition, Lobster Johnson: A Chain Forged in Life, Hellboy and the BPRD, Lando
BÓNUSZ LEGEK!
Az év...
...kiadója: már megint az Image.
...lúzer kiadója: már megint a DC. Még kevesebb a jó címük, ráadásul ők felelősek az utóbbi évek legszarabb crossoveréért (Convergence), és hát lelőtték a Gotham by Mindightot. Szemetek!
...írója: Robert Kirkman. Valószínűleg nincs ennél evidensebb, konformistább választás erre a címre, de hát három ilyen sorozattal a hóna alatt egyszerűen megkerülhetetlen a fickó. Viszont szoros második Jason Aaron.
...mélyrepülése: Scott Snyder Batmanje. Pár éve még a legjobb szuperhősképregények közé tartozott (a baglyos sztorit azóta is imádom), és bár a jokeres Endgame még eléggé ütött, az utána jövő „csináljunk Gordonból robotbatmant” koncepciót sikerült teljesen érdektelenül, dögunalmasan kivitelezni (nem mintha a koncepció amúgy annyira jó lenne).
...tripje: Marcus durván begombázik a Deadly Class #15-ben, és Reagenről, hidegháborúról, vietnami háborúról, szeretetről és az aljas emberi természetről haluzik.
...meglepetése: Secret Wars. Amilyen szenzációhajhász és gyomorforgató húzásnak tűnt (pakoljuk az ÖSSZES sikeres karaktert egy közös párhuzamos valóságba, a többit pedig pusztítsuk el) és amilyen pocsékul sikerült a Spiderverse (ami tulajdonképpen egyben puhatolózás is volt arra hogyan fogadná ezt az ötletet a publikum), a Marvel legutóbbi eseménye számtalan jó sztorit és karaktert szült, és olyan szerzőknek adott lehetőséget és kreatív szabadságot (!), akiknek ilyesmi ritkán adatik meg a két nagynál.
...legjobb szuperhőszsáner fricskája: We Can Never Go Home. A szupererővel rendelkező Madison a próbafülkében lesújtó véleménnyel van a klasszikus szuperhősnők ruháiról.
...posztapokalipszise: a Hellboy-univerzum (B.P.R.D. sorozat), ahol immár évek óta lovecrafti óriásszörnyek és csápos-nyálkás-gusztustalan csatlósaik járják a Földet a megtizedelt emberiség sorai közt.
...műmájer lózungja: Chrononauts: nyilván az egész a megalomán Mark Millar azon gondolatából született, hogy "húúú, de vagány lenne, ha valaki időutazva végigmenekülne egy sportkocsival a történelem nagy eseményein/csatáin", aztán eköré gyorsan hányt valami történetféleséget.
...kipukkant lufija: We Stand on Guard: a jövőben Amerika hatalmas harci gépekkel megszállja Kanadát. Kanadát! Úúúú, mi lesz ebből!!!! Egy lapos, tizenkettő-egy-tucat háborús képregény, az. Szoros második Steve Niles egyébként ígéretesen induló The Disciples című, sablonos, fantáziátlan űrhorrora.
...legillúziórombolóbb és -katartikusabb halála: Book of Death - Fall of Bloodshot. A Valiant univerzum legkeményebb kiberzsoldosa több évszázadnyi háborúzás után, az utcán, nincstelenül, magányosan, mindössze egy kóbor kutya ragaszkodásától kísérve lel békére, amint az utolsó naniták is leállnak a véráramában.
...türelmes várakozása: legyen már megint egy jó Conan-képregény. Az utóbbi egy-két évben sajnos csökkent a Dark Horse-nál lévő karakter szériáinak színvonala – talán az év végén startolt King Conan – Wolves Beyond the Border (a Crom-veterán Truman/Giorello párossal) helyre teszi a dolgot.
...Conan képregénye: a Marvel legjobb Robert E. Howard-i hagyományokat követő Weirdworldje Arkonnal a főszerepben.
...gonosz emlékeztetője a kibaszott One More Dayre: a Renew Your Vows, amelyben Peter Parker és Mary Jane boldog házasságban nevelik kislányukat.
...eseménye: elpusztult a Marvel-univerzum!!!!!! (Persze azóta „jobban lett”.)
Nagy Krisztián és Rusznyák Csaba