Theeb, a beduin fiú neve arabul azt jelenti, farkas – a
nevet elhunyt apja után kapta, és az egyik szereplő meg is jegyzi: a farkas
farkast nemz. Theeb ehhez képest kezdetben arra is képtelen, hogy levágjon egy
kecskét. Túl ártatlan, túl fiatal, túl gyerek. De már nem sokáig.
Az elsőfilmes Naji Abu Nowar maga is úgy utalt az idei Oscaron az idegen nyelvű filmek kategóriájában (a Saul fia ellenében) versenybe szálló Theebre, mint beduin westernre, és tényleg: ha a jordániai sivatagot kicseréljük a vadnyugati határvidékre, az Oszmán Birodalom világháború alatti, forrongó állapotát pedig az amerikai polgárháború végére, a cselekmény akár a cowboyokkal, lovakkal és dörgő hatlövetűekkel teli újvilágban is játszódhatna. Sokkal kevésbé állja meg a helyét az összehasonlítás az Arábiai Lawrence-szel, melyet pusztán az egyező helyszín, időszak és társadalmi-politikai háttér miatt emlegetnek lépten-nyomon; Lean monumentális eposzával ellentétben Abu Nowar kalandfilmje kicsi, személyes, visszafogott – ugyanakkor szép, nyers és erőteljes is.
Theeb családja generációk óta zarándokok sivatagi vezetésével keresi a kenyerét, ám az új, egészen Mekkáig vezető vasútvonal feleslegessé teszi őket, életmódjuk kihalóban van. Egy nap egy brit katona és arab kísérője érkezik hozzájuk, azzal a kéréssel, hogy vezessék el őket egy távoli kúthoz – az út hemzseg a banditáktól, Theeb bátyja ennek ellenére igent mond, a fiú pedig utánuk szökik a sivatagba. Mikor megtámadják őket, a kis Theeb végül egyedül marad a kíméletlen, ellenséges pusztában. Legalábbis egy ideig.
A sivatagon át hátterében, ahogy a westerneknél oly sokszor, a változó világ konfliktusai állnak, mi több, azokat itt is a semmi közepébe haladást, civilizációt hozó vasút jelképezi. Abu Nowar nem zavartatja magát különösebben a politikai tudnivalók felmondásával (vagyis nem ártanak alapismeretek az Oszmán Birodalomról és az arab felkelésről, bár a cselekmény e kontextus nélkül is követhető), a fókuszt megtartja Theeb kalandján, és a túlélőthriller, ahogy a játékidő végére egyre hangsúlyosabbá váló bosszúmotívum is, a felnőtté válás témájába ágyazódik be.
Theebnek nőnie, érnie, változnia kell, ha életben akar maradni, főleg, hogy nem csak saját maga, hanem törzse, népe, és az ő életmódjuk megőrzése is kockán forog – Theeb képviseli mindannyiukat, ő a letűnőben, pusztulóban lévő világ éppen felcseperedő fia, a tapasztalatlan, zöldfülű őrizője valami réginek és idejétmúltnak. Milyen reménytelen helyzet, milyen keserű irónia.
Jacir Eid Al-Hwietat gyerekszínészeket meghazudtolóan természetes. Hiteles minden szava, rezdülése, játékában nyoma sincs maníroknak, erőltetettségnek – ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy ellentétben a tipikus nyugati módival, hogy tudniillik egy gyerek-főhősnek, még ha csak valami apró szempontból is, de mindenképpen különlegesnek, vagyis rendkívül okosnak/viccesnek/édesnek/stb. kell lennie (így születnek az irritáló kölyökkarakterek), addig Theeb egy mindenféle cukormáz nélküli egyszerű, ártatlan, kíváncsi srác – ez a szimpatikusan nyers ábrázolásmód egyébként film a egészére, a kaland- és westerntoposzokra is jellemző.
Abu Nowar hasonló melankóliával tekint a gyönyörű, vadregényes környezetben elsorvadó múltra, ahogy mondjuk Peckinpah tekintett rá a maga westernjeiben (így aztán fel lehet ugyan róni neki a lassú, mélázó expozíciót, csak nem feltétlenül érdemes): a nyilvánvalóan nem könnyű, ám valahol mégis idillikus, és főleg, tisztességes életet megrontja a haladás, a dolgok egyszerűsége és szépsége a háborús és politikai forrongás martalékává lesz, a vidéket fegyveres banditák uralják, akik egy tevéért bárkit megölnek (a brit katona, az ő titokzatos ládájával maga is része ennek a zűrzavarnak). Mindenezek a témák egy elsőfilmestől szokatlan mértéktartással vannak jelen, és belesimulnak a megkapó zenébe és a gyönyörű képekbe, amelyek így együtt egy épphogy érzékelhető grandiózusságot lopnak Theeb veszéllyel, halállal, bizonytalansággal teli bensőséges történetének hátterébe.
Theeb a végére érti meg, mit jelent neki a törzse, a származása, az életmódja – és a néző is akkor érti meg Abu Nowarnak a film szűk kontextusán messze túlmutató üzenetét. Gyerekről, szükségszerűségről, férfiasságról, túlélésről, a világ és az ember természetéről.
Arról, hogy néha a felnőtté válás azt jelenti, hogy megtanulsz farkasnak lenni.