Newsflash - Játékhírek

Birodalomépítés alapfokon

A Creative Assemblynél gondoltak egyet, és a naptárra kukkantva konstatálták, hogy ideje lenne egy újabb fejlesztői videónak, amely a Total War: Warhammer épülését és szépülését mutatja be. Nagyon nem erőltették meg magukat, az egyik kampányban a 70. körben benyomták a record gombot, és kábé 7 percben végigmutogatták, mi mindenre számítsunk majd a Német-Római Császárságtól, vagyis a Birodalomtól. Azért ennyire nem gáz a felvétel, egy csomó részletre és az ilyen nagy volumenű stratégiától elvárható apróságra hívják fel a figyelmet, sőt, a látottak alapján még várósabbnak ígérkezik a játék. Akcióra most ne számítsunk, a hősfejlesztés és a makromenedzselés van fókuszban, és habár kihangsúlyozzák, hogy alfa állapotú a progi, érezni rajta a kidolgozottságot.


Veszélyes vendégség

A The Witness című játék nemrégiben jelent meg, és ahhoz képest, hogy a viszonylag szűk rétegeket megszólító puzzle-kaland kategóriában indult, meglepően sokan vásárolták meg. Ugyanebbe a ringbe száll be a The Guest, amelyben egy hotelszobából kell majd kijutnunk, persze ne egy wellness szállóra gondoljatok, hanem egy hátborzongató, sötét, lepukkant hotelre, ahol ki tudja milyen furcsaságok történtek. A szoba és annak berendezése arra vár, hogy a játékos felfedezze rejtélyes múltját, felgöngyölítse a misztikus háttérsztorit, és kimeneküljön onnan - számos fejtörőt és rejtvényt megoldva útközben. A The Guest egyelőre a Steam Greenlight részén ügyködik rajta, hogy március 10-én kiszabaduljon onnan.


Breaking!

És megvan az eheti Hét Híre rovatunk győztese is! A Quantum Break jön PC-re is! Nem is akárhogyan: ha február 11. és április 14. között előrendeled digitálisan Xbox One-ra, ingyen megkapod mellé a pécés változatot. A Remedynél nagylelkű hangulatban vannak, ugyanis hozzádobják Boxra az Alan Wake-et mindkét DLC-jével, előrendelőknek pedig az American Nightmare-t is. Üröm az örömben, hogy a Quantum Breaket már csak Windows 10 alatt lehet majd futtatni, szóval erre lelkiekben érdemes készülni (bár a Microsoft pont a héten kezdte el update-elni a Win 7-eket és 8-akat),  viszont a mentések importálhatóak lesznek a két platform között. A Microsoft egyébként izomból rákészül a Remedy új csodájára, mert március 29-től egy Quantum Breakkel promózott 500 gigás fehér Xbox One-t dob piacra, természetesen minden fentivel együtt. A bejelentéshez videó is dukál, méghozzá ötcsillagos minőségű.


Festői félelem

Horrorrajongók, figyelem! Február 16-án, vagyis pár napon belül megjelenik végre a pszichedelikus horrorjátékok egyik legjobbikának ígérkező Layers of Fear. PC-n már tavaly augusztustól kipróbálható volt a Steam Korai Hozzáférésén belül, ám a blooberes fiúk és lyányok kívül-belül kipolírozták és kicsinosították az őrült festőművész kúriájában játszódó mókát, így semmi akadálya, hogy a három fő platformon is bizonyíthasson. A Silent Hills elbukott, sebaj, jön helyette három másik (az egyik az Allison Road, a harmadikról pedig a következő hírben bővebben). Az alábbi előzetes érzékletesen bemutatja, mitől lesz félelmetes a Layers of Fear, úgyhogy bátran kattintsatok.


Fojtogató légkör

A Silent Hills törlése jókora rést hagyott maga után, ami javarészt annak köszönhető, hogy a trélere tulajdonképpen játszható volt, így nagyobb hatást gyakorolt a kipróbálóira, illetve nagyobb volt a hírverése is, mint egy mezei előzetesnek. Ennek a belevonódásnak a hatására gondolták úgy többen, hogy érdemes megpróbálkozni egy Silent Hills ihletettségű horrorjátékkal, és az Allison Road sikere kapcsán (Kickstarteren indult, de egy kiadó felkarolta) most egy újabb próbálkozót köszönthetünk. A Visage szintén a Kickstarteren szándékszik összegyűjteni a piszkos anyagiakat, ami miatt viszont már nem kell aggódniuk, mivel a kért 35.000 kanadai dollárt máris túlszárnyalták az adakozók: a cikk írása idején 55.000 környékén tart az összeg. Mindennapi lakóház, sötét, sejtelmes zajok, sokkoló látomások és para minden mennyiségben: Visage


Őskori iskola, első osztály

Nem mintha nem tudnánk máris mindent a hamarosan megjelenő Far Cry Primalról (konzolokra február 23., PC-re március 1.), de egy kis alapozás senkinek sem árthat, vélte a Ubisoft. Úgyhogy tessék, itt egy ötperces, szinte mindenre kiterjedő fejtágítás annak, aki eddig még nem találkozott vele, és annak, akinek hiányzott a heti dózis. Vad, zabolátlan, brutális és könyörtelen, Frédi és Béni hanyatt-homlok menekülne.


Fazonigazítás

Nem érheti szó a Blizzard háza táját, hiszen az újra beröccentett Overwatch bétatesztelése kellemes meglepetést tartogatott a játékosok számára. Azon kívül, hogy szinte mindenbe belenyúltak a jobb egyensúly érdekében, bekerült a programba egy új játékmód is, a Control, amelyben a harcosoknak három fordulón keresztül kell megtartani a pálya bizonyos részeit, és kifejezetten erre kihegyezve két új térkép közül lehet választani. A fejlődés és a mikortranzakciók is bővültek, sok-sok vizuális inyencséggel lehet majd feltupírozni a karaktereket, szóval a pénzlehúzás részére nem lesz panasz - ezt megerősítendő, az új videóban a figurák kiemelt animációit leshetjük meg, amelyeket a meccs legjobb játékosaként tolhatunk majd mindenki arcába.


Ismerd meg Michonne-t

Részleteket tudtunk meg a Telltale Games által készített The Walking Dead kalandjáték hamarosan megjelenő spin-offjáról, amely a Michonne címet viseli, és ki másról, magáról Michonne-ról szól. A Telltale szokásához hűen epizódokban adja majd ki a kőkemény fekete hölgy külön bejáratú történetét, ám mivel minisorozatról beszélünk, jelen esetben meg kell elégednünk három résszel, amelyeket februárban (In Too Deep), márciusban (Give No Shelter) és áprilisban (What We Deserve) kaparinthatunk meg. Az első epizód egészen pontosan február 23-án jön, PC-re, PS3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra és One-ra, míg iOS-re és Androidra két nap késéssel lehet megvásárolni, összesen 15 dollárért. Semmitmondó előzetesért katt alant.


Tiszta káosz

És nem maradhat ki a heti merítésből a Battlefleet Gothic: Armada új bemutatója sem, amelyben a Káosz erőire fókuszálnak. Az áruló rendházak ugyan elég ósdi űrhajókkal rendelkeznek, de azokat jól felbuffolták, plusz a Káosz Istenek is rákacsintanak időnként egy-egy monstrumra, áldásukkal látva el azt. Gyorsak, messzebre lőnek, és még le is tudják bénítani az ellenfélt, hogy az ne tudjon visszalőni, amíg teleszórják torpedóval, lézerrel meg mindennel, amit csak találnak a fedélzeten. 



Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!