Cloverfield Lane 10. – Az apokalipszis a másik ember

(spoilermentes) Van valami szimpatikus abban, hogy manapság, amikor egy nagyobb hollywoodi filmhez már fél (vagy akár egy egész) évvel a bemutatója előtt kijön az első előzetes, a Cloverfield Lane 10.-nek három hónapja még a létezéséről sem tudott senki az alkotókon kívül. Persze kis költségvetésű (15 milliós) produkcióról van szó, amely a notóriusan titkolózó („esküszöm, hogy nem Khan!”) J.J. Abrams produceri felügyelete alatt készült, de van itt egy másik fontos részlet is: a Cloverfield Lane 10. kezdetben The Cellar címen futott, és csak időközben jöttek rá a stúdiónál, hogy az eredetileg minden mástól független sztori a tematikájából és a hangvételéből eredően kvázi-folytatásként hozzácsatolható a 2008-as óriásszörnyes-találtfilmes Cloverfieldhez.

A feszes, háromszereplős és majdnem egyhelyszínes thriller alapfelállása aljas és egyszerű: Michelle egy autóbaleset után az idős, izgága és fura Howard bunkerében tér magához. A férfi azt állítja, hogy megmentette az életét, merthogy odakint közben elszabadult az apokalipszis – vegyi, esetleg nukleáris támadás történt, vagy valami még rosszabb, talán a ruszkik, talán a marslakók tették. Mindenesetre a világ odavan, tehát nem mehetnek ki a bunkerből, magukra maradtak hármasban, ők és egy másik férfi, Emmett, aki annak idején segített Howardnak megépíteni a földalatti menedéket.

A nagy kérdőjel természetesen Howard karaktere – nem is az a fő dilemma, hogy a kinti állapotokról mennyire mond igazat, hisz nem csak a promóanyagok, de már maga a cím, a Cloverfieldhez kötés is spoileres. A fő dilemma az, hogy mennyire bízhat benne Michelle mindezen túl: csak egy kínosan viselkedő csodabogár lenne, egy összeesküvés-elméleteket szövő különc, egy fura, de többnyire ártalmatlan félbolond, egy jó szándékú, épp csak agresszív és brutális ember vagy egyenesen egy őrült pszichopata? A hol joviális és udvarias, hol „beteg fasz” jeleket leadó, tehát legalábbis instabil Howard vajon megvédi őt – vagy éppen miatta szorul védelemre?

John Goodman kiváló a szerepben, hol erre, hol arra billenti a néző és Michelle róla alkotott véleményét, az elsőfilmes, de öreg rókákhoz méltó rutinnal rendező Dan Trachtenberg (ő anno egy pofás kis Portal rövidfilmmel hívta fel magára a figyelmet) és az írók (többek közt a Whiplash-ért Oscarra jelölt Damien Chazelle) pedig elég ravaszul szövik a cselekményt, hogy ez a kétely és feszültség a lehető legtovább megmaradjon. Mi több, elérik, hogy a benti rejtély sokkal nyomasztóbb és fenyegetőbb legyen, mint a kinti – a potenciális apokalipszis rémképei szinte eltörpülnek a zenegéppel és a DVD- meg VHS-gyűjteménnyel afféle oldschool bizarr-lakká formált bunker paranoiával és klausztrofóbiával mérgezett légköréhez képest.

Ami a végét illeti (szigorúan anélkül, hogy bármilyen poént lelőnék), azt Trachtenberg különösen érett módon vezényli le, csinnadratta nélkül, magától értetődő természetességgel állva hozzá mindenhez, amit a lehullott lepel mögött talál. A meglepetéseknek egyébként kevésbé van jelentőségük, mint azt gondolnánk (a kivételezés érdekesebb, mint a fordulat maga), de hát tudjuk, hogy az Abrams-féle Mystery Box, bármit állítson is ő, elsősorban marketingfogás, és legfeljebb másodsorban történetmesélési technika. De hogy baj-e, hogy a Cloverfield Lane 10. nem annyira a fordulatokra épül, mint inkább a feszültségre, a paranoiára, a pszichológiai játékra és a színészek alakítására? Dehogyis baj. Sőt!

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!