Láttad már a film előzetesét? Ha nem, kezdjük ezzel:
Na, ezt a filmet teljes egészében egy Los Angeles-i stúdióban forgatták, ugyanabban, ahol pl. a Mad Men – Reklámőrültek epizódjait. A stáb jó eséllyel még fát is keveset látott munkába menet, nemhogy dzsungelt. Szóval a főszereplő Mauglit alakító színészen, Neel Sethin kívül nagyjából semmi sem igazi benne. Az állatok (ez mondjuk többnyire nyilvánvaló), a helyszínek, minden a számítógép kreálmánya – A dzsungel könyve nagyjából 90%-ban CGI, ergo inkább animációs, mint élőszereplős film. És valami elképesztően gyönyörű.
Jon Favreau rendező többször is hangoztatta, hogy A dzsungel könyve olyasmi, amilyenhez foghatót még nem láttunk korábban. Erre persze még az alig gyakorlott néző is csak egy gúnyos horkantással reagál, hisz a hollywoodi marketinggépezet szerint hetente jelennek meg a moziban a korszakalkotó remekművek. Csakhogy Favreau tényleg nem túlzott: manapság, amikor a számítógépes technológia már rég a fejlettség egy olyan szintjén van, ahol nehéz Jurassic Parkhoz vagy Gyűrűk Urához hasonló CGI-mérföldköveket leverni az út mellé, A dzsungel könyve soha korábban nem látott hitelességgel teremt meg egy komplex, gazdag, színes, mindenféle növényekkel és állatokkal teli festői környezetet.
Lehet azt mondani, hogy na és, 2016 van, attól, hogy jól renderelnek valamit, már rég nem esünk hasra, de ez nem ilyen egyszerű. Nem csak arról van szó ugyanis, hogy a CGI-állatoknak úgy érzed a tömegét, mintha tényleg húsból, csontból és vérből lennének, nem pedig pixelekből (Sír Kán valami elképesztően félelmetes jelenség), vagy arról, hogy a helyszíneket látva sokszor megesküdnél rá, hogy tényleg kicuccolták az egész stábot az indiai dzsungel közepébe – hanem mindennek a kreatív megközelítéséről is. A túl sok CGI-t alkalmazó filmek sokszor nem pusztán azon buknak el, hogy a trükkök nem elég jók, hanem azon is, hogy túlzásba viszik őket. Ha nincs egy valós környezet, amely alapként, kiindulási pontként szolgál, könnyen elszalad a ló, és jönnek a túlszínezések, a túlfényelések, a túlszűrőzések, a túlzsúfolások. Végül pont attól lesz hiteltelen az egész, hogy egyszerűen minden túl sok benne – ezt a hibát ugyan itt-ott A dzsungel könyve is elköveti, döntő többségében mégis bámulatosan kiegyensúlyozott és visszafogott, hangsúlyosan a trükkök vannak benne a sztoriért, és nem fordítva.
Favreau személyében pedig szerencsére olyan rendező került a projekt élére, aki érti a karaktereket és az érzelmeket, és képes egyszerű, de erőteljes emocionális jelenetek giccs nélküli átadására (aki ebben kételkedne, nézze meg 2014 legbájosabb filmjét, a kicsi, szerény A séfet, amelyet két megaproduckió közt forgatott le). A dzsungel könyve számos szemet gyönyörködtető, eposzi jelenettel szolgál, továbbá kellemesen vicces (a keresztapa-szerű Louie király fergeteges), szimpatikusan tömör (alig 100 perce igazi felüdülés a két és fél órás, önmaguk fontosságába szerelmes álomgyári monstrumok közepette) és igazi faltól falig kaland, mégis akkor a legjobb, amikor megáll, és karaktereket, kapcsolatokat bont ki, szépen, csendben, megkapóan. Szóval: van szíve.
Más kérdés, hogy Kiplingnek megint nem sikerült igazságot szolgáltatni. A Disney sokkal inkább a saját, 1967-es rajzfilmjének a remake-ét készítette el, semmint az eredeti novellák adaptációját, ami persze nem csoda, ha belegondolunk, hogy utóbbiak hangvétele mennyire nem Disney-kompatibilis. A filmvilág a mai napig adós a megnyúzott Sír Kán bőrén táncot lejtő, az emberi és az állati világ közt meghasonlott Maugli jelenetével (talán majd a Warner 2018-as verziója...), de ha elfogadjuk, hogy Favreau eleve nem az eredeti hű adaptációját akarta elkészíteni, hanem annak Disney-verzióját, és ebből indulunk ki, akkor: a siker egyértelmű. Ez A dzsungel könyve jobb, mint bármelyik korábbi feldolgozás, messze jobb, mint a Disney akármelyik eddigi próbálkozása a klasszikus rajzfilmek élőszereplőssé gyúrására (a Hófehértől a Demónáig), és az egyik legjobb élőszereplős családi film az utóbbi évekből.
A legjobban azzal tudom megdicsérni, ha azt mondom: Favreau nem hollywoodi blockbustert csinált, egyszerűen csak elmondott egy szép mesét.