Felkai Ádám: A nyolcvanas évek emblematikus hősei közül egyértelműen Indy volt rám a legnagyobb hatással. Szerintem neki köszönhetem/őt szidhatom, hogy egy orvosis vargabetű után mégiscsak bölcsész lettem. Először a Kereszteslovagot láttam, méghozzá a gárdonyi Tévé Üdülőben, ahol a szobákban a televíziókat egy központi VHS-készülékre kötötték, és esténként általában két filmet is levetítettek (a második blokk néha kimaradt, ha a portás addigra már nagyon bebaszott). A nyolc órai jellemzően egy családbarátibb mozi volt, tíztől pedig horror, meg asszem néha még pornó is ment. Nagyon megfogott, hogy az Utolsó kereszteslovag, bár vagány akció-kalandfilmként működött, hősei a korszellemtől eltérően nem egy hajórakomány herkát akartak megcsípni, ráadásul olyan dolgok derültek ki a filmből, hogy Iszkenderun Alexandretta romjaira épült.
Mai szemmel Indy nemcsak a korszaknak volt talán az egyetlen intellektuális kemény fiúja, de ő volt az a hős, aki éppen emiatt egy teljesen más férfiideállá vált, mint a Stallone-Willis-Schwarzenegger-Gibson négyesfogat tagjai. Azóta sem viseli senki úgy a bölcsésztarisznyát, mint ő, a kalap (szigorúan nem valami redneck cowboykalap típus, hanem fedora) pedig az első divatgesztus az eljövendő korok hipszterkultúrája fel. Pont a Frigyláda tetszett talán legkevésbé, mivel olyan volt, mint a Kereszteslovag, csak Connery nélkül. Ennek ellenére azt a részt is imádtam. A zsánerek keverése (a pár másodperces jelenet Marionnal és a múmiákkal például mintha egy Fulci-filmből csúszott volna be), illetve az a nagyon ritkán használt megoldás, hogy a főhős egyben kicsit önmaga paródiája is, a korszak legkedvesebb emlékévé emeli a klasszikus három részt. Ultrahangon teszem hozzá: számomra talán még a Star Warst is előzi.
TheBerzerker: Ha azt mondom, hogy szerintem Harrison Ford nem tartozik a legnagyobb színészóriások közé, akkor politikailag korrekt voltam vele szemben. Szilárd meggyőződésem, hogy őt a köré írt szerepek tették naggyá, mert azon kívül, hogy ijedten néz, meg remeg a feje, mást nem nagyon tudott felvonultatni több évtizedes színészi pályafutása alatt. Mégis kedveljük, szeretjük, és nézzük a filmjeit. Miért? Mert ő Indiana Jones. Ahogy megannyi 80-as években felcseperedő kis filmbuzi hülyegyereknél, úgy nálam is meghatározó szerepet töltött be a Frigyláda és a Kereszteslovag abban, olyan filmőrültté váljak, amilyen a mai napig vagyok. És igen, én azok közé tartozom, akik baromira nem szeretik a Végzet templomát.
Nagyon jó korszak volt ez nekünk, akkori fiataloknak, hiszen földön, vízen, levegőben és az űrben is olyan klasszikusok születtek, amelyeket manapság nem kapnak meg a kölykök a moziban. Indy testesítette meg a 80-as évek nagy kalandorát, aki amellett, hogy egy végtelenül magas intellektusú karakter volt, nem ódzkodott attól sem, hogy kiosszon egy két pofont náciknak/szektásoknak/árulóknak ha a szükség éppen úgy kívánta. Azt pedig, hogy a sok évvel későbbi "rehabilitációja" során milyen mélyre kellett szegénynek zuhannia, inkább ne is firtassuk. Nálam az Indiana Jones tetralógia mindig is csak duológia marad, történjen bármi!
Nemes András: Szinte majdnem teljesen tutibiztos (tehát: a franc se tudja, de én erre emlékszem), hogy első Indiana Jones-élményem a Végzet temploma szívszaggató jelenetének (KALI MAAA!!!) ágy sarka mögüli, a szülői tiltással szembemenő, titokban való megtekintése volt, ennek megfelelően a derék ostorforgató régészprofesszor alakjáról magamban sokáig a belezős-tocsogós horrorra asszociáltam. Nem is nagyon igyekeztem ápolni kapcsolatunkat , így aztán a kronológiát megkavarva, Az utolsó kereszteslovaggal váltam rajongójává, beszereztem a fekete-fehér képregény-adaptációt is, majd kezembe került a Frigyláda ún. „filmkönyve”, ami igazából szintén képregény volt, kiváló minőségű fotókkal a műből - remek kiadvány, kár, hogy manapság csak a Star Wars érdemel ilyesmit…
Na mindegy, elkalandoztam, a lényeg: sokáig nehéz volt beismernem, de bizony az a helyzet, hogy River Phoenix ide, a zeppelin, meg a tank oda, de akkor is a Frigyláda a legjobb Indy-film: irgalmatlanul eltalált karakterek, csodás akciók (senki nem tud úgy vigyorogni egy nácira, mielőtt kibaszná a kocsiból, mint Harrison Ford), elképesztő ötletek és láthatóan dühös, de gyönyörűséges finálé, amelyet sikerül megfejelni a filmtörténet egyik leghatásosabb záróképével.
Mivel ez a nosztalgiarovat, így elárulhatom: nekem csak pár hónapja esett le, hogy a kezdő-akcióban maga Alfred Molina próbálja megszívatni Indyt – aztán persze csúnyán megszívja.
Ja, és akinek a SAT1-ről felvett verzió van meg VHS-en (reklámok kivágva), dobja ki: a végét csúnyán megvágták, hogy ne legyen olyan brutál. Pedig úgy az igazi.
Forgács W. András: “Ezékiel 44:23 Tanítsák meg népemet a szent és közönséges közti különbségtételre, és oktassák őket a tisztátalan és tiszta közti különbségtételre.”
Az Elveszett frigyláda fosztogatói a tökéletes bizonyíték arra, hogy a kettő néha egy és ugyanaz: Spielberg és Lucas szeretett volna tisztelettel adózni a vasárnap délutáni olcsó kalandmatinéknak - és elkészítették a Système International d’Unités által elismert alapfilmet, bármi más csak hozzá képest létezik. Korántsem hibátlan mű: amikor a BFI levetítette IMAX-ben a 4K felbontásban felújított kópiáját, bizony elő-előbukkannak a történetbeli következetlenségek - mégis hogyan fért volna be a láda a repülő palacsintába? Vajon ha Indy nem csinál semmit, csak otthon marad, nem ugyanez zajlik le? Hogyan élte túl Indy a tengeralattjáró lemerülését? - mindezek mégsem számítanak: az első kockától az utolsóig izgalmas rodeó, és Harrison Ford azóta sem volt jobb, akár akcióról, akár színjátszásról van szó.
Spielberg pedig az 1941 bukásából vastagon profitált: úgy tűnhet, hogy minden másodkézből van, amit látunk vagy hallunk a Frigyládában, pedig nem: az, hogy az ütések hangja, a géppisztolyok kelepelése ismerős, nem pusztán a hangtárban turkálás eredménye, hanem gondos munkáé, amely megfejtette a ponyva alkotóelemeit, újraalkotta és egyúttal a szférák magasságába emelte. Ezt hívjuk művészetnek - és ezt a véleményemet hajlandó vagyok bárkivel szemben megvédeni.
