Első E3 2016 összefoglaló: szivárgással, nácik nélkül

EA

Idén az Electronic Artsot érte a megtiszteltetés, hogy behúzza a pipát az E3 első komolyabb bakija melletti rubrikába. Pár órával a hivatalos kezdés előtt már le is lőtték az egyik meglepést, a TITANFALL 2-t (mely amúgy eddig is szivárgott rendesen), és a megjelenési dátumtól (október 28.) a trélerig mindent kinyomtak Youtube-ra. Az is kiderült, hogy az új részben már lesz egyjátékos kampány is, amelyről lentebb rövid kedvcsinálót láthattok. Ja, és pécé és Xbox One mellett ez a rész már PS4-re is érkezik.

A BATTLEFIELD 1-ről már mi is írtunk, az első világháborús FPS október 21-én érkezik. Alant gameplay a szingli kampányból.

Várható volt az új MASS EFFECT játék szereplése, erre sor is került. A MASS EFFECT: ANDROMEDA sajnos csak 2017 első negyedévében fog megjelenni, de addig is itt egy tréler búfelejtőül:

Az EA tavaly az Unravellel nyitott a kisebb, független, mondjuk így: művészi játékok felé (azért csak mondjuk, mert az Unravel inkább kicsit giccses, iszonyat mechanikával), és ezt a sort tervezik most folytatni a FE-vel.

STAR WARS ügyben kaptunk egy nem túl érdekes videót a fejlesztésekről (azért lent megtaláljátok), és az általam nagyon várt, az Amy Hennig (Uncharted 1-3) által rendezett címről sajnos mindössze annyi derült ki, hogy a fejlesztő Visceral csak valamikor 2018-ra ígéri.


Bethesda

A Bethesda is tartotta magát a papírformához, így a szivárgásokból már egy ideje lehetett tudni, mivel készülnek.

A pletykák igaznak bizonyultak, jön a SKYRIM remastered verziója, amelynek szerintem a konzolosok fognak a legjobban örülni. Pont egy hónapja próbálkoztam vele újra PS3-on, de nem csak randa volt, hanem már-már játszhatatlanul lassú is. Ez most elvileg megváltozik, a jelen generációs konzolokon felhúzott látvány és a pécés modok csábítanak újra a hideg és barbár északra.

A FALLOUT 4 -féle DLC gőzösbe sem hajigálják lassabban a szenet: három új kiegészítő érkezik, köztük egy nagyobb, sztori orientált:

DISHONORED 2 kapcsán megjelenési dátummal (november 11.), és fasza videóval lettünk gazdagabbak:

A következő PREY is előcsámpázott a fejlesztői pokolból. Sorszám nélkül, a videóban az elődjére tett nulla utalással inkább tűnik rebootnak, mint folytatásnak:

Több találgatást is lehetett hallani, hogy vagy a WOLFENSTEIN kap második részt (spoiler: nem), vagy inkább az utolsó, eddig még Bethesda által érintetlen klasszikus id Software lövöldét, a QUAKE-et támasztják fel. Aki az utóbbira tett nagyobb összeget, az szaladhat is a bukijához. A QUAKE CHAMPIONS arénaharcos, multiplayer FPS-nek készül, és egyelőre csak pécére.

Azért ami jár az jár: a Bethesda nagyon jófej volt, és demó formájában, ingyenesen is elérhetővé teszi a 2016-os DOOM első pályáját, méghozzá minden platformon. Nincs több apelláta, akinek kimaradt, mars (he-he, micsoda szótréfa!) letölteni ezt a pokoli shooter-különlegességet.

Zárójel 1.: Legközelebb elvileg a Microsoft, az Ubisoft és a Sony konferenciákról olvashattok, de a Sonyról egész biztosan.

Zárójel 2.: A "szótréfa" nyelvi leleményért Borbíró Andrásnak adhatunk hálát.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!