A Szebb holnappal volt a stúdiónak és az alkotóknak egy nagyon komoly problémájuk: váratlan és óriási sikerét nem kis részt az amúgy mellékszereplő Chow Yun-Fat falat kirúgó coolság-faktorának köszönhette, csakhogy az ő karaktere egy kicsit meghalt a vér- és ólomgőzös fináléban. És itt a kicsit úgy kell érteni, hogy bekapott vagy kétszázötvenhárom golyót, abból legalább egyet pont a homloka közepébe. Hát mi lesz így a folytatással? Valahogy muszáj belepasszírozni Chow-t, nélküle egyszerűen nem megy. Mivel egy kortárs gengszter/akciódrámáról beszélünk, a klónozás nem jöhetett szóba, úgyhogy inkább erősen gondolkodtak a problémán még másfél másodpercig, és előálltak a „soha a büdös életben addig nem látott és nem említett” ikertestvér forradalmi ötletével.
A folytatás fókuszpontjában ennek ellenére megint nem a Chow alakította Ken, hanem egy új karakter, Lung (Dean Shek) áll: az egykori gengszter ma tiszta életet él, és egy legitim vállalatot igazgat, amely körül azonban gyanús dolgokat észlel a rendőrség – és persze biztosak benne, hogy Lung keze még mindig piszkos, mert aki egyszer sittes, az mindörökké sittes. Az első rész főhőse, a börtönben sorvadó Ho (Ti Lung), vonakodva elvállalja, hogy beépüljön Lung, egykori barátja szervezetébe, hogy ne rendőr öccsének, Kitnek (Leslie Cheung) kelljen kockáztatnia az életét. Mint kiderül, Lung cégét gengszterek akarják megkaparintani, és a férfi végül egyenesen New Yorkig menekül a bajok elől – ahol Ken, Mark ikertestvére lesz a segítségére.
Már ezt a történetismertetőt is kisebb fejfájás volt megírni, pedig ez még semmi – a Szebb holnap 2. (Ying hung boon sik II/A Better Tomorrow II, 1987) cselekménye néha szinte érthetetlen bonyolultsággal kanyarog, ide-oda ugrálva a temérdek karakter és szál között, amelyek mindegyikét elképesztő bárdolatlansággal skiccelték a vászonra. Szereplők bukkannak fel valahol, anélkül, hogy tudnánk, hogyan kerültek oda, jelenetek érnek véget, mielőtt véget érnének, hosszan felvezetett sztorielemek párolognak el félúton, és egy nagy kulimász a szimbólumrendszer meg az atmoszféra is: itt egy kis irónia, ott egy kis keresztény metafora, amott egy buddhista gondolat, és persze meghal vagy kétszáz ember. Az első rész nyílegyenes, elegáns, maximális drámára kihegyezett sztorivezetése már csak távoli álomként dereng.
Fel lehet ezt fogni úgy is, hogy a Szebb holnap 2. az elődjével megnyitott heroic bloodshed-csap egy totálisan gonzó és eszement képviselője (merthogy amúgy a fentiekkel együtt is kurvára élvezetes), és valahol az is, de az igazság ennél prózaibb. A film eredetileg háromórás lett; ezt aztán a stúdió „fuck no” memójának kézhez kapása után John Woo író-rendező és Tsui Hark producer meghúzták vagy fél órával, de a fejesek még mindig sokallták a végeredményt. Úgyhogy tovább nyiszáltak, de még ez volt a kisebb probléma. Woo és Hark sehogy sem tudtak egyetérteni a film irányát, lényegét illetően, ezért nem együtt, hanem egymás ellen vágtak, ráadásul további legalább három vágó közreműködésével. Így született meg a jó százperces, szanaszét kaszabolt végeredmény, amelyet Woo nem is tart magáénak (és így ért véget Woo és Hark együttműködése: előbbi ezután megcsinálta a zseniális A bérgyilkost, utóbbi meg ennek a sorozatnak az egészen borzalmas harmadik részét.)
A Szebb holnap 2.-ben kétségkívül ott vannak egy eposzi mestermű nyomai: a barátság, a bajtársiasság, a lojalitás, a becsület értékei ezúttal is meghatározóak, Chow Yun Fat még vagányabb, mint az első részben (az akörüli őrületre reflektáló és azt kiparodizáló éttermi jelenet szenzációs, a „Kérj bocsánatot a rizstől!” meg egyenesen klasszikus), a humora ellenére is tragikus színezetű sztori pedig grandiózus kiállású akciójelenetek mentén száguld Hongkongtól New Yorkig és vissza. A megnyirbált játékidő miatt a drámai jelenetek sajnos sosem jutnak az előd nagy katarzisai közelébe, de még így hatásosak, és Woo apró, nagyon szép és ötletes gesztusokkal fokozza az érzelmeket – például egyszerre félelmetesen badass és szívszorító, ahogy Ken a végső leszámolásra halott ikertestvérének véres kabátjában megy, és annak golyó ütötte lyukaiba tűzi bele a gránátokat.
Bár Woo golyóbalettje majd csak az említett A bérgyilkossal éri el igazán a csúcspontját, már a Szebb holnap 2. akciójelenetei is fantasztikusan kiforrottak: shotgunnal sem azelőtt, sem azóta nem mészárolt olyan szépen senki, mint itt Chow, a lassítások és a gyors, illetve párhuzamos vágások alkalmazása virtuóz (ha Peckinpah megéri, biztos kalapot emel), és még a vér is gondos koreográfia szerint fröcsög.
Ami pedig a végső leszámolást illeti, máig se nagyon akad film (talán Woo későbbi munkáit és a Vad banda finisét leszámítva), amely felül tudná múlni a legalább száz rosszarcúval teletömött villa elleni támadást. Ken, Ho és Lung fekete öltönyben és napszemüvegben rohamozzák meg az ellent, és akkora arzenállal aprítanak, amekkorával Oroszországot és Kínát is el lehetne foglalni. Kétszer. Olyan ez a jelenet, mint a Taxisofőr és a Rolling Thunder fináléja (bevallottan ezek inspirálták Woo-t), csak szteroidon, kokainon, heroinon, adrenalinon, teljesen megtébolyodva, radikális fegyverfetisizmussal és tömegpusztító üzemmódban.
Ez a tíz perc az akciófilmek vizuális himnusza, a mozgókép történetének egyik leggyönyörűbb mészárlása, a férfiasságnak, a bajtársiasságnak és a fegyvereknek precízen, szenvedélyesen írt szerelmeslevél.
És mondjon bárki bármit a Szebb holnap 2. dramaturgiai, stilisztikai, hangulati és mindenféle alig követhető agybajáról, amikor a három főhős véresen, félig holtan leül a fotelekbe mint dolguk végeztével megpihenő bosszúistenek, lábuk előtt megannyi hullával, körülöttük a falakon és a padlón vértapétával és vérszőnyeggel… az maga a heroic bloodshed, így, egyetlen tökéletes, katartikus, kibaszottul megindító képen.
