Hypnos – Kémek, hipnotizőrök, anarchisták

1919 februárjában Franciaország miniszterelnöke, Georges Clemenceau, a nagy háború utáni párizsi békekonferencia idején éppen találkozóra indult, amikor egy anarchista odaugrott a kocsijához, és többször is rálőtt. Clemenceau megsérült ugyan, de túlélte a támadást (és élete hátralévő részében jó szívvel viccelődött a merénylő pocsék célzásán). Laurent Galandon eköré építette fel új történelmi fikcióját, a hipnózissal, elmegyógyintézettel, kémkedésekkel, tragédiákkal és cselszövésekkel átszőtt Hypnos első kötetét – merthogy lesznek továbbiak is, noha az ötvenhárom oldalas, Franciaországban a Le Lombard kiadónál nemrég megjelent történet önmagában is kerek egészet alkot.

A Hypnos középpontjában a nehéz körülmények közt élő Camille áll, aki munkája elvesztését követően a nemrég elhunyt férje mellett kitanult, hipnotizőri trükkökkel próbál pénzhez jutni, hogy segítsen súlyosan betegeskedő kislányán. Amikor lebukik, egy elmegyógyintézetbe kerül, ahol megismerkedik egy összeégett nővel, Albertine-nel – és innen egyenes (na jó, valójában meglehetősen kanyargós és csalárd) út vezet párizsi anarchisták egy titkos csoportjához, akik merényletre készülnek a miniszterelnök ellen.

Galandon cselekményvezetése példásan átgondolt; pontról-pontra építi fel a karakterek jellemét és célját, és kémkedés ide, nagypolitikai háttér oda, mindig az ő személyes történetüket, drámájukat tartja fókuszban. Hibátlanul vezeti fel a fordulatokat is, legyen szó akár az egyik szereplő homályba burkolózó múltjáról, akár egy másik rejtett motivációjáról. A fogaskerekek végig tökéletesen illeszkednek, amire szükség is van, mert a Hypnos egyáltalán nem tobzódik az akciókban és a hatásvadász nagyjelenetekben, inkább méltóságteljes kosztümös thrillerként gördül előre (mely elegancia persze picit vissza is üt, ugyanis a kelletnél egy fokkal talán szolidabban és nyugodtabban bonyolódnak az események), vagyis nincs benne semmi flancos, ami elterelné az olvasó figyelmét az esetleges bukkanókról.

Mindennek a hátterében pedig ott lüktet a nagy műgonddal felrajzolt 1919-es Párizs, annak minden pompájával és mocskával együtt: Galandon a lehető legváltozatosabb kulisszák közt vezeti végig a sztorit, a felső tízezer és a politikai hatalmasságok kiváltságos tereitől az egyszerű emberek otthonain és munka- meg szórakozóhelyein át a nagyvárosi sikátorokig és az elmegyógyintézet vigasztalanságáig. A franciáknál veszettül népszerű a történelmi fikció, és Galandon nagyon ért hozzá, hogy megadja az olvasóknak, amit a műfajtól elvárnak: Párizs-tablója egészen lehengerlő és valóságszagú.

Ebben persze óriási szerepe van a rajzolónak is, a hazánkfia Futaki Attilának, aki a magyar (Spirál) és az amerikai piac után (Percy Jackson, Severed, Conan) pár éve átnyergelt a franciára (első ottani munkája, a The Illegalists szintén történelmi témájú volt, a hírhedt anarchista, Jules Bonnot életét dolgozta fel – most viszont az ismét itthon készült ’56-os képregényt várjuk tőle). Futaki abszolút realisztikus stílusban alkot, és meg is van hozzá a tehetsége: látványvilága gyönyörű, helyszínei részletekben gazdagok, karakterei izgalmasak és markánsak, és a képregény hatásmechanizmusának értőjeként nem csak az alkalmankénti akciókba, hanem a statikus dialógusjelenetekbe is komoly dinamikát visz jól átgondolt beállításaival, oldalstruktúráival, panelelrendezéseivel (a képregényrajzolásnak ez a pokolian fontos narratív eleme egyébként olyasmi, amin nagyon sok hazai alkotó elcsúszik).

Futaki csak akkor enged egy kicsit a realizmusból, amikor a karakterábrázolásról van szó. Egy szinte rajzfilmesen kihangsúlyozott áll itt, egy tudatosan túlméretezett orr ott még kevés ahhoz, hogy megtörje a képek valószerűségét, de ahhoz elég, hogy felruházza a szereplőket  egy plusz vizuális dimenzióval, és anélkül emelje ki őket a hétköznapi arcok szürkeségéből, hogy kirívóan szépnek csak csúnyának, röviden, klisésnek láttatná őket. Hasonló bravúrt visz véghez a gesztusokkal: karakterei folyton csinálnak valamit, például felemelnek egy poharat vagy egy cigarettát, piszkálják a körmüket, megigazítják a ruhájukat, esetleg egy mozdulattal nyomatékosítják a szavaikat. És Futaki mindeközben sosem folyamodik az extrém szemszögek és hatásvadász kompozíciók olcsó eszközeihez, fegyelmezetten, magabiztos visszafogottsággal mesél.

Vagyis a történet és a látványvilág (Greg Guilhaumond nagyszerű színeivel) tökéletes összhangban áll egymással: a Hypnos érett, kifinomult, olajozottan működő képregény. Egyelőre sajnos csak francia nyelven érhető el, de idővel valószínűleg angolul is olvasható lesz – és talán még a meglehetősen kézenfekvő és üdvös magyar megjelenés sincs kizárva.  

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!