Létezik egy kifejezés, amelyet kizárólag a videojáték-ipar mondhat sajátjának: a “cinematic trailer”, a filmes fogások mentén megfogalmazott, látványos játékelőzetes. Őszintén szólva ez a játékipar egyik rákfenéje, ugyanis a “filmszerű előzetesek” a csillagot is lehazudják az égről: egy efféle trailer alapján a büdös életben nem fogod tudni eldönteni, hogy tényleg érdemes-e megvenni egy játékot, avagy sem.
Szerencsére az efféle parasztvakítás nem is mindig vakítás, a Styx - Shard of Darkness esetében például a “filmszerű előzetes” ügyesen hozza elibénk a játék hangulatát (attól függetlenül, hogy gameplay-részletek nincsenek benne, természetesen: ettől lesz szinematik tréjler!). Bár az is igaz, hogy az előzetes egy high-fantasy hangulatú játékot sejtet, szerencsére a független színekben hajókázó Cyanid Studios munkája, a Styx - Shards of Darkness valamivel proletárabb ennél.
Főhősünk, Styx a goblin nemzet egyetlen olyan tagja, aki képes a beszédre, és úgy általában nem tökhülye. Styx ráadásul a csillogó ékszerek és a gyönyörűen megmunkált fegyverek fanatikus rajongója, úgyhogy ezek megszerzése végett mesteri fokozatra fejlesztette tolvajmesterségét. Hozzáteszem, hogy mocskos, poénkodó beszédmodorával egyetemben. Életvitele hajszolja bele abba a varázslással, emberáldozatokkal meg hasonló kellemes dolgokkal megrakott összeesküvésbe is, amelynek jelen pillanatban épp kelletlen szereplője. Styx elsődleges célja persze továbbra is saját zsebének és orrának megtömése, ehhez a betevőt pedig árnyékból árnyékba osonva, épületek kiszögellésein egyensúlyozva, fegyveres őrök háta mögött settenkedve szerzi be.
Ezek a lopakodási technikák a választott képességeid függvényében ölthetnek különböző formát. Levadászhatod az ellent úgy, hogy elcsalod a haverjaitól, majd legyakod, vagy megmérgezed a kajáját, de úgy is, hogy savcsapdákat(!) állítasz neki. A szituációfüggő nindzsamegoldások bevethetősége a Styx legszimpatikusabb motívuma. Ha rendelkezel elég borostyánnal, akár még láthatatlanná is válhatsz, vagy elővarázsolhatod saját magad rövid életű klónját. A borostyán varázshatása túlságosan cool ahhoz, hogy ne akarnánk lépten-nyomon bevetni, ami óriási hiba, ugyanis mindig meglehetősen gyorsan kifogyunk belőle. Styx képes az úgynevezett Borostyán-látásra is, ezzel rejtett ellenségek és tárgyak helyét tudja bekalibrálni.
A Styx egyértelműen lopakodásra tervezett világa a szoros dizájn és a tetszetős klasszikus-fentezis vizualitás keveréke. A játék leghangulatosabb helyszínei a tündék ketyói: barlangszerű sötét helyek, amelyek kismillió, elbújásra alkalmas ki- meg beszögellést rejtenek. Igazából itt tudod kihasználni teljes egészében a játék lopakodási mechanizmusának összes nüanszát, kiismerni a sötétben bujkálás limitációit - és ezeket szükséges is kiismerned, ugyanis ha az ellenség észrevesz, neked annyi. Styx erőnléte és vágóeszközöknek való ellenállása sajnos egy papírzacskóéval ér fel. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezt a lopakodós játékot tényleg csak szuperóvatosan lehet játszani - a stealth-műfajban általában, ha szorul a hurok, gyakran nincs más megoldás, mint az ellen szétkaszabolása. Styx testi gyengesége ezt itt szabotálja: a legtöbb ellenség egy vágással végez vele.
Styx gyakran töri át azt a bizonyos “negyedi falat”: vagy azért szólítja meg a játékost, hogy poénkodjon, vagy azért, hogy valami fontosra hívja fel a figyelmét. Sajnos a játék viccei hosszú távon szó szerint fárasztóak, Styx enyhén szólva nem egy Deadpool. A poénkodás ráadásul túlságosan meta: van, hogy antihősünk a leveldizájner bénaságán vagy éppen a sokkal alaposabban kidolgozott Dishonored vélt hibán röhög. Ezzel csak azt éri el, hogy a játékost kiveti magából a sztori: nehéz az embernek beleélnie magát olyasmibe, ami ennyire poszt-modernkedik.
A Styx - Shard of Darknesst mindez élvezetes, de gyakran idegesítő játékká teszi: a sztori érdekes, a világ kivitelezése részletes és tetszetős, a játékmechanizmusok olajozottan működnek (stealth-rajongók imádni fogják őket), a főhős hosszú távon fárasztó személyisége viszont sokaknak az agyára megy majd. Ettől függetlenül érdemes kipróbálni.