Platformok: PC, PlayStation 4, Xbox One. Tesztgép: PlayStation 4 Pro.
Van az a reklám a Rick and Morty első évadában, amikor a manócska befal egy tálnyi müzlit, de aztán lerohanják a gyerkőcök, akik annyira rákattantak erre a kajára, hogy a földre tiporják szegény manócskát, puszta kézzel feltépik a gyomrát, és abból eszik ki a színes gabonapelyhet. Morty eléggé megdöbben a látottakon, de a nagypapája, Rick annyival tudja le a dolgot, hogy hát végül is müzlit akarnak eladni, szóval „pedal to the metal”. Egy független horrorjáték fejlesztőjének éppen annyira nincs könnyű dolga, mint az előbbi, fiktív müzli reklám készítőinek, ha ki szeretne tűnni a portékájával. Különösen akkor nincs, ha gazdasági okokból el kell felejteni a valósághű, 3D megjelenítést. Legalábbis valami hasonlót gondolhatott a legendás francia dizájner, Frédérick Raynal (Alone in the Dark, Little Big Adventure), amikor független horrorjával elment a falig. Sőt felkapott egy bontó kalapácsot, és szétverte a téglákat is.
A 2Dark felütéséhez képest a Resident Evil 7 cakompakk babazsúr. Smith névre hallgató hősünk rendőrfelügyelő, aki a családjával nyaral. Sajnos a vakáció hamarosan iszonyatos fordulatot vesz: nem, nem az derül ki, hogy otthon felejtették a hűtőtáskát és benne a sört, hanem Smith úr kedves nejét lefejezik, két gyerekét elrabolják, ő pedig csak a tovasuhanó gépkocsi hátsó szélvédőjét látja, és az üveg mögött a gyerekei rémületbe torzult arcát. És ez csak a játék úgy első két perce. Ha valaki most azt hinné, hogy ezt nincs hová fokozni, csalódni fog.
Smith sztorijának fonalát legközelebb hét év múlva kapjuk fel. Az eltelt időben főhősünk elvesztette rendőri munkáját, nem meglepő módon emberi ronccsá degradálódott, aki felfoghatatlan fájdalmát piával és cigivel próbálja enyhíteni, illetve azzal, hogy eltűnt gyerekek után nyomoz. Történik pedig mindez a Lemony Snicket-féle depresszív-kedélyes névadási hagyományt követő GloomyTown-ban. GloomyTown valóban nem egy vidám hely, de a zsigeri valóhoz mégis közelebb állna, ha ezt a várost (amihez képest Gotham City egy turistaparadicsom) mégis inkább PedoTownnak, esetleg ChildKillerTownnak neveznék. Mert a lényeg tényleg ez. Egy teljes hálózat működik itt, amely gyerekek kínzására, megölésére, megevésére, kitömésére, szerveinek ellopására szakosodott. Smith velük veszi fel a harcot, és közben olyan rettenetet lát, ami igen ritka még a videojátékok explicit erőszakra építő világában is.
El lehet vitatkozni azon, hogy erre így, ebben a formában mennyire volt szükség. Az eddigi 2D-s, független horrorokat inkább egy magabiztos órásmester körültekintésével építgetett, fojtogató atmoszféra jellemezte, ami nagyon jól működött olyan címek esetén, mint a vitathatatlanul zseniális Lone Survivor, vagy a 2Darkra sok szempontból hasonlító Yomawari: Night Alone. Az előbb felsoroltakkal szemben a 2Dark jóval primitívebb eszközhöz nyúl: teljes sebességgel, izomból, de agy nélkül ront neki az ipar egyik tabujának. Nem véletlen ugyanis, hogy még a botrányhős, beleszarós GTA-k virtuális járdáin sem tipegnek ovis csoportok, ahogy babakocsit tologató nő sem fordul elő bennük. És bár a 2Dark tényleg kialakít egy sajátos atmoszférát, ami kábé olyasmi, mintha egybegyúrták volna a vasárnapi rajzfilmek világát és stílusát a Bárányok hallgatnakból kinövő univerzum köbre emelt változatával, de ez akkor is viszolyogtató és öncélú.
A legnagyobb probléma pedig az öncélúsággal van. A 2Dark egyszerűen nem kezeli a témát a súlyának megfelelően, hiszen ahogy a nemi erőszak bemutatásának sem feltétlen egy mainstream romantikus komédia a legszerencsésebb útja s módja, úgy a gyerekkínzás és -gyilkosság sem olyasmi, amire fel lehetne építeni egy kizárólag szórakoztatásra való terméket. A 2Dark ugyanis egy pillanatig sem titkolja, hogy elsősorban kommersz videojáték szeretne lenni, meg sem próbálja kiaknázni a médium eszköztárát, nem akar elgondolkodtatni, vagy valami újat mondani (ahogy ezt mondjuk a This War of Mine: The Little Ones tette). A gyerekhalálra csak és kizárólag az instant atmoszférateremtés miatt van szükség, a nyomorult szerencsétlenek kimentése a földi pokolból pedig puszta számmá redukálódik: mennyire ügyesen teljesítettük a pályát.
A fentiekhez vegyük hozzá, hogy a játékmechanika teljesen objektívan nézve is minimum döcög. Az AI segghülye, és a játék a lehető legötlettelenebbül erőszakolja ránk a lopakodás használatát. Mr. Smith ugyanis hiába veterán rendőrtiszt, hiába van fegyvere, ha 2-3 lövés is kell az ellenfelek leterítéséhez, míg az ő csúzlijukból egyetlen bekapott találat is halálos. A szemtől-szembeni közelharcban pedig a marcona Smith-nek egy ápolónővel szemben sincs túl sok esélye. Magyarán ellenfelek életereje feltekerve, miénk letekerve (mindez bármiféle narratív alapozás nélkül), szóval sompolyognunk kell, mint Gollamnak, így keresünk kulcsokat, szerzünk be gyomorforgató bizonyítékokat, és szabadítjuk ki a gyerekeket. A hangsúly viszont főleg a bizonyítékok keresésén van, ami árulkodó jele annak, hogy a fejlesztő mennyire sután közelítette meg ezt a nem véletlenül szenzitív témát. És mindehhez még hozzájön az utóbbi idők legidegesítőbb, legnehézkesebb inventoryja.
A grafika viszont legalább jól néz ki, a 2D-s terepen Soft Voxel eljárással mozgatott 3D figurák a régi szép PS1-es idők nosztalgiáját csalják elő, csak hát nehéz a gusztustalanul hatásvadász, koncepciótlan tartalomtól elvonatkoztatni.
A 2Dark ára ráadásul elég borsos, a műfaj fentebb tárgyalt, ennél jóval erősebb darabjait olcsóbban tudjuk beszerezni, így nem szívesen ajánlom senkinek.