Feldübörgött az idei E3: Az új nagy durranás RPG-ben, Star Wars, sebességőrület és sport orrvérzésig

Új év, új E3. Tavaly végre megint izgalmasabbnál izgalmasabb bemutatókat és leleplezéseket láthattunk elsősorban a Sony jóvoltából, és nem a Kinect és Move-féle eladhatatlan biszbaszokról és érdektelen szolgáltatásokról szólt a show. Idén sem számítunk kevesebbre, hiszen a kiadók most terítik ki a lapjaikat: bemutatkozik a Microsoft szénné szteroidozott Xbox One-ja, a Scorpio, és az is kiderül, hogy a Nintendo mivel kedveskedik a Switch tulajdonosoknak.

Elsőként az EA tartotta meg a konferenciáját, és ahogy az lenni szokott, sport hátán sporttal indítottunk. Mondjuk az új Maddenre, amely 4K-ban prezentálta a Scorpio képességeit, még én is rácsodálkoztam.

Szusszanásnyi szünet következett a labdahajigálásban, és bemutatkozott a Brothers: Tale of Two Sons készítőinek az új játéka, a Way Out. Nagyon szerettem a Brotherst, és az új cím sem tűnik rossznak, sőt. Szökéses menekülős buddy movie-féleségről van szó  látványos grafikával, a frizkók, a kocsik és a ruhák alapján valamikor a hetvenes évekbe helyezve. Még jóféle pulp is kisülhet belőle, amire videojáték fronton nagy szükségünk lenne. (Jobban belegondolva minden egyéb fronton is.)

Ezután jött az új Need for Speed akciódús, drámai sztoribemutatója, majd ugyanez a Fifával, amelynel szintén lesz sztori módja. Érdekes amúgy, hogy amíg a kétezres évek a nagy multiplayer felé fordulás időszaka volt, most az erre szakosodott játékok is alapos történetbeültetésen esnek át. Talán a filmsorozatok hatása ez, talán másé. A Fifa sztori módját amúgy két arc próbálta viccesen felvezetni, de a belsős foci poénokon aránylag kevesen röhögtek. Tough room – szokták mondani erre.

A műsort az EA CEO-ja, Andrew Wilson vezényelte le, aki kísértetiesen hasonlít a Borderlands Handsome Jackjére. Wilson úr az előbbi blokkot követően lazán bejelentette, hogy lesz sok új IP, mert ez a fontos az iparnak, meg éljen a kreativitás, és le is rántotta a leplet a számomra legkomolyabb atombombáról, a Bioware új játékáról, az Anthemről. Kicsit posztapokaliptikusnak tűnik a drága, meg volt benne egy Vasemberből elcsent power armor is. Cinikusnak hangozhatok, pedig méltán futhat össze a nyál az RPG rajongók szájában. Némi óvatosságra int azonban a Frostbyte Engine felvillanó logója, mert részben épp az EA belsőhasználatra kifejlesztett motorja volt az oka az Andromeda körüli technikai fiaskóknak (akit részletesebben is érdekel ez a téma, erre tessék). Sajnos a videó elég nyúlfarknyi, ennél több a vasárnapi Microsoft konferencián fog kiderülni (tehát nagy valószínűséggel a Scorpiót promózzák majd vele).

Sport újra: bemutatkozott az NBA Live, majd megtörtént, amire oly sokan vártak: Battlefront 2 multiplayer bemutató. Csak itt, csak most, csak nálunk – ha harmincszor nem mondták el, egyszer sem, ami azért különösen vicces, mert maga a videó pár órával a rendezvény előtt már kiszivárgott. Akárhogy is, megnézhettünk egy három fázisból álló összecsapást a Naboon a droid hadsereg és a köztársasági klónok között. Az előzménynek én csak a demóját próbáltam (a főszerkesztőnk ellenben csúnyán rágyógyult a cuccra), de ez alapján a cirka tíz perc alapján sokkal érdekesebbnek és változatosabbnak tűnt az első résznél. AT-RT-ék, dogfight a levegőben, droid minden színben és méretben, Hoover Tank és ami még szemnek, szájnak ingere:

Kábé ennyi volt, holnap újra jelentkezünk.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!