A McDonalds és a Burger King háborúja a posztapokaliptikus Amerikában

A 2000AD, a britek legnagyobb és leghíresebb képregényes ponyva-antológiája még alig több mint egy éve futott, amikor 1978-ban rögtön végveszélybe került: a McDonald’s, a Burger King és a Green Giant is rászabadította ügyvédei hadát a kis, szedett-vedett lázadókból álló kiadóra. A vállalatoknak a The Cursed Earth című huszonöt részes sztori szúrta a szemét, amelynek bizonyos epizódjai durva jogsértéssel használták fel a logójukat/arculatukat/kabalafigurájukat, és talán mondanom sem kell, hogy enyhén szólva nem hízelgő módon. A 11. és 12. rész (Battle of the Burger Barons/Burger Law!) a McDonald’s és a Burger King háborújáról szól, ahogy a tébolyodott étteremvezetők és követőik fegyveres Mad Max-hordákként irtják egymást a posztnukleáris senkiföldje egy poros, rothadó városkája fölötti gyorskaja-jog megszerzéséért – a szatíra elvetemültségét jól érzékelteti, hogy az egyik jelenetben Ronald McDonald azért végzi ki egy alkalmazottját, amiért az nem törölget le időben egy ételfoltos asztalt.

A másik problémás sztori a 17. és a 18. (Giants Aren’t Gentlemen/Soul Food), ezekben egy Doctor Moreau-szerű őrült tudós zöldségekből állít elő bizarr teremtményeket – köztük a Green Giant óriáskabaláját (Jolly Green Giant) és a Michelin Mant. Maga a tudós pedig teljesen egyértelműen a KFC joviális szakállas-szemüveges öregura, olyannyira, hogy a szerzők a mai napig sem értik, miért nem perelte szanaszét a seggüket a KFC. Mindenesetre a többi említett cég megpróbálta. John Wagner, a 2000AD guruja és Dredd atyja nagyjából azzal válaszolta meg az adekvát „de hát mégis hogy gondolták, hogy ezt megúszhatják?” kérdést, hogy sehogy sem gondolták, mert fiatalok, lázadók és hülyék voltak, és nagyjából szartak mindenre, a nagyvállalatokra meg különösen.

A 2000AD-nak végül sikerült peren kívül megegyeznie a cégekkel, és megúszta annyival, hogy belement, a kérdéses sztorikat soha többé, semmilyen formában nem nyomja újra. Így aztán a The Cursed Earth 38 évig csak a fenti négy rész nélkül, hiányosan jelenhetett meg. Tavaly azonban, miután egy EU-szabályozásnak megfelelően Nagy Britanniában megváltozott a vonatkozó törvény, és a levédett karakterek bárki számára szabad prédává váltak, amennyiben ábrázolásukra paródia keretein belül kerül sor, a 25 részes történet végre teljes egészében, egyetlen kötetben napvilágot láthatott (The Cursed Earth Uncensored – hogy mi lesz, ha a britek kilépnek az EU-ból, az jó kérdés, lehet, hogy ez az első és utolsó ilyen megjelenés).

Márpedig ez nem kis fegyvertény, a The Cursed Earth ugyanis az idén 40 éves, és továbbra is töretlen népszerűségnek örvendő Judge Dredd-széria első nagy eposza. Addig a közepes hosszúságú The Robot Warst és a sok kis minisztoriból összeálló Luna-1-et leszámítva többnyire egy-két részes, vagyis legfeljebb 14 oldalas történetek követték egymást – de a The Cursed Earth persze nem csak a hossza, hanem a színvonala és a stílusa miatt is mérföldkő a sorozat történetében. Az őrült ötletek és a szatirikus felhangok fokozatosan törtek előre a széria első részeinek viszonylagos visszafogottsága után (az egyik kedvenc korai példám, amikor szokásos komolyságával és szigorával Dredd azzal akar lebeszélni egy toronyház peremén álló öngyilkosjelöltet az ugrásról, hogy „Ne tegye, polgártárs! Az utcára szemetelés törvénybe ütközik!”), de Pat Mills és John Wagner a The Cursed Earth idején döntöttek úgy, hogy többé tényleg nem veszik be a gyógyszerüket.

A sztorit bevallottan és nyilvánvalóan Roger Zelazny Damnation Alley című posztapokaliptikus alapvetéséből lopták merítették: Dredd egy kis csapattal, egy futurisztikus tankkal és egy adag ellenszerrel indul el a keleti parton fekvő Mega City One-ból a nyugati parton elterülő, gyilkos járvány sújtotta Mega City Twoba a posztnukleáris senkiföldjén keresztül. Ezt az ún. elátkozott földet szörnyek, mutánsok, gyilkosok, rabszolgatartók és őrültek hordái uralják, és aki át akar kelni rajta, az természetesen akár azzal is kezdheti, hogy főbe lövi magát. Hacsak nem hívják Dreddnek.

Az első állomás: egy poros, sivár kisváros, amelyet rettenetes szélviharokat meglovagló, szóval lényegében repülő patkányok terrorizálnak (igen, ahogy mondod: a Sharknado bekaphatja), és ez rögtön be is lövi, hogy mire számíthatunk. Mills és Wagner teljesen elszállt ötletek tucatjait dobálják be a képregénybe: egyértelműen nem vetették el a sztori brainstormingja közben felmerült legnagyobb esztelenségeket sem (sőt), így aztán a The Cursed Earth az elejétől a végig egy gátlástalan, képtelen, szuperdinamikus, gonosz humorú, iszonyatosan over the top agyrém. Robothadseregtől kezdve a gyilkos szerencsejátékokba süllyedt Las Vegason át a DNS-maradványokból géntechnológiával életre keltett dinoszauruszokig (helló, 12 évvel későbbi Jurassic Park) van benne minden, Dredd pedig tankkal, motorral, ágyúval, rakétával, fifikával és végtelen makacssággal úgy megy át a posztapokaliptikus haláldzsungelen, mint fos a libán.

A veszett harsányság és a soha vissza nem fogott akcióőrület mindent elöntő felszíne alól persze rendre felüti a fejét a társadalmi szatíra is. A Burger/Meki-epizódok fogyasztói és gyorskaja-kultúrájának gonosz kigúnyolása, az Egyesült Államok utolsó, a bírák által háborús bűnösként elítélt elnöke (merthogy a Judge Dredd világában bizony nem a ruszkik nyomták meg először a piros gombot), vagy az a sokkal keserűbb és melankolikusabb történetszál, amely egy rabszolgasorba taszított, intelligens földönkívüli lény sorsán keresztül mond ítélet a mindent szanaszét barmoló emberi faj fölött, ha vékonyka szálakkal is, de kapcsolódik a realitáshoz, és ad némi kényelmetlen kontextust az egyébként színtiszta eszképizmushoz.

Elvégre a Judge Dredd azon viszonylag kevés sci-fik egyike, amelyek egyszerre posztapokaliptikusak és disztópikusak: a világ nagy része odalett az atomháborúban, de a civilizáció azért túlélte a pusztítást, igaz, jelentősen átalakult. Ez a radioaktivitás, holokauszt, ámokfutó tudomány, féktelen bűnözés és példátlan téboly tépázta, végleg elkorcsosult társadalom-maradék gigantikus, futurisztikus „városállamokban”, minden rossz és baj és mocsok és halál fertelmes olvasztótégelyeiben sűrűsödik össze (mert ami rajtuk kívül van, az még borzalmasabb), és teljesen természetes, hogy időről-időre katasztrofális eseményekkel hálálja meg lakóinak az emberi történelem alakulásában játszott szerepüket.

A Judge Dredd és azon belül a The Cursed Earth nem csupán élvezetes, eszeveszett akciómóka, de a hidegháború és potenciális következményeinek egyik legszemetebb, legvadabb szatírája is. Dredd pedig az a fajta „komikus”, aki úgy fokozza a mészárlásokat övező gonosz humort, hogy halálosan komoly faarccal, zéró humorérzékkel áll hozzá mindenhez, még a legabszurdabb szituációkhoz és a legképtelenebb fordulatokhoz is. A The Cursed Earth esszenciális olvasmány, nem csak a Judge Dredd világán vagy a 2000AD ponyvamennyországán belül – hanem univerzálisan is. 

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!
;