Visszatér a Super Nintendo!

Egyáltalán nem az év meglepetése, sőt a NES MINI sikere után biztosak lehettünk abban, hogy a Nintendo nem hagyja annyiban a dolgot, és a japán cég a legemblematikusabb konzolját is visszaráncigálja a kilencvenes évekből.

A gép hozzánk (ez alatt kicsit nagyvonalúan talán, de Európát értem) szeptember 29-én érkezik, egyelőre pontosan nem ismert áron. De valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha az amerikai árcímkét (nyolcvan dollár) vesszük kiindulási alapul, és ennek alapján olyan hetven angol fontot tippel a nyugati sajtó.

Ezt a gépet kapja Amerika.

Nagyon jó hír, hogy a Nintendo meghallgatta az imáinkat, és immár két kontrollert csomagolnak a dobozba a konzol mellé. (Nekem olyan bő három hónap volt a NES Mini mellé második irányítót is szerezni).

Egyébként Amerika és Európa a dizájnt tekintve két különböző kiszerelést kap (lásd: képek), annak megfelelően, ahogy már eredetileg is eltértek egymástól a PAL és az NTSC piacokra szánt darabok, hiszen az előbbiek az eredeti Super Famicom kevésbé szögletes külsejét örökölték meg.

Ez lesz a miénk.

A vinyóra 21 címet telepítettek:

Contra III: The Alien Wars

Donkey Kong Country

EarthBound

Final Fantasy III

F-ZERO

Kirby Super Star

Kirby's Dream Course

The Legend of Zelda: A Link to the Past

Mega Man X

Secret of Mana

Star Fox

Star Fox 2

Street Fighter II Turbo: Hyper Fighting

Super Castlevania IV

Super Ghouls 'n Ghosts

Super Mario Kart

Super Mario RPG: Legend of the Seven Stars

Super Mario World

Super Metroid

Super Punch-Out!!

Yoshi's Island

A NES Mini legkomolyabb hibája a messze elégtelen készletszám volt, reméljük a Nintendo picit vásárló-centrikusabb lesz ezúttal, és nem a CEO Kaz Hirai twitteres paródiafióknak lesz igaza, ahol is ezt írták:

Nintendo has not announced Switch Virtual Console, but the SNES Mini will be stocked so poorly that it will essentially be a virtual console.


Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!