A ház ajtaja nyitva, kint hideg van és köd – nem látni szinte semmit. Az elmegyógyintézetből frissen szabadult John azt magyarázza a mellette ülő férfinak, hogy nagynénje azért tartja nyitva az ajtót, mert várja vissza három lányát, akik évekkel korábban elmentek a tóra horgászni, és rejtélyes körülmények közt odavesztek. A sztori addig szomorú, amíg kintről, a köd átláthatatlan sűrűjéből, közeledő lányok hangja nem hallatszik – onnantól rémisztő.
Alig 20 perc telt el a filmből, és máris úgy érezzük, bármi megtörténhet.
Talán a lányok térnek vissza szellemekként. Talán Johnt korai volt kiengedni az
elmegyógyintézetből, mert még mindig bajok vannak a fejével. A valóság ennél
sokkal egyszerűbb, triviálisabb, ártalmatlanabb: John egy gonoszkodó
mókamester. De azért jól tudjuk, hogy amikor korábban, nem sokkal szabadulása
után azokkal a szavakkal távozott igen rövid életű vágóhidas állásából, hogy már
megtanult mindent, amit akart, akkor nem viccelt. Vér fog folyni.
Johnt (Renaud Verley egészen kiváló) nem látja mindenki szívesen, amikor visszatér. Nagynénje látszólag kedves és barátságos, de könnyen lehet, hogy ez csak maszk. Két unokahúga örül a felbukkanásának, a harmadik azonban nem leplezett megvetéssel viseltetik iránta. John gyanítja, hogy anyja halála után nagynénje juttatta elmegyógyintézetbe, hogy megtarthassa a neki járó örökséget, ezt a gyanúját azonban szörnyű kétely árnyékolja be: mi van, ha tényleg nem épelméjű, mi van, ha őrület munkálkodik benne, és ez készteti őt arra, hogy bosszút álljon a saját rokonain?
Claudio Guerin horrora (La campana del infierno, 1973) a revans és a családtagokat egymásnak ugrasztó örökség tipikus témái köré épül, de az átlagnál sokkal kifinomultabb, nyugtalanítóbb és egyedibb élményt nyújt. John épelméjűségében sem ő maga, sem a néző nem lehet biztos, ez pedig eleve alaposan felborítja a szokásos tettes-áldozat leosztást. A szereplők közti ambivalens kapcsolatok, kezdve Johnnak az unokahúgai felé táplált bosszúszomjával és szexuális vonzalmával, tovább taszítják a sztorit egy furcsa, álomszerű kételybe, melynek eloszlatásában nem segít a képi világ megkapó szürrealizmusa és a beállítások szándékos zavarossága sem. Guerin számos kulcsjelenetben takarásból filmez, pl. a kamerát közvetlenül egy rózsabokor mögé helyezi, hogy vizuálisan is kommentálja az események átláthatatlanságát, többértelműségét, és összemosson szépséget és ocsmányságot.
A cselekmény delíriumos hangulatban csordogál komor templomokon, sötét házakon, nyirkos kínzókamrákon, a jelen kiismerhetetlenségével durva kontrasztban álló, gyerekkori idillt idéző felvételeken át, és látszólag jelentéktelen képek és sztoriszálak szakítják meg. Az egyik visszatérő motívum egy harang, melyet az épülőfélben lévő templom tornyába szállítanak, és egészen a végéig fogalmunk sincs róla, miféle jelentőséget hordoz magában. Közben egy mellékesnek tetsző jelenetben John megment egy fiatal nőt egy csapat férfitól, akik megerőszakolni készülnek őt – a főhős és egyikük közt bizarr és veszélyesen felnőttes „ki nevet a végén” játék kezdődik, amely aztán egészen groteszk mélységekbe pörög.
A Bell from Hell egyfajta gótikus merengés az őrületről és az épelméjűségről, vagy talán éppen arról, hogy milyen embernek lenni – őrültnek vagy épelméjűnek, itt már teljesen mindegy – egy tébolyult világban. Guerin lenyűgöző képi kompozíciókkal ragadja meg a mindenkori közeg megfoghatatlanságát és John küldetésének reménytelenségét: hogyan is érthetné meg bárki a világot, ha nincs tisztában még önmagával sem? A váratlan és szürreális fordulatot vevő fináléban Poe, Hitchcock és Bunuel hatása örvénylik, mi pedig paradox módon végül azon zavarodunk teljesen össze, hogy most először pont tisztán látjuk az odáig vezető események logikáját, holott a korábbi, vérfagyasztó harang- és templomjelenettel a film épphogy végképp belezuhant az őrületbe. Guerin végső diadala, hogy még az áhított bizonyosságot is kényelmetlenné teszi.
Apropó, Guerin és harang. A rendező az utolsó forgatási napon halt meg, miután kizuhant éppen abból a bizonyos harangtoronyból, amelyhez a film cselekménye olyan súlyos, nyomasztó sorsszerűséggel vezet. Csak mondom, ha esetleg azt hitted volna, hogy van értelem és tisztánlátás ebben a kurva, őrült világban…
