Platformok: Microsoft Windows, PlayStation 4, Xbox One. Tesztelve: Xbox One.
Spoilerek az eredeti Life is Strange-ről (de aki nem játszott azzal, a Before the Stormot inkább el se kezdje!)
A nyári hónapokban ugyan kicsit felszusszanhatott a pénztárcánk, no de már az augusztus is több kíméletlen bal horoggal földre küldte szegényt, és még hol az őszi pörgés? A Life is Strange előzményének megjelenését azonban ebben a szoftver cunamiban is piros ceruzával véshették be a naptárba az interaktív sztorik gurmanjai. Az eredeti játék ugyanis egyike volt a legjobb kalandoknak, ami bár nagyban épített a Telltale-féle hagyományokra, de annyi újdonságot toldott azokhoz, hogy életet lehelt az elnyűtt szerkezetbe.
A most tárgyalt prequel megjelenésének híre épp ezért örömmel tölthette el a rajongókat, ám néhány körülmény azért óvatosságra intett. A legfontosabb, hogy a Life is Strange-et fejlesztő Dontnod Entertainment épp elég fába vágta/vágja bele a fejszéjét, ezért ezt a játékot a kevésbé neves Deck Nine-ra bízták (legjelentősebb húzásuk a Ratchet and Clank trilógia PS3-ra rimékelése volt eleddig). A lista viszont nem ér véget itt: a sztori alapján azt is sejteni lehetett, hogy az eredeti játék egyik legegyedibb mechanikája, az időmanipuláció ugrott, természetesen az erre épülő feladványokkal és narrációs lehetőségekkel együtt. Ha pedig ez nem lenne elég, a Life is Strange egy klasszikus Twin Peaksbe habarodott, misztikus whodunit volt, amelyben annak a bizonyos who-nak a kilétére természetszerűleg fény derült: vagyis egy rejtéllyel mindenképp kevesebb az új szezonban.
Nézzük tehát, miből főzünk, illetve miből főzött nekünk a Deck Nine! Adott az előző részben megismert Chloe Price, a felvágott nyelvű, kilógó seggű gimis csaj, akit megrágott és kiköpött az élet. És adott az ő kapcsolata az elit magángimi méhkirálynőjével, a tejben-mézben-jelesekben fürdetett Rachel Amberrel.
A fejlesztők szerencsére alaposan átgondolták a problémát, és meg sem kíséreltek krimit írni (bár némi bűnügyi szálra azért idővel majd számíthatunk), hanem egy kamasz drámát ütöttek össze két teljesen más világból érkezett lányról, akik közt idővel szoros kötelék alakul ki. Ennek megfelelően a rejtélyeknél sokkal fontosabbak lettek a karakterek, és Chloe személyisége hálisten elég összetett ahhoz, hogy egy lélektani mélyfúrást kibírjon. Jelenleg csak az első rész érhető el (ez az évad az eredeti játéktól eltérően öt helyett csak három részes lesz), de a látottak alapján nagyjából elfelejthetjük a fenntartásainkat. A Before the Storm Jimi Hendrixként pengeti az érzelmi húrokat, és bár a szereplők életkora, valamint az iskolai környezet miatt felmerülhet a young adult cimke (hé, senki se fusson sehova!), de valójában inkább tűnik egy bildungsromannak Arcadia Bay elbaszottul álságos városában, ahol egyetlen értelmes életstratégia létezik, amit kábé így lehet összefoglalni: kapja be mindenki az összes faszt!
A mechanikára áttérve az idő basztikurálást egy új megoldás hivatott kiváltani, ez Chloe különleges képessége, az előzőnél némileg talán profánabb visszapofázás. Hősnőnk hét határra szóló nagydumás, és ha úgy adódik, nem fogja magát vissza. A visszapofázás első látásra talán modoros, másodikra nem elég mély (spoiler: tényleg nem az) ötletnek tűnhet, de garantálom, hogy roppant szórakoztató kis beszólásmaratonokat rögtönözhetünk. Különösen ütni fog, amit Chloe egy asztali szerepjáték közben követ el.
Ennyi dicsérgetés után azonban ideje rátérni a fekete levesre, ami, vagyis: aki sajnos nem más, mint Rachel Ambers. Rachelt nagyon jó lett volna normálisan összerakni, hiszen ő Arcadia Bay Laura Palmere, csak hát kínosan nem sikerült. És ennek szinte kizárólag technikai okai vannak. Szegény csajszival ugyanis alaposan elbántak az animátorok, és a végeredmény egy Paris Hiltonosan kifejezéstelen arcú, gülüszemű próbababa lett, aki ráadásul szökőévenként pislog. Minden túlzás nélkül olyan, mintha Rachel egyenest a Mass Effect: Andromédából menekült volna át Arcadia Baybe.
Szegénykém ráadásul nincs is olyan jól megírva, mint Chloe, akinek a világ elleni lázadását az első húsz perc után sikerült visszarángatni a mesterkéltség sziklaszirtjéről, de ez tized ennyire sem lenne probléma, vagy tűnne fel ilyen mértékben az említett arcbénulás nélkül. Mivel pedig az egyik főszereplőről van szó, akinek sorsa amúgy az alapjáték eseményeire is kihatással van, ez a csúnya bibircsók nagyban rontja az élvezeti értéket.
Az első részt Chloe szerencsére elviszi a hátán, az ő sztorija eddig csak mélyítette az eredeti Life is Strange történetét, hiszen egész más hallani arról, hogy min ment keresztül gyermekkori barátnője, Max nélkül, mint ténylegesen is átélni ezt az időszakot. A rajongók tehát méltán bizakodhatnak, hiszen a Deck Nine megtalálta az egyetlen logikus, járható utat már ami ennek a nem csak címében különleges játéknak az előzményét illeti. De könyörgöm, Amberrel tényleg kezdjen már valaki valamit!