Képzeljünk el egy olyan alternatív valóságot, ahol Jigsaw halála után a Fűrész sorozat egy teljesen új sztoriszálon folytatódik, és a negyedik rész már egy amfetaminfüggő technikatanár hallucinációkkal teli kézifűrészes ámokfutásáról állítja a középppontba! Nos, a Halloween szériával valami egészen hasonló történt, mikor John Carpenter a Halloween 2 bevételi adatait nézegetve úgy döntött, hogy a Michael Myerstől való könnyes búcsú után érdemes lenne önálló horrortörténeteket felvonultató antológiasorozatként továbbvinni a franchise-t. Így született meg 1982-ben a Halloween 3 – Boszorkányos időszak, amelynek megírásával és rendezésével a Sötét csillag és A köd látványfelelősét, Tommy Lee Wallace-t bízta meg és a slasher alműfaját sutba dobva inkább egy misztikus krimivel kísérletezett.
„Mindenkit megölnek” – ismételgeti egy zavart, halloweeni maszkot szorongató férfi, akit Mindenszentek előtt tizenkét nappal szállítanak a sürgősségire. A fickót még aznap éjjel elteszi láb alól egy öltönyös alak, aki a gyilkosságot követően rögtön fel is gyújtja magát, emberi maradványoknak azonban se hírük, se hamvuk. Az ügyeletes orvost (Tom Atkins) természetesen nem hagyják nyugodni a bizarr halálesetek, és a meggyilkolt férfi lányával (Stacey Nelkin) együtt nyomozni kezd. A szálak egy Santa Mira nevű, írek lakta kisvárosba vezetnek, ahol a helyi maszkgyár tulaja, a titokzatos Mr. Cochran (Dan O’ Herlihy) uralkodik.
Egy neopogány Charlie és a csokigyár a The Wicker Man nyomdokain – valószínűleg erről ábrándozhatott Wallace, amikor papírra vetette a Halloween 3-at. Kár, hogy a kész film minden szempontból elvérzik. Feszültség nuku, a vizuális és filmnyelvi fantáziátlanság meg alulról közelíti a korabeli tévéfilmek színvonalát. Nyilván senki sem várt carpenteri suspense bravúrokat, de Wallace-nak láthatóan fingja sincs arról, hogy egy horrornak miként kellene működnie, a karakterábrázolásról és a színészvezetésről nem is beszélve. Az ultramegagonoszként beharangozott Mr. Cochran szimplán csak egy idióta, akinél még Willy Wonka is sátánibb kisugárzású. A derék doki a szegény ember Tom Selleckje… lenne, ha a bajusz mellett legalább minimális karizmával rendelkezne. Amennyire röhejesen kezdődik szerelmi szála a bájos segítőtárssal, olyannyira Austin Powers-filmhez méltóan végződik.
Apropó Austin Powers: a detektívsztori az utolsó félórában egy álezoterikus low budget James Bond-paródiába torkollik kelta áldozati rituáléval, cyborg-hadsereggel, halálsugarat köpködő Stonehenge-dzsel és egyéb komoly fejjel előadott ökörségekkel. Tényleg jó messzire kerültünk Mike Myers szurkálódós névrokonától. Ha jószívű lennék, akkor felhozhatnám pozitívumként, hogy Wallace megfogalmaz némi médiakritikát a gyermeklelkeken élősködő reklámiparral és a televízióval szemben, mintegy előrevetítve az egy évvel későbbi Videodrome-ot, de már attól elfog az önutálat, hogy Cronenberggel emlegetem együtt ezt a kontárt...
E ballépés után nem csoda, hogy inkább feltámasztották a William Shatner- maszkos sorozatgyilkost, és elküldték egy újabb rokonlátogatásra. Keserű igazság, de inkább gördüljön le a futószalagról ezer szar Michael Myers-film, mint még egy Halloween brandnév alatt elkövetett Tommy Lee Wallace-önmegvalósítás! Ha Amerikában élnék, és ez a film becsöngetne hozzám halloween estéjén édességet lejmolni, én cukorka helyett ciánkapszulát dobnék a kibaszott zsákjába.
De mondok még ennél is keményebbet: ebből az alapanyagból talán még Rob Zombie is jobb filmet csinált volna.