Írta: Sárosi H. Árpád
Marvel mindenhol. Ki hitte volna ezt a szitut, akár csak a kétezres évek legelején? A képregényadaptációk ellepik a popkulturát, sőt, egyesek szerint egyenesen fojtogatják. A Capcom sem akart kimaradni a bőrlenyúzásból: az Infinite-tel éleszti fel Marvel VS Capcom elnevezésű verekedősjáték-sorozatát, amelyhez utoljára egyébként 2012-ben adtak ki új részt (és 1998-ban indult árkádgépes változatban.)
A játék alapötlete a címből egyenest levezethető: a Marvel leghíresebb hőseit ereszti össze a Capcom történetének legemlékezetesebb figuráival, csak azért, hogy kicsépeljék egymásból a szaftot egy 2D verekedősjáték keretében. Hulk gyakja Chun-Lit, Vasember Chris Redfieldet a Resident Evilből, Pókember meg a Mega Mant. Vagy akárki akárkit, aszerint, hogy a két cég hatalmas figuraválasztékából kiket szeretnél összeugrasztani. Ketten is mehetnek kettő ellen - a korábbi játékokban akár hárman is bunyózhattak másik három ellen, úgy látszik az Infinite készítői csökkenteni akarták némileg a káoszt a képernyőn.
A játék egy franchise-darabokból összetákolt hibridsztorira van felfűzve: Asgard a Mega Man szériából ismert Abel Cityvel olvad össze, megalkotva XGardot, a robotok városát, amelyet Ultron Sigma, egy (e nevéből egyértelmű) Marvel-Capcom figurakeverék-zsarnok ural. Hőseinknek az ő csatlósait, és végül őt magát kell széjjelpofozniuk. Természetesen a történet idővel úgy csavarodik, hogy a hősök is elkezdhessék gyepálni egymást, hiszen igazából ez a játék lényege. A narratíva, mint minden, fából vaskarikát teremteni igyekvő kreatív próbálkozás esetében nyögvenyelős, ám ennek ellenére a játék íróinak sikerült pár vicces jelenetet előhúzniuk a szituációból. pl mikor Thor a Ghouls ‘n Ghosts Sir Arthurjával haverkodik össze.
A grafikai megvalósítás színpompás, súlytalan - egyszóval modern-képregényes. A hangjukat a figuráknak kölcsönző színészek igyekeznek utánozni azokat a filmsztárokat, akik az egyes figurákat alakították a blockbusterekben vagy Marvel-sorozatokban. Ezzel kapcsolatos próbálkozásaikat néha siker koronázza, néha csúfosan elbuknak.
A sztoris játékmód mellett lehetőségünk van részt venni a “Mission Mode”-ban is: utóbbi olyan bunyók sorozatát takarja, amelyek egy-egy figurára vannak szabva, egyedi kihívásokkal. A “Battle Mode”-ban történetet és mindenféle kontextust mellőző bunyókat zavarhatunk le a játék 30 különböző figurája között válogatva, olyan helyszíneken, mint az Avengers Tower vagy Ultron xgardi trónterme. A Battle Mode teszi lehetővé azt is, hogy a vendégségbe érkezett haveroddal lenyomjatok egy sorozat verekedést (gyönyörű kifejezéssel élve ez teszi lehetővé a couch co-op-ot). Természetesen a játéknak azon része, amelyen a legtöbben élvezkednek, a szintén a Battle Mode által lehetővé tett online bunyó, ahol gémerek tízezrei várják, hogy elkenhessék a szádat.
A harc a maga kidolgozottságával a hardcore verekedősjátékok mélységét hozza: jóval átgondoltabb és részletesebb, mint pl. az egyébként kiváló Injustice 2 hasonló rendszere. Utóbbiban gyakran elég, ha őrült módjára nyomogatod a gombokat - a Marvel VS Capcomban azonban szükség van stratégiára és a gyakran meglepően komplex kombók ismeretére. Persze vannak olyan kombói is a Marvel VS Capcomnak, amelyek pofátlanul egyszerűek, pl. a könnyű ütések gombjának bizonyos számú sorban megnyomása valami egészen mást, a könnyedebb ütésektől eltérőt eredményez. A pankrációból átvett szakszóhoz köthető un. “tag team” támadásokat sajnos ezúttal elhagyták, pedig ezek szinte állandóan jelen vannak olyan játékokban, ahol a karakterek egymással bandába állva verekednek.
A Marvel VS Capcom annyira talán nem fog bejönni a képregény-rajongóknak, mint a jóval könnyebb Injustice 2, amihez persze az is hozzájárul, hogy a koncepció a Capcom figuráival van hígítva. Ez fordítva is igaz: ugyanezen okból nem lesz a játék a kizárólag-gémerek szíve csücske. Persze manapság a két halmaz osztata óriási, igazából csak a puristák fogják a fogukat szívni. A Marvel VS Capcom cseppet komplexebb, leheletnyit mélyebb, de nem kevésbé élvezetes verekedős játék, mint az Injustice 2. Emlékezetesnek túlzás lenne nevezni, de aki megveszi, többé-kevésbé tisztában van azzal, hogy mire adja ki a pénzét.