A cím megtévesztő lehet: nem a gótikus horror és a zsidó folklór emblematikus figurája követ el ámokfutást az 1880-as évek Londonjában, hanem még valami annál is rosszabb. Magát a hírhedt Hasfelmetsző Jacket is jócskán megelőzve egy beteg lelkű sorozatgyilkos szedi áldozatait az éjszakában, hogy aztán közszemlére tegye bestiálisan, ugyanakkor metodikusan összeszabdalt és feldarabolt testüket közönségének, a minden izgalomra kiéhezett brit főváros polgárainak. A korabeli bulvárújságok lelkesen vetik rá magukat a szenzációra, a Gólem legendájára, aki azzal szolgált rá erre a névre, hogy egy zsidó tudós levágott férfiasságát használta könyvjelzőnek az agyaghomonkulusz történetéhez.
Ahogy a gyilkosságok egyre gyakoribbak lesznek, és láthatólag az emberi szörnyeteg nem válogat a célpontok között (ugyanolyan szívesen koncol fel prostituáltat, mint tisztes polgárt), a tömeg reakciója rajongásból átcsap rettegésbe, és a rendőrségnek lépnie kell az egyre viharosabb közhangulat megfékezésére. Az ügy felgöngyölítésére a köreikben rendkívül népszerűtlen és páriaként kezelt Kildare nyomozót jelölik ki, aki hamar átlát a szitán: pusztán azért van rá szükség, hogy a sikertelen nyomozás esetén legyen egy bűnbak, akit az újságok és így a nyilvánosság elé vethetnek áldozatként. A British Museum olvasószobájában az exhibicionista Gólem által hátrahagyott, a gyilkosságok részleteivel hencegő naplóbejegyzések négy gyanúsítottra mutatnak, akik közül az egyik már halott, és a feleségét vádolják a megmérgezésével. Ekkor találkozik Kildare a szerencsétlen sorsú, a magát nyomorból music hall komédiássá felküzdő Elisabeth Cree-vel. A megindított szívű nyomozónak most már két oka is van, hogy minél hamarabb megoldja az ügyet: bizonyítani akar a feletteseinek, és versenyt fut az idővel a halálra ítélt nő megmentéséért.
A film alapjául szolgáló könyv címe Dan Leno and the Limehouse Golem, ami tipikus korabeli, filléres ponyvaregény névadás, és ez egyáltalán nem véletlen: a történet egyik gyanúsítottja a viktoriánus kor egyik legünnepeltebb komédiása, Dan Leno, így a film mélyen megmerítkezik a music hallok világában. A nép cirkuszaként, a felsőbb rétegek által lenézett szórakozóhelyen egyszerre léptek fel artisták, zenészek, bűvészek, táncosok: a sikamlós kuplék, ismert politikusokat, közszereplőket kifigurázó társadalomkritikus szkeccsek otthona volt ez. A közönség együtt énekelt színpadi hőseivel, a sorok közt alkoholt árultak, és prostituáltak csalogattak bűnös élvezetekkel. A szegény ember színháza volt ez, és mint ilyen, a valóság időnként torz, időnként fájdalmasan pontos képét tükrözte vissza. A film nagyon ügyesen, keretes szerkezettel bele is építi a narratíva szövetébe: a nyitójelenet Elisabeth Cree történetének színpadra vitt verziója, amely a végén kezdi a mesét, az akasztással, és innen haladunk körkörösen visszafelé az időben. Kildare nyomozó is felöltözteti a gyanúsítottait az elméjében, akárcsak egy színdarabban: a Gólem naplójának minden felolvasott passzusában az éppen aktuális gyanúsított alakját ölti magára.
Dan Leno igazi átváltozóművész, percek alatt képes ruhát és sminket cserélni, ám Kildare és Elizabeth be kell érjék egyetlen álarccal. A zseniális Bill Nighy (eredetileg Alan Rickmannek szánták a szerepet) finoman és árnyaltan alakítja a megvetett nyomozót, aki a férfiak társaságát keresi, és éppen ezáltal vetik ki a férfiak világából: a képmutató viktoriánus társadalomban nem bélyegzik meg nyilvánosan, de a láthatatlan pecsét mindenhonnan kizárja, akárcsak az eredeti gólemet a homlokába vésett jel az emberek világából. Elizabeth alacsony származása, lenézett munkája és neme miatt kerül ketrecbe, melyből kétségbeesetten próbál kitörni: férjhez megy, hogy szerepet kaphasson egy igazi színdarabban, de minden áldozata hiábavaló. A maszkjuk mögött mindketten mások akarnak lenni, és mindketten látványosan vallanak kudarcot.
A film ugyanakkor korrajzként is nagyszerűen megállja a helyét: hihetően adja vissza London egyik legszegényebb negyede, a Limehouse sokszínűségét és kozmopolita jellegét. Sötét sikátorokban és dokkokban bolyongunk, kínai ópiumbarlangok mélyére és ír kocsmák füstjébe hatolunk be, bűnözőkkel, számkivetettekkel, az olcsó bérleményekben magukat meghúzó írókkal, filozófusokkal és értelmiségiekkel találkozunk (köztük olyan ismert történelmi személyekkel, mint Karl Marx és George Gissing). Azonban mégiscsak a music hall kulisszái teszik a legérdekesebbé a történelmi hátteret, Leno truppjával, a szedett-vedett társasággal, ahol senki felett nem ítélkeznek a mássága miatt.
A Limehouse Golem egyáltalán nem tipikus viktoriánus történet, remek karakterekkel, fantasztikus színészekkel (Nighy mellett Olivia Cooke is parádésat alakít), több meglepő csavarral és egy csipetnyi vérrel. Na jó, egy szakajtónyival, de ez senkit se tántorítson el.