A Viszkis – Egy pohárral a magyar műfaji filmre

Amennyiben a Viszkis néven elhíresült Ambrus Attila példájából indulunk ki, a ’90-es években nagy buli lehetett Magyarországon bankrablónak lenni. Ha volt annyi eszed, hogy éveken át kijátszd a rendőrséget, és hogy még csak véletlenül se bánts senkit, nem csak hogy meggazdagodhattál, de még amolyan népi hőssé, huszadik századi Robin Hooddá és Rózsa Sándorrá is válhattál. Ehhez persze kellett egy határozottan nem nyugati közfelfogás is, amely a szovjetek több évtizedes vendéglátása és a rendszerváltás zavarossága után, továbbá a mindenfelé burjánzó korrupciót látva finoman szólva is gyanakvással tekintett az autoritásra.

A Viszkisből így nem annyira bűnöző lett az átlagember szemében, mint inkább egy romlott rendszerrel és annak töketlen végrehajtóival dacoló underdog, akinek érdemes és jó móka szurkolni. 

Azért tartottam fontosnak ezzel kezdeni, mert egyértelműen ez Ambrus Attila rablókarrierjének legérdekesebb része, mégis ezzel foglalkozik a legkevésbé Antal Nimród filmje – A Viszkis nem próbálja megfejteni sem a főszereplőjét, sem a körülötte kialakult médiacirkuszt és népörömöt, a pofás hangulatábrázoláson túl nem mélyed el a ’90-es évek Magyarországában, nem akar társadalomkritikus, még kevésbé szatirikus lenni. Egyszerűen csak elmesél egy teljesen átlagos gengsztertörténetet... mert azt azért valljuk be, bármilyen regényes Ambrus élete a való világ tükrében, egy filmben a sanyarú gyermekkor-szegénység-bűnözés fejlődési háromszöge gyorsan ordas klisékké degradálódik.

Tény viszont, hogy ezeket a kliséket a film veszettül profi kivitelezésben állítja egymás után, így aztán a megítélése azon fog múlni, hogy többet vársz-e el tőle két óra felhőtlen szórakozásnál. És amennyiben nem, nyugodtan rohanhatsz a moziba, mert ha valami, hát A Viszkis képes rá, hogy megmentse a meglehetősen gyengélkedő magyar műfaji film becsületét.

Antal Nimród forgatókönyve persze tényleg nem egy nagy szám: nagyjából megbízhatóan és gördülékenyen, afféle kényelmes komfortizmussal regél Ambrus gyerek- és fiatalkoráról, és bár ez a hosszas felvezetés Ceaușescu Romániájától a nélkülöző budapesti hétköznapokig abszolút szükséges a későbbiek teljes megértéséhez, a főszereplő karakterének megalapozásához, a film egyértelműen akkor kel csak igazán életre, amikor Ambrus nekiáll bankokat rabolni.

Mert Antal Nimród rendezése viszont állati nagy szám: persze a Kontroll óta tudjuk, hogy tehetséges ember, az egyébként korrekt, ám semmiképpen sem kiemelkedő amerikai munkái során pedig láthatóan nem kevés további rutint és tapasztalatot halmozott fel. Abszolút a kisujjában van egy jelenet megkomponálása, ez már az egysnittes, bankba sétálós nyitányból is világos. A rablások feszesek, az akciójelenetek pörögnek, az operatőri és vágói munka iszonyatosan tűpontos, Yonderboi zenéje telitalálat, a játékidő kétharmadánál lévő autósüldözés pedig, bár rövid, olyan gyors, nyers és vérprofi, hogy hollywoodi direktorok garmadája is nyugodtan leülhet elé jegyzetelni.

Így, hogy a Viszkis történetének morális, társadalmi és médiaügyi komplexitását nem ragadja meg, pontosabban nem is próbálja megragadni a film (ehhez a legközelebb a keretet képező, enyhe önreflexiótól sem mentes kihallgatás-jelenetekben merészkedik, ahol a nyomozó szembesíti a főszereplőt a népmesei humbug és az egoizmus valósága közti különbséggel), lecsúszik arról, hogy odasoroljuk az utóbbi évek olyan emlékezetesebb műfaji darabjai mellé, mint A nyomozó vagy A vizsga. Egy egészen kicsit több mélységgel, karakterrajzzal és merészséggel akár modern klasszikus is lehetett volna belőle, ugyanakkor élvezetes alakításokkal teli szórakoztató bűnügyi thrillerként még így is minden gond nélkül helytáll.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!
;