Shot Caller – Az állatban élő ember

A Shot Caller tartalmaz minden összetevőt, amit egy vérbeli börtönfilm receptje előír. Kérlelhetetlen sittes hierarchiát, faji ellentéteken alapuló leszámolást, korrupt őröket, hátrahagyott, zsarolásra alkalmas családot, gerinctelen rabtársakat, elárult szövetségeket, bűnspirált, stigmatizációt, alapvető hazugságokból gyúrt tömör bölcsességeket, és persze zsigeri erőszakot minden mennyiségben.

A történet ott veszi kezdetét, hogy főhőse, Money kiszabadul. Már az is gyanakvásra ad okot, hogy ez az expozíció egy börtöndrámának hivatott megágyazni, de a jelenet nyomasztó atmoszférája biztossá tesz afelől, hogy semmi jóra nem számíthatunk a folytatásban. Utolsó cellájában töltött perceit Money arra fordítja, hogy papírra vessen egy szikár és lényegre törő levelet, melyben örökre megszakítja családjával a kapcsolatot. Az indoklás ésszerűnek hangzik - nem akarja a rovott múltú apa szerepét játszani serdülő fia életében –, a gesztus mégis felkavaró. Az pedig egyenesen érthetetlen, hogy amikor a fiú szemtől szemben kínál feloldozást apjának, az miért utasítja el másodszor is? Hacsak nem azért, mert – nem túl finom utalásféleképpen - a motelszoba ajtaja, amelyet Money az őt haza invitáló fia arcába vág, ugyanazt a számot viseli, mint a cella, ahonnan szabadult. Vissza már nem, csak továbblépnie lehet. A törvény betűje szerint lerótta tartozását, de az íratlan szabályok hatálya alól nem szabadulhat.  

Foucault teóriája szerint a társadalom normaszegésre adott reakciói jelentős változásokon mentek keresztül, amíg az igazságszolgáltatás mai formája kialakult. A középkorban a bűnös, ezáltal a bűn minél látványosabb megsemmisítésére, elpusztítására törekedtek, oly módon, hogy a vétkest válogatott kegyetlenségeknek vetették alá egy grandiózus össznépi látványosság főszereplőjeként. A modernitás megjelenése után a belek nyilvános kitépése többé nem komilfó, így a bűnelkövető fizikai megsemmisítéséről intézményes keretek közötti megjavítására tevődik át a hangsúly, ami a maga nemében éppoly hangzatos, mint amennyire képmutató idea. A börtön és a társadalom között nincs valós átjárhatóság, az út többnyire egyirányú. A rácsok mögött minden elkövető áldozattá válik. Igaz, különböző mértékben.

A shot caller a falkavezért jelöli a börtönszlengben. Azt a fogvatartottat, akinek a tekintélye meghatározza a börtön belső működését. A többi elítélt az alárendeltje, de részben vagy egészben a börtönőrök is. Egy feje tetejére állított világ alfahímje, akinek ereje a vesztenivalójával fordítottan arányos, vagyis az elkövetett bűnökkel és az értük kiszabott büntetéssel megegyező mértékű. A bűnbocsánat reménye képes kompromisszumokra bírni a legmegtörhetetlenebb jellemet is, de ha kivesszük a képletből a megbocsátás lehetőségét, többé nem marad vesztenivaló sem. Ezen a ponton túl már csak nyerni érdemes.   

Money (polgári nevén Jacob) egy jól menő üzletember (a börtönben ennél se több, se kevesebb: Moneyman), aki egy tragikus kimenetelű közlekedési kihágás következtében kerül rács mögé ideálisnak nevezhető hétköznapi életéből. Ez az élet, Jacob élete szinte teljesen ismeretlen marad. A film Money történetére fókuszál, nem dédelget álmokat, nincsenek előzményei, csak következményei. A drámát épp a kontraszt hiánya teremti meg, hogy minden, ami az ítélethozatal előtt volt, többé nem létezik. Money ezt már az előzetesben töltött csoportos erőszak szemtanújaként belátja, a börtön udvarára tapasztalt sittesként lép. Nem egy fejlődés-, hanem egy karriertörténet alanya. Ahogy a hatalma növekszik, úgy szűkülnek a köré zárt falak (rácsok). Folyamatosan távolodik a megbocsátástól, hogy eljusson a feloldozásig. Célja nem a börtönbüntetés letudása, hanem az elkövetett bűn semlegesítése.  

A cellák szigorú fertőtlenítőszaga nem képes makulátlanná purgálni a tettest. A börtönviselt múlt magát a létét változtatja stigmává (elterebélyesedő tetoválásokban manifesztálódva). A börtön konzerválja a testet, de a lelket hagyja megrohadni. Money csak az állati ösztönökre támaszkodhat, hogy családját megszabadítva saját maga árnyékától megváltást nyerhessen benne az a maradvány, ami még emberi. Alárendelődik egy magasabb rendű ösztöntevékenységnek: a család oltalmazását az én védelme fölé helyezi. Nem akarja megtalálni tettei értelmét, az elfogadás filozófiája mentén halad.

A Shot Caller is épp így működik. Fel kell adnunk a megfejtésére tett kísérletet, és el kell fogadnunk, hogy ez a film csak játszik velünk: látszólag felkínálja a becsatlakozás lehetőségét, de valójában egyetlen percre sem enged közel magához. A lépéselőnyükhöz kérlelhetetlenül ragaszkodó képsorok nézőjeként bele kell törődnünk, hogy csak szemtanúi lehetünk az eseményeknek. Ahogy a történet főhőse átveszi a neki szánt kényszerpálya feletti teljes kontrolt, úgy szembesülünk lépésről lépésre az élet irányíthatóságának illúziójával. Miközben a film felvonultatja az összes műfaji panelt, rákényszerít, hogy a klisék mögé nézzünk. Ezáltal garantálja, de nem adja olcsón a katarzist.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!
;