PlayerUnknown's Battlegrounds – Ölni és halni hagyni

Platformok: Microsoft Windows, Xbox One.                      Tesztelve: Xbox One X.

A PlayerUnknown Battlegroundsról nagyon könnyű beszélni. Egy bizonyos Brendan Greene nevű úriember (ő a cím birtokosszerkezetében emlegetett PlayerUnknown) egy szép napon fogta magát, és Takami Kósun kultikus nemzedékregényét, a Battle Royale-t játékmechanikává adaptálta kezdetben egyszerű modok formájában, később az előbbieken szerzett tapasztalatot felhasználva kvázi egész estés címként. Ez utóbbi a jelen cikkünk tárgya.

A PlayerUnknown Battlegroundsról nagyon nehéz beszélni, mert nem egy hagyományos értelemben vett játékról lesz szó. A PUBG (lusta eljárás címeket betűszavakká zsugorítani, de a PUBG-t amúgy is így ismeri az egész világ) ugyanis PC-n a napokban vált befejezett játékká, eddig csak úgynevezett alfa változatban kókadozott a világháló boltjaiban, és Xbox-on továbbra is ott olvasható a rohadt nagy preview felirat a digitális dobozképen. A dolog technikai részletein túllépve ez egy elég kényelmes állapot. Pénzt már lehet kérni a játékért, hiszen azért elműködget, a kritikus viszont csak óva törhet pálcát, mert minden negatív észrevételnél az asztalra lökhető a Jolly Joker: majd a végleges változatra kijavítjuk.

Ha ez nem lenne elég, a PUBG voltaképp egy pszeudojáték, azaz világjelenségként fontosabb, mint tényleges videojátékként. Hasonlóan több elődjéhez, melyről nem csak a szaksajtó emlékezett meg (például a DayZ), inkább egy mikrotársadalmi felület, szigorúan szociopata keretek közé szorítva. Ha a PUBG valamit máshogy csinál, mint az elődei, az kimerül egy kiadós ganajozásban, a ballaszt rendkívül céltudatos leollózásában.

Adott egy sziget tele szlávos hangzású helységnevekkel és az általunk jól ismert káeurópai miliőt kipárolgó épületekkel, gépjárművekkel satöbbikkel (a végleges PC változat már egy sivatagos pályával is bővült). Kilencvenkilenc társunkkal egy hatalmas szállítógéppel a sziget fölé fuvaroznak minket, és rajtunk áll, hogy mikor és hol ugrunk ki ejtőernyővel. Ez az első életbevágó választásunk. Földet érés után fel kell túrnunk a környékbeli házakat, pajtákat, hogy fegyvert és felszerelést szerezzünk. Azért is jó, ha így teszünk, mert kilencvenkilenc társunk egész biztos így jár el. Ezután a térképen megjelenik egy nagyobb kör, melynek a körvonalán belülre kell jutnunk, ha csak nem akarjuk kiélvezni egy kiadós napalmozás minden járulékos alulnézeti örömét. Majd ebben a körben megjelenik egy kisebb kör. Azután egy még kisebb. Egészen addig, amíg a százból egyetlen játékos marad életben.

Akik olvasták Takami Kósun említett remekművét, azoknak ismerős lehet a fenti képlet. Persze akad pár változtatás (a regényben például mindenki véletlenszerűen kisorsolt fegyvercsomagot kapott), de az alapokat tekintve félreérthetetlen a hasonlóság, és ezt Greene nem is próbálja tagadni, sőt azóta Battle Royale lett ennek a multiplayer alműfajnak a neve. A gond mindezzel az, hogy a regényben felvázolt játék a pszichopata hozzáállás zseniális lepárlása, a kizárólag zéró összegű játszmákban gondolkodás beteges megtestesülése. Egy olyan nevelési célzatú, a beavatási szertartás és a valóságshow határmezsgyéjén kivirágzott jelenség, amely apró egókká porlasztja a társadalmat, hiszen az egyén önmagában védtelen, vagyis bármit meg lehet vele tenni.

Magyarán nem túl bölcs dolog egy adaptáció esetén pusztán a nyers mechanikára koncentrálni, a Battle Royale-t egyszerű tervrajznak használni, és mellőzni valamiféle, bármiféle narratív kipányvázást. Már csak azért is, mert így a végeredmény az egészségesnél talán egy fokkal jobban cseng egybe korunk háborús hozzáállásával, a pusztán szélsőségekben gondolkodó, egymással szüntelen torzsalkodó, apró, de annál hangosabb szekértáboroknak a kibertérben megtapasztalható dinamikájával. Persze elismerem, hogy a játékot megelőzte a korszellem, ez tette lehetővé azt is, hogy globális jelenséggé nőjön, de ez nem zárja ki (sőt), hogy a PUBG adott esetben tábortűzre loccsantott pár liter benzinként működjön.

A PUBG-ot egyszerű játékként vizsgálva első benyomásunk a fapadosság kicsit megmosolyogtató érzete lehet. Autentikus, last-minute haláltúraként nem kínál túl sok opciót konzolon: kiválaszthatjuk az avatárunkat, aztán bevethetjük magunkat a küzdelembe. Három játékmód létezik: a túlélésnek egyedül, párban vagy négyen ugorhatunk neki. Ezek természetesen külön szervereket jelentenek, vagyis szólóban nem fogunk négyfős halálbrigádokkal összefutni. Viszont mindössze ennyi opció van, ezt kell szépen beosztani. A játék elvileg (nálam a premier idején ez hol működött, hol nem) pontozza az általunk elkövetett gyilkosságokat, illetve figyeli, hogy bejutottunk-e az első tíz túlélő közé, meg még pár egyéb paramétert is.

Mechanikailag eléggé kimunkált a szoftver. A fegyvereket akár több tüzelési módban is használhatjuk, és fontos kiegészítőket szerezhetünk hozzájuk: a távcsőtől a hangtompítóig elérhető minden. A játék nagyon kevés akadályt gördít stratégiánk útjába, így csapdát állíthatunk egy budiba zárkózva és shotgunt szorongatva, de akár rajta is üthetünk játékostársainkon egy távcsöves puskával. Mondjuk egy kis C4 elférne még a kínálatban, hisz be szép is lenne bombát pakolni egy parkoló járműre, majd a kezünkben detonátorral, arcunkon rókamosollyal végiglapulni a füves lankán. A végső cél a túlélés, és mivel nincsenek szabályok, a taktikai, stratégiai gondolkozás épp annyira vezet győzelemhez, mint a villámló reflexek, sőt tapasztalatom szerint annál is jobban. Az építmény tehát egyszerű, de nagyszerű, épp mint a Tetris.

A játék valósághű abban az értelemben, hogy a legapróbb döntéseinknek is súlya van, ám papíron akármennyire is kimeríthetetlennek tűnik a végtelenül szaladgáló pszichológiák és a véletlenszerű helyekre visszafogyatkozó sziget permutációja, valójában egy idő után rá lehet unni. Persze néha még vissza-visszatér az ember, ellődörög, elgyilkolgat, de hamar más elfoglaltságot keres.

Történet nincsen: ott egy sziget a tenger közepén, és ott van száz ember, akik ölik egymást. Ennyi, nem több. Az ezzel kapcsolatos etikai és más problémákról már írtam, játékként viszont mindennek a kimeríthetőség lesz a következménye.

Ezzel kapcsolatban tanulságos lehet, ha Brendan Greene utóbbi nyilatkozatait átnézzük.

PlayerUnknown barátunk éppen csatakosra sírja a világhálót, hogy ellopják az ötletét (ami mellesleg ugye Takami Kósun ötlete), és egyre-másra ütik fel fejüket a fentebb már említett Battle Royale játékmódok. A helyzet az, hogy Greene valóban nem feltétlen áll nyerésre, hiszen arról csipognak a verebek, hogy a Fortnite után hamarosan a CS:GO is hasonló kiegészítővel bővül, előbbi ráadásul Xbox-on is elérhető, és a Battle Royale-ja ingyenes. A PUBG ugyanezen a gépen tízezer forint körül van. A modderek és az ipar óriásai tehát rávetették magukat a koncra, aztán hogy ebbe a nyerészkedő középszer szájának jól kiérdemelt elkenését, vagy a gigacégekkel reménytelenül harcba szálló kisember drámai küzdelmét vetítjük bele, az aktuális perspektíva kérdése.

Az viszont biztos, hogy nem lenne ilyen könnyű lenyúlni, amennyiben a PUBG több lenne egy multiplayer játékmódnál. Igaz a PC-s korai hozzáférésű változatra, de a konzolosra aztán pláne, hogy kínosan híján van több játékmódnak, térképnek és valamiféle (értelmes) jutalmazási rendszernek. Konzolon ezek mellé még technikai hiányosságok is társulnak. Az atomerőmasina Xbox One X-re ígért 4K és 60 FPS csak ködkép a remény láthatárán, egy távoli ígéret, egy egyszer majd. A 4K elvileg megvan, bár elájulni a retinánkat kiégető látványorgiától így sem fogunk. A 60 FPS viszont inkább 30, az is csak jó esetben, hiszen néha érthetetlenül tengerszint alá zuhan a képfrissítési ráta. Beszámolók szerint a helyzet alacsonyabb felbontás mellett az alap Xboxon sem jobb, sőt.

A Xbox-os PUBG tehát jelen pillanatban csonka, kevés, technikailag kiforratlan, egy sebtében összecsapott port, egy olyan tehén, amit még gyorsan halálra kell fejni, mielőtt végkimerülésben összeesik a legelőn. A jelenlegi áráért nem ajánlom, de ha épp a gép mellé csapják vagy akciósan a mostani ár töredékéért kínálják, akkor el lehet vele az időt ütni.

Update: A cikk a premier környékén íródott, és azóta érkezett egy javító csomag (elég méretes, majdnem 5 gigás, vagyis szinte akkora, mint maga a játék), de nem csak saját tapasztalatom, hogy ez sem hozta el a remélt teljesítménynövekedést és megbízható működést.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!
;