Szerző: Varga Ákos
Lehet rossz egy film, amelynek a nyolcadik percében egy Ace of Base-dalra fűrészelik le a főszereplő jobb karját és lábát, hogy aztán a következő, lassított jelenetben Die Antwoordra menjen a kondizás a sivatag közepén?
Ana Lily Amirpour második nagyjátékfilmje az alapvetéseit tekintve hű marad debütáló, Csadoros vérszívó (A Girl Walks Home Alone at Night) című munkájához: ismét egy női főhős köré szerveződik a történet, amelyet egy izgalmas műfaji keveredés tesz különlegessé. A The Bad Batch egy romantikus sci-fi - western hibrid, stílusát tekintve pedig a zefből merít. Utóbbi kiváló választás a filmben ábrázolt világ megjelenítésére; ez a Dél-Afrikából indult ellenkultúra, melynek permanens képviselője a már említett Die Antwoord nevű rap-rave formáció, a harsány és polgárpukkasztó ruhadarabokat és kiegészítőket részesíti előnyben, miközben kirakatba teszi a büszkén vállalt csóróságot és szakadtságot, az ebből áradó cool életérzés mögött pedig egy rakás társadalmi problémát tematizál a rasszizmustól az erőszak kérdésén át a nőkkel szembeni bánásmódig.
A zef azonban csak egyetlen alkotóeleme a The Bad Batch nyomasztó víziójának, így tehát egy műfaji és vizuális szempontból is telített filmről van szó, ennek megfelelően a történetet nem is kellett túlbonyolítani. Arlen (Suki Waterhouse) fiatal bűnöző, aki kitaszítottá válik, és egy BB-címkével (Bad Batch, azaz kb. Selejt) a füle mögött útjára bocsátják. Texasba. Ugyanis ebben a világban ide toloncolják azt, aki nemkívánatos személlyé válik az USA számára. Arlen meg is kezdi száműzetését, amely hamar tragédiába torkollik: először egy Selejtekből álló kannibál törzs megcsonkítja, ezután pedig egy Comfort nevű erődvárosba kerül, ahol további Selejtek élnek együtt egy The Dream nevű (Keanu Reeves nagyot megy) fura diktátor uralma alatt. Időközben fontos szereplővé válik egy kannibál kislány, Honey (Jayda Fink) és annak (nevelő)apja, Miami Man (Jason Momoa), de kulcsfigura lesz a felismerhetetlenre maszkírozott Jim Carrey is, aki a sivatagot járó hajléktalanként köti össze a sztori különálló epizódjait.
A The Bad Batch kísérletező kedvű, nehezen nézhető film, melynek legfőbb erénye, hogy érzékletesen mutat be egy disztopikus világot jól megválasztott beállítások, sőt, sokszor csak zörejek és harsány színek, vagy épp szokatlan díszletek segítségével. Kiváló munkát végzett a Csadoros vérszívót is fényképező Lyle Vincent, a sivatagi tájról nyomasztóan üres, az emberek lakta helyekről pedig mozgalmas, neonos színárnyalatokban úszó beállításokat komponált, melyek sajátos hangulatot teremtenek. Az operatőri teljesítményen túl nem lehet szó nélkül elmenni a díszlet-és jelmeztervezés minősége mellett sem: a készítők ötvözték a klasszikus western-elemeket a giccsel, a Mad Max-szerű járműveket és fegyvereket a már említett zefre hajazó műanyagkosarakkal és a szeméthegyek látványával, a szereplőkön pedig veszettül dizájnos hipszter ruhadarabok lógnak, mint amilyen például Arlen a film plakátján is látható sárga emojis rövidnadrágja.
És akkor ott vannak még a lépten-nyomon felbukkanó magnókazetták, na meg a Comfort szabadtéri színpadaként funkcionáló hatalmas, neonszínekben pompázó kazettásmagnó, amelynek belsejéből DJ keveri a rave-et, a tetejéről pedig a Keanu Reeves által alakított The Dream prédikál a népének. A jól megválasztott plánok (a nagytotálok különösen szépek), a lassú, ráérős történetmesélés, valamint a csendre és apróbb zörejekre alapozó jelenetek egyszerre teremtik meg a világvége-hangulatot, melynek hatására a The Bad Batch szép lassan képes bekúszni a bőr alá.
Az egyedüli gond a tempóval van. A film óriási lendülettel indul, és 10-15 perc alatt kellően fel is pörög, majd jóval alacsonyabb sebességre vált, azonban az epizodikus szerkesztés nem tudja maradéktalanul fenntartani a figyelmet. Sok az üresjárat, amelyeknek ugyan – a film egészét nézve – van funkciójuk az atmoszféra-teremtés szempontjából, a szüzsébe ágyazva azonban megtörik a történet egyébként sem nyaktörő sebességét. Ám minden ilyen jelenetre jut legalább egy olyan, ami miatt érdemes adni egy esélyt Amirpour filmjének: Keanu Reeves a paradicsomtermesztésről tart rögtönzött expozét, a Jim Carrey által alakított hajléktalan a szemétdomb közepén áll modellt a róla ceruzarajzot készítő Miami Mannek, Arlen pedig lezser kamaszból valóságos femme fatale-lá válik, ráadásul Suki Waterhouse lubickol a szerepben, és elviszi a hátán az egész filmet. Aztán ott van még a találó nyúl-motívum is: Honey egyetlen esélye a civilizáltabb életforma elsajátítására egy nyúl gondozása lesz, ez a motívum szépen végigkíséri a történetet, hogy aztán a befejezésben látott groteszk családegyesítés, valamint a létfenntartás szüksége az emberi gondoskodáshoz és a nyugodt, szervezett társadalomhoz fűződő összes reményt felszámolja.
A The Bad Batch bizarr, egyenetlen, és minden hibája ellenére elgondolkodtató társadalmi disztópia, mely egy hanyatló Amerikát ábrázol kendőzetlen brutalitással. Olyan polgárháborús állapotokat fest le, melyek most még talán csak hagymázas víziónak hatnak, ám ki tudja, mikor jut valakinek eszébe börtönt csinálni egy teljes államból… Onnantól kezdve pedig már tényleg csak néhány lépésnyire leszünk a filmben ábrázolt fültetoválós, kegyetlen, mocskos és ösztönök által uralt világtól.