Shadow of the Colossus (2018) – Az óriás árnyékában

Platformok: PlayStation 4.                       Tesztelve: PlayStation 4 Pro.

Fumito Ueda grandiózusan minimalista meséje 2006-ban jelent meg először Európában. A Shadow of the Colossus nem csak lenyűgöző művészeti alkotás, hisz ezt elmondhatjuk az életműben ezt megelőző Icoról, ahogy az ezután következő The Last Guardianról is – de szemben ezzel a két címmel olyan közel kerül a tökélyhez, víziójának: az ellentétekre épülő koncepciójának a kibontásához, amennyire csak ezt a korabeli technikai viszonyok lehetővé tették.

Ráadásul megkérdőjelezhetetlen a játéktörténeti jelentősége: lényegében minden képkockájával termékenyítőleg hatott az egész médiumra. Talán nem a Shadow of the Colossus az első, de mindenképpen ez a program a legerőteljesebb megfogalmazása a videojátékos japán gótikának, amely sokat merít a nyugati gótikus irodalomból és természetszerűleg az ebből egyéb médiumokban kisarjadt zsánermegfelelőkből. Ilyen az elmúlás mint idea testet öltése a romokban, ahogy az elpusztult világot bejáró utazó fiókkaraktere is. Ezek ugyanúgy megvoltak már a fikció gótikáját életre hívó The Castle of Otrantóban, mint Szerb Antal zsánerkijátszó  A Pendragon legendájában – hogy némi hazai vonatkozású példát is mondjuk.

Ueda mesterművének hozzáadása ehhez az ötvözethez a főhős összetörpítése. A világ a korabeli PlayStation 2-es viszonyokhoz képest hatalmas, végtelen síkságok váltottak sűrű erdőket, és a látszólag eseménytelen utazások a kolosszusokhoz a saját jelentéktelenségünkre való ráébredést szolgálják a beláthatatlan táj kontrasztjában. Ezen a vidéken minden elmúlik, amit emberi kéz alkotott, csak a csendes természet örök. És ugyanezt a célt szolgálják a hatalmas kolosszusok, akikkel szemben első pillantásra semmit sem érünk nevetséges kardunkkal, aprócska nyílvesszőinkkel.

A kérdés költői: vajon ugyanígy festene a Demon's Souls, a Dark Souls vagy akár a Breath of the Wild, ha nincsen a fiú, aki szembeszállt az istenóriásokkal?

A Shadow of the Colossus kortalanságát az is mutatja, hogy még ma, a fent említett szegről-végről utódokat ismerve is frissnek hat. Ugyanis nem csak egy videojátékról beszélünk, de minden videojáték kritikájáról is. Ueda rendkívüli érzékenységgel ismerte fel, hogy a médium a Spacewar! óta sportot csinált a pusztításból. Legyen szó inváziós űrhajókról, teknősökről, zombikról vagy terroristákról, a rutin nem változott: a gyilkosság pontszámmá redukálódott. Ueda ennek megfelelően száműzött mindenkit a saját világából. Nem támad ránk tizenkét egyforma farkas, ahogy három különböző zombi sem próbálja újra és újra falkába verődve utunkat állni. A kolosszusok mind egyediek, jól felismerhetőek bennük a különböző állatok, őstípusok, illetőleg: az ezen állatok és lények mögött húzódó eszmék. A másik fontos különbség az eddigi gyakorlathoz képest: nem a kolosszusok támadnak ránk, mi vadásszuk le őket.

A harc pedig munkás és keserves, ám nagyszerű küzdelem, szinte érezzük, ahogy ernyed a szorításunk a kolosszus szőrcsomóján, szinte részegülten felkiáltunk, ahogy kardunk szikrázó hegye végre döfésre emelkedik. A csaták mögötti koncepció egy részét a From Software tette magáévá, de a Dragon's Dogma például szinte egy az egyben vette át az egészet. Nagyszerű játékokról van szó, mégis hiányzik belőlük a diadal ezüsttrombitaszava mellett egy talán éppen csak hallható, de annál fontosabb kísérő hang. Hiszen az „apró főhős a hatalmas ellenféllel szemben” gondolatát az említett példák a legegyszerűbb módon emelték át. Lényegük, hogy ez a perspektíva a főhős (és azon keresztül a játékos) dicsőségéhez hozzájáruljon. Ez még a Dark Souls játékokra is igaz, legfeljebb annyi különbséggel, hogy ott ráébredhetünk a harc közben ellenfeleink bukásának tragédiájára is.

A Shadow of the Colossus azonban győzelmi mámorunk közben halkan feltesz egy kérdést: rendben, sikerült, de biztosan okot ad az ünneplésre, hogy az ember végül bármit el tud pusztítani? Ueda főhőse hiába rázza le újra és újra a béklyót, bizonyítja, hogy nem csak egy aprócska pont a végtelen vadonban, ha épp ezáltal veszti el a helyét ebben a világban, ha épp emiatt hal meg maga is újra és újra, és lesz fogoly végleg.

Ueda egy olyan médiumot szólaltat meg pusztításról és elmúlásról, végső soron: az emberi létről sokszínű és összetett hangon, amely épp ezeknek a jelenségeknek az elbagatellizálására épül.

Páratlan művészeti teljesítmény mind a mai napig.

Éppen ezért örülhetünk ennek az új változatnak. A videojáték ugyanis érdekes közeg, a technikai rohamléptek mellett hajlamosak gyorsan elöregedni az egykori legendák, mintha egy van Gogh képről az elkészülte pillanatától megállíthatatlanul peregne a festék. Természetesen itt is vannak különbségek. A kézzel összerakott pixel art a kényszerű leleményessége okán például inkább szól az öröklétnek, mint épp a PlayStation 2 korszak mára esetlen és üres, három dimenziós fotórealizmusa. A restaurálást végző Bluepoint Games páratlan alázattal közelítette meg a feladatot, szinte látni vélem azt a sebész-óvatosságot, ahogy az utolsó fűszálat is helyére igazítják egy pampán.

Az eredmény pedig magáért beszél. A Shadow of the Colossus már PlayStation 3-on is új erőre ébredt a megnövelt felbontásnak és képfrissítési értéknek köszönhetően, de bátran mondom, hogy azt a változatot most már el lehet felejteni. A Bluepointnál kiemeltek mindent, ami ezt a programot naggyá tette, és az alapoktól építették az egészet újra. A mára kopottas grafika látványában most egy zseni által rendezett mozifilmhez hasonlót nyújt.

PlayStation 4 Prón választhatunk az alacsonyabb HD felbontás és 60 képkocka per szekundom képfrissítés párosa valamint a 30 FPS, de UHD felbontás mellett. Ha megfogadjátok a tanácsom, inkább ez utóbbira kattintotok rá. A Shadow of the Colossus nem a végtelen csatározásról szól, ha pedig mégis harcolunk, nem táncolnak apró, de villámgyors ellenfelek körülöttünk. Ám az így elért látvány olyan mértékben emeli meg az élményt, ami szavakkal leírhatatlan.

A Shadow of the Colossus egy olyan felújítás, amire szükség volt, amit így és ebben a formában el kellett készíteni. Kötelező annak is, aki ismeri az eredeti játékot töviről hegyire, és természetesen annak is, akinek valamiért kimaradt.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!
;