A hentes, a kurva és a félszemű - Szex, bűn és vágóhíd

Szerző: Varga Ákos

Rövid időn belül másodszor nyúl vissza hazai film a `80-as és `90-es évek magyar filmtörténeti zárványához, a Tarr Béla, Sopsits Árpád és Fehér György nevével fémjelzett fekete szériához: Török Ferenc 1945-je után Szász János is ezt az érát idézi fel A hentes, a kurva és a félszeművel.

Az eredetileg Sóhajok hídja munkacímen futó, megtörtént eseményeket, azaz az 1925-ös Léderer Gusztáv által elkövetett bestiális gyilkosságot feldolgozó filmben minden megvan, amivel a fekete széria tagjait (a Kárhozattól a Céllövöldén át a Sátántangóig) könnyen be lehet azonosítani. A súlyos, fekete-fehér képeken túl ilyen a bűn kulcsfontosságú szerepe – a(z) (anti)hősök általában egy gyilkosság által jutnak közelebb önmagukhoz –, a minden képkockából áradó pusztító nihil és elkeseredettség, a lassan kibontakozó, vékonyka történet, valamint a stílusközpontúság. Utóbbi nemcsak enyhén (vagy nagyon) stilizált képi világot, hanem formai szélsőségeket is jelent: a fekete széria filmjei pörgő, sokszor asszociatív montázs-szekvenciákat vagy kimódolt, hosszú beállításokat használnak. 

A hentes, a kurva és a félszemű első három percében látható lendületes montázs Mária (Gryllus Dorka) mindennapjaiba enged betekintést: villanásszerű képeken láthatjuk a nőt kuncsaftjai társaságában a Sicario és a Fogságban filmzenéit is jegyző Jóhann Jóhannsson dallamaira vágva. Erős indítás. Mária belefárad a kiszolgáltatott és könyörtelen életvitelbe, elmenekül a bordélyházból, és öngyilkosságra készül, amelyet egy bukott katona, Léderer Gusztáv (Nagy Zsolt) szakít félbe. A két elveszett lélek tehát egymásra talál, és megkeresi Léderer egykori üzlettársát, a jómódú vágóhíd-tulajdonos Kodelkát (Hegedűs D. Géza), aki sokkal tartozik Léderernek. A hentes azonban szemet vet a félszemű férfi kurvájára, így egy bizarr szerelmi háromszög bontakozik ki, melynek tétje a nő, pontosabban a nő teste és az azért járó rengeteg pénz.

Szászt nagyon érdekli a Léderer-ügy, pár évtizede már forgatott egy rövidfilmet erről a gyilkosságról, ezúttal pedig korábbi fekete szériás munkájához, a Woyzeckhez is visszanyúl. A hentes... amellett, hogy szintén fekete-fehér, témájában (szerelmi háromszög), zárt helyszíneiben (ott egy vasútállomás szervizútjai, itt a vágóhíd és közvetlen környezete) és alaptéziseiben (nihil, romlottság, kilátástalanság, emberölés mint megoldás) is hasonlít hozzá - ám míg a Woyzeck egy kifinomult, allegorikusabb darab, melyben csak néhol törnek felszínre az állatias ösztönök és a nyers erőszak, A hentes... ennek épp az ellenkezője. A közel két órát felölelő filmidő magját az érzelmi kiüresedettség, a kendőzetlen brutalitás és az eltárgyiasított emberkép adják. A szerelmi háromszög tétje így egy pillanatig sem az, hogy Mária melyik férfival élhet kölcsönös szerelemben, hanem hogy a hentes megkaphatja-e a nő testét, igénybe veheti-e a szexuális szolgáltatást. Egyikük sem több egy darab húsnál, ennek megfelelően komplex jellemábrázolásra sem számíthatunk. De Szász ennél is tovább megy, és bár mindhárom hős traumatikus figura, mégis elidegeníti őket a nézőtől, ezáltal nem is nagyon van kiért izgulni a történet folyamán. 

Mária mindent megtenne a meggazdagodásért, akár újra képes lenne pénzért lefeküdni egy férfival, míg Kodelka magányos és elgyötört, így neki sok pénzt megér egy vonzó nő társasága, még ha ez pusztán állatias szexet jelent is. Léderert pedig férfiösztönein és pénzéhségén túl csak az hajtja, hogy ezt az egészet megússza élve anélkül, hogy szakadár tevékenysége miatt felkoncolnák. A gondtalan, tisztes élet illúziója már rég szertefoszlott, a három főszereplő kétségbeesetten keresi a kiutat, ám a néző ebből az útkeresésből mindössze a nőért folyó alkudozást, majd az ebből fokozatosan kibomló gyilkosságot látja, ez pedig sajnos kevés ahhoz, hogy a feszültség mindvégig megmaradjon. Mivel a történet maga nem szolgál túl sok meglepetéssel, a szereplőkhöz pedig nemigen lehet kötődni, a film tempója meg-megbicsaklik. Bár az 1945, mely a zárt közeg, a bűn motívuma, a stilizált képi világ, valamint a társadalomban megbúvó feszültség és elfojtott indulatok megjelenítése miatt sok ponton rokon Szász filmjével, szintúgy nem bővelkedett szerethető karakterekben és fordulatokban, a rejtély működtetésével (azaz mit akar a faluban a két zsidó férfi) céltudatosan építette és tartotta fenn a feszültséget. Szász ezzel szemben annyira radikálisan szerette volna érzékeltetni az I. világháborúból épphogy csak kilábalt Magyarországra telepedő kollektív nihilt, hogy ez néhány jelenetben egyszerű önismétlésbe, ezzel együtt pedig unalomba csap át. Ha a figurákhoz való kötődés és a rejtély fokozatos feltárása közül legalább az egyik teljesült volna, A hentes… sokkal jobban sikerül.

Ám egy Szász János kaliberű rendezőnek a gyengébb filmjeiben is van annyi ötlet, eredetiség és pozitívum, amelyek miatt nem lehet egy legyintéssel elintézni. Egyfelől a színészek kimagasló munkát végeznek. A szerep kedvéért meghízó, megkopaszodó és bajszot növesztő (lásd még: Rudolf Péter, 1945) Hegedűs D. Géza kifejezetten félelmetes a pénztől és hatalomtól megrészegült, gátlástalan Kodelka szerepében, minden mozdulatán és arcrezdülésén érződik, hogy kifinomult, aprólékos színészi munka van a szerep mögött. Gryllus Dorka a lehetőségekhez képest ügyesen árnyalja az útszéli kéjnő karakterét: talán Mária az egyedüli, akinek komolyabb ambíciói is lennének a puszta túlélésen és menekülésen kívül, ám a romlott közeg és a nyomasztó kilátástalanság folyton visszarántja. Gryllus tekintetében mindvégig érezhető ez az elkeseredettség és frusztráció, az intim jelenetekben pedig igazi femme fatale-ként van jelen a vásznon. Kár, hogy a női princípium korabeli megítélésének kérdésére és Mária jellemének kibontására nem fektet nagyobb hangsúlyt a film. Nagy Zsoltnak volt talán a legnehezebb dolga a főszereplő hármasból, hiszen Léderer Gusztáv nem több egy rezzenéstelen arcú, sokat megélt pszichopatánál, aki gépiesen, az ösztönei által vezérelve cselekszik. Nagy Zsolt azonban tökéletesen oldotta meg a feladatot, jelenléte kellően félelmetes, és jól áll neki a vágóhíd zárt közösségének látszatidilljét megbontó, outsider western-archetípus is.

Szintén dicséret illeti a technikai megvalósítást, pontosabban a vágást (Korniss Anna nem először dolgozott Szásszal), valamint az operatőri munkát (Máthé Tibor is állandó alkotótárs). A film képi világa sikerrel idézi meg a '20-as évek Magyarországát: a sokkal stilizáltabb 1945-tel szemben A hentes, a kurva és a félszemű egy pillanatig sem szépeleg, a szereplők talpig gázolnak a sárban, az épületek romosak, minden beállítás borzongatóan visszataszító. Hibák azonban e téren is jelentkeznek, és sajnos gyakran teszik tönkre az operatőr és a vágó által felépített hangulatot, például a sokszor rosszul húzott fókusz miatt. És ezek még csak apróságok a borzalmas minőségű utószinkronhoz képest. A szájra illesztés sokszor annyira amatőr, hogy többször elgondolkodtam, vajon Gryllus Dorka nem németül játszott-e a forgatáson, és utána saját magát szinkronizálta újra. Mindemellett idegesítő hang- és szinkronhibák is benne maradtak a végső változatban: sokszor jól leolvasható a színészek szájáról, hogy teljesen más mondatot mondtak ki a forgatáson, mint aztán az utószinkron során.

Mindezek ellenére mégsem egyértelmű csalódás A hentes, a kurva és a félszemű. Egyfelől, Szász mesterien épít be a szüzsébe a holokausztra vonatkozó utalásokat. A vágóhíd bejárata felett az auschwitzi koncentrációs tábor kapujára emlékeztető felirat díszeleg, ez azonban csak jelzésértékű utalásként funkcionál, akárcsak Szálasi beavatásának rádióközvetítése A nagy füzetben. Szintén a holokausztallegória része a vágóhídra érkező német minőségellenőr és befektető, aki a szisztematikus ölés fontosságáról oktatja ki Kodelkát, előrevetítve a nácik által néhány évvel később kiépített szervezett és tömeges emberölést. Ezek az apróságok meglepik a nézőt, és nagyon sokat hozzátesznek a film élvezeti értékéhez. És ha már meglepetések, ilyen a cselekmény tetőpontjaként szolgáló gyilkosságjelenet is, mely csúcsra járatja a brutalitást. Szász ráadásul a darabolás megrázó és naturalisztikus bemutatását egy bizarr látomásjelenettel állítja párhuzamba, melyben egy boldogabb élet illúziója sejlik fel: egy varietészerű előadás elevenedik meg, a színpadon félmeztelen táncosnők, a közönség soraiban pedig a szabad és gazdag Léderer Gusztáv ül Mária társaságában. Ez a jelenet egyszerre bizarr, hatásos, és okosan teszi fel a pontot a film fő tézisére: az emberélet a történelmi krízishelyzeteket követő káoszban nem sokkal ér többet, mint a vágóhídon szenvtelenül leölt állatok élete.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!