Kicsinyítés – Metafifika

A képzelet egyik legizgalmasabb szüleménye a miniatürizálás gondolata: úgy nyűgöz le, hogy közben szembe megy az érdeklődés felkeltésének törvényszerűségével. Rámutat emberi mivoltunk jelentéktelen apróságára, de ahelyett, hogy az ámulatkeltés megalomán fantáziáit hívná segítségül, a szürke hétköznapok díszleteiből emel katedrálist. Ahogy általában a nagyra törő emberi próbálkozásoknak, az ilyen típusú történeteknek is a tudományos-fantasztikus műfaj kínál játékteret, de többnyire a komikum eszközével színesítve a zsánert. Legfőbb küldetése, hogy becsempéssze a kisember drámáját a multiplexekbe, aki a nehézsúlyú héroszok farvizén evezve próbál a maga egyszerre szánalmas és szerethető módján cinkostárssá válni a hübrisz vétkében.

Ahogy a történelmi jelentőségű tettekre hivatott titánoknak is fel kell nőniük feladatukhoz, a méretüket vesztő karakterek sem úszhatják meg a hőssé válással járó megpróbáltatásokat (melyek gyakran izgalmasabb történeti elemek, mint maguk a hőstettek). Még akkor sem, ha ők a hétköznapok harcmezején vonulnak majd ütközetbe: tetteiket nem jegyzik krónikák, csatájukat saját jelentéktelenségükkel vívják meg. A legnépszerűbb filmes előkép a Drágám, a kölykök összementek, vagy a sémát nagykorúsító Vérbeli hajsza. Mindkét mozi középpontjában a hétköznapi szorongások állnak, az élet kiteljesedésének útjában álló bizonytalanság, tétovaság, kishitűség legyőzése. De nincs ez másként a Marvel univerzumában sem. A hangya főhősét kvalitásai mellett főként alkalmatlansága teszi kiválasztottá, nem a meggyőződései szerint cselekszik, csak egy hasznos eszköz a megbízói kezében. (Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg Ant-Man az egyetlen szuperhős-rajongó szuperhős). 

A hihetetlenül zsugorodó ember mutatja be legdrámaibban az átlagember nagyvilági játszmákkal szembeni kiszolgáltatottságát, bár az erősödő emancipációs törekvések következtében hagyományos hatalmi pozíciójukat vesztő férfiak szorongásaként is értelmezhető. De a „kisemberek” történetének archetípusa alapvetően Jonathan Swift nevéhez fűződik. Gulliver kalandjait az utókor rendszerint bárgyú gyerektörténetként tálalja, holott ez a mű a világirodalom legkiábrándultabb alkotásainak egyike, fényévekre attól a mesevilágtól, melybe a felnőtt lét realitását igyekszünk elfedni mit sem sejtő utódaink elől.

A Kicsinyítés legüdvözítőbb vonása, hogy a swifti hagyományok szerint a szatíra eszközével nyúl a témához. Főhőse, Paul Safranek (Matt Damon) tökéletes stencil a hétköznapi ember mintapéldányához: a különlegesség képzete teszi átlagossá. Mindennél jobban szeretné, de nem tartozik az úttörők közé. Igaz, hogy már az eljárás felfedezésének pillanatától foglalkoztatja a kicsinyítés lehetősége, de nem mer belevágni, nem képes elhatározni magát. A napi robot után karikás szemmel bámulja a kocsmapult felett villódzó tévéképernyőt, megbabonázva áll a mozgásban lévő világ előtt, és miközben szigorúan kispolgári mértékkel emelgeti a söröskrigliket, a soha be nem váltott nagy dobás lehetőségének gépies ismételgetésével tartja magában a holnapokba vetett hitet. 

A vágás kiválóan érzékelteti a hétköznapi monotonitás időtlenségét. Úgy ugrunk ciklusokat Paul életében, hogy észre sem vesszük a változást. A tehetetlenség zárványából látszólag nincs számára kiút. Kezdetben anyjával él, s hogy őt ápolhassa, sutba vágja az orvosi karriert, helyette fizikoterápiás szakemberként dolgozik (felvéve a harcot a testet-lelket megnyomorító életformával). A családalapítást halogató örökifjú házasként sem sokkal különb a helyzete. Sorsa a mechanizmusok szintjén pecsételődött meg, a limitált javak jelentik számára a motivációt, melyek szükségszerűen imitált vágyakat szülnek. Jobb híján a képzelet kockázatoktól és következményektől mentes gyerekszobájában valósítja meg magát. A kérdés csak az, hogy magánvalóságába mikor tör be a realitás, amely csupán nyomokban tartalmaz álmokat.  

Safranek abban a pillanatban válik felnőtté, amikor kicsinyítteti magát. És ironikusan ez az a pont, ameddig a Kicsinyítés jó film. Hitelesen és egyben szórakoztatóan mutatja be a főhős belső vívódását, az önmeggyőzés folyamatát. Izgalmasan, jó arányérzékkel ábrázolja a kicsinyítés procedúráját: az egyszerre táguló és zsugorodó terek sterilitása gyomorszorítóan ragadja meg a visszafordíthatatlan döntés pillanatának súlyát, mikor az egyén életében sorsfordító lépés találkozik a hivatalos eljárás személytelen menetrendjével. De amíg az emberi dráma vonalán határozottan erős a film, társadalomkritikának sablonos és erőltetett. A miniatürizált emberekre félreismerhetetlen nacionalista harag záporozik, és ha nem lenne egyértelmű, hogy a készítők a nemzeti, kulturális kisebbségekre utalnak a kicsinyített embereken keresztül, végig kínosan ügyeltek rá, hogy mindegyik karakter más etnikumhoz tartozzon. Pedig jobban belegondolva ez a megoldás épp ideális lenne az ilyen jellegű problémák – akár szó szerinti – szőnyeg alá söpréséhez, ahogy sokkal reálisabb víziónak hat a totalitárius államok kényszerzsugorítási eljárása.

Miután a film második fele globális problémákra koncentrál, épp a forgatókönyv gyenge pontjait helyezi nagyítólencse alá. Ez oda vezet, hogy a történet ellaposodik, a hős unalomig ismert vívódását mutatja be a jó és rossz oldal között. Mintha a szemléletbeli fordulatot jelentő másnapos ébredést nem tudná kiheverni, Paul Safranek karaktere teljes érdektelenségbe fullad, minden további aktivitása a sodródásra koncentrálódik. Az unalom elviselhetőségét, a cselekmény kínkeserves továbbmozdulását egyedül a morális mellékvágányokat képviselő szereplők biztosítják, de nem a forgatókönyvi fordulatok, hanem a színészi alakítás, na és persze a kreditek szintjén (Christoph Waltz, Udo Kier). A film első felét emlékezetessé tevő maró gúny olcsó és nívótlan humorba vált, ha marad még valami a történetben, ami figyelemre méltó, az az alapszituáció: a kicsinyített világ. Illetve maradna, mert időközben ez is jelentőségét veszti. Ha valaki a második órában ül be a filmre, megvan rá az esélye, hogy fel sem tűnik neki, hogy hüvelyknyi emberek történetét nézi.

A Kicsinyítés aktuális problémákat vet fel az emberi létezés értelméről és fenntarthatóságáról, de azokat nem képes a tanulságok dimenziójába emelni. Bár a fináléra egy ütős geget még tartogat, méret és lényeg kérdésében nem tud igazságot tenni.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!