Ahogy a testi
szerelemben, éppúgy a filmek világában is vannak futó kalandok, melyek a
büszkeséget nem erősítik, de a büszkélkedés számára kiváló terepet kínálnak. Az
élmény nem egyedi és megismételhetetlen, a vonzereje épp abban rejlik, hogy
mindenkinek megvolt. A Tremors
filmtörténeti helyét pontosan meghatározza a magyar címadás: Ahová lépek szörny terem. Az alapötlet
minősíthetetlen kvalitása maga a hozzáadott érték.
A forgatókönyv A cápa reinkarnációja. A rendezett,
idilli emberi társadalmat a létezés megzabolázhatatlan mélyrétegeiből előtörő
fenyegetés traumatizálja, hogy hétköznapi tompaságukból élre vasalt
hősöket csalogasson elő, akik félelmeikkel szembefordulva vezényelnek a
gyengeségnek hátraarcot, miközben, nem utolsó sorban, egy egész közösség
megmenekül a végveszélytől. A hasonlóságok mellett nehéz szó nélkül elmenni,
kezdve a cselekmény helyszínéül szolgáló települések arcpirítóan leegyszerűsítő
nevétől (Amity Island / City of Perfection) a gyilkos lény emberhúsra specializálódott
gasztronómiai szokásaiig, de szembetűnő a borzongás felhőtlenségét fenntartó
komikus betétek használata is. A mellékszereplők (és szálak) is
összekacsintanak, mint a poszt traumatikus stresszen edződött veterán, aki
drasztikusan offenzív eszközökkel kínál gyors megoldást a fennálló
fenyegetésre, vagy az általános veszélyérzetből hülye viccet fabrikáló kamasz.
Figyelemre
mégis inkább a különbségek méltók. A Cápa
Új-Hollywood emblematikus alkotása, korszakhatárokat szimbolikusan (és
pénzügyileg) átütő darab. Szörnyszülöttje az új élet kimeríthetetlen
bölcsőjéből, az óceánból bukkan fel, hogy elindítson egy feltörekvő
rendezőgenerációt a mainstreammé válás biztos anyagi felemelkedéssel kecsegtető
lejtőjén, és maga után vonzza a gyors meggazdagodás reményében tempózó kishalak
raját. De a nyolcvanas évek végére ezeket a vizeket már lehalászták, lagúnái
csak a fogtövekben maradt cafatokat kínálták a követőknek. Nem véletlen tehát,
hogy a Tremors ragadozói kietlen,
száraz pusztaságban keresik a táplálékot. Áldozataik nem felkapott üdülőhelyen
tobzódó szórakozni vágyók tömege, hanem egy valaha prosperáló társadalom
válságtünetektől terhes peremvidékének humán vegetációja. Az amerikai álom
másnapos ébredéstől savanyú szájszagú közege.
Martin Brody (Roy Scheider)
a környezetébe beilleszkedni vágyó hős, példás családfenntartó, Valentine McKee
(Kevin Bacon) és Earl Bass (Fred Ward) a tehetetlen elvágyódás motiválta
csehovi szereplők. A szürke hétköznapok feletti győzelmet számukra az ingyen
sör visszautasítása jelenti, amit valószínűleg a szomszéd porfészekben
ünnepelnének meg egy alkoholgőzös tivornya során. Helyzetüket szépíthetné, hogy
végül a közösség iránti elkötelezettség áll elébük, de maradásra végső soron a
városból kivezető egyetlen út eltorlaszolódása bírja őket. Karaktereik még a
nyolcvanas években fogantak, de a kilencvenes évtizedben láttak napvilágot.
Távolról leharcolt hősöknek tűnnek, de a végtelenül kusza zsánerelemek ragacsos
csápjai közül mégis egy új korszak nyitányába csusszannak át, hogy termékennyé
fordítsák a hátrahagyott pusztaságot. De legalábbis előkészítették a terepet a
kilencvenes évek pörgő nyelvű, egomán fenegyerekeinek, akik újra friss vért
pumpáltak az autósmozikon felnőtt generáció agymenéseibe.
Én a körülmények áldozata vagyok, mondja Val még a film elején, mire Earl rákontráz: Neked a farkad körülmény? Világrengető igazságnak nem túl eredeti, de mint életben maradási stratégia határozottan kielégítő. És a képtelen történet ellenére a film határozottan jó, kár is lenne kukacoskodni.