A második hírcsokorban náciellenes Bethesda, szürreális Ubisoft, ereje teljében lévő Sony, és ultrabrutális Devolver Digital várja a kedves olvasót.
Bethesda
Todd Howard remek előadó. A békés arcú úriember, a vállalat atyaúristene ugyanis vette a fáradságot, és személyesen állt ki a plebsz elé, hogy elmagyarázza mégis mi a büdös franc az E3 előtt már bejelentet Fallout 76. És annak ellenére is elhallgattam őt, néha még rötyögtem is a poénjain, hogy azért olyan volt az egész, mintha kedvenc ifjúkori frencsájzom csípőjébe vezettek volna néhány ezer voltot sokkolóval, aztán belökték volna egy fehér furgonba, bevágták volna egy akna mélyére, már a bőrápolót is leengedték neki egy vödörben, és ez az a rész, ahol Howard úr a farkát hátracsapva illegeti magát a tükör előtt. A Bethesda tulajdonképpen mindig is félreértette a Fallout sorozatot, de ez lesz az első cím, amelynek a néven és a Vault-mitológián kívül lényegében semmi köze sem lesz a klasszikus első két részhez. A Fallout 76 ugyanis egy közösségi élmény, shared world keretében lezavart, Howard úr szavaival: softcore túlélő játék, amely attól soft, hogy karakterünk elhalálozás esetén sem számíthat komolyabb büntetésre. Amúgy a kiindulási alap még tetszetős is: jóval ez eredeti Fallout előtt járunk, a nukleáris holokauszt még friss és életerős, a felezési idő nem tart a felénél sem, és újonnan született mutáns életformák csörtetnek végig a tájon. Itt kell kis közösségünkkel túlélni, miközben a negyedik részből ismerős kacat gyűjtögetés és építkezés is visszatért (jaj de jó).
Persze a Bethesdánál sem csak csupa Fallout az élet, több kultikus sorozat is folytatást kap. A Doom Infinite-ról túl sok nem derült ki azon kívül, hogy nagyobb, szebb és dupla annyi típusú démont sorakoztat fel, mint az előző rész.
A Wolfenstein: Youngblood két érdekes csavarral is szolgál. Először is nem a széria emblematikus nehézfiújával, B.J. Blazkowicz-cal kenjük el a náci hadigépezet száját, hanem az ő ikerlányaival. A birtoktöbbesítő jel pedig nem véletlen, és nem csak azért, mert egyedül nem lehet valaki ikerlány, hanem mert a széria történetében először ketten, kooperatív módon tarolhatjuk végig a kampányt. És mivel a lányok felnőttek, az időben is ugrunk egyet: egy alternatív nyolcvanas években tesszük helyre a radikális jobbot. Amúgy az ebben a blokkban elhangzott fuck nazis kiszólásokat övezte messze a legnagyobb ováció.
A legérdekesebb talán a Rage 2, amelyet úgy lehetne jellemezni, hogy Mad Max szuperképességekkel. A Rage egy megbízható kis shooter volt, amely most nyitott világra váltott, és ennek megfelelően határtalanul elszabadult benne az őrület.
Két új bejelentésre is sor került, egyrészt folytatódik az Elder Scrolls sorozat a hatodik résszel, másrészt a Bethesda hosszú idő után saját IP-t dob a piacra, a Starfieldet. Túl sokat egyik játékról sem tudni azon kívül, hogy készülnek:
UbisoftA Ubisoft minden évben különös (nem, nagyon nem a jó értelemben az) showt nyom le, de az idei volt talán a legnehezebben értelmezhető. A műsor első fele ugyanis úgy nézett ki, hogy egymás után ugráltak a színpadra kilencvenes évekbeli rappereknek öltözött, idős, francia férfiak, akik az MLM prezentáció, a szektás hittérítés és a szilícium völgyi tech-önimádat különböző arányban elkevert elegyeit adták elő. Nagy ritkán pedig mutattak videójátékokat is. A válasz talán az lehet a rejtélyre, hogy a játék-szolgáltatás felfogás miatt évekre kell meggyőzni a kedves vásárlót, hogy leüljön a termék elé, és ehhez tényleg bele kell adni apait-anyait, a derék franciák pedig kicsit túltolták a bringát (megint).
Egyébként ami a Bethesdának a fuck nazi, az a Ubisoftnak Mijamoto Sigeru – a Nintendo legendás fejlesztőjének váratlan kiemelkedése a közönség soraiból robbantotta ki messze a legnagyobb tapsvihart. Mijamoto úr egyébként azért tette tiszteletét, mert a Ubisoft fejlesztette Starlink Star Fox tartalommal bővül (ez utóbbi értelemszerűen csak Switchen lesz elérhető, de az alapjáték megjelenik a többi konzolra is).
Kapott egy úr trailert a Beyond Good and Evil 2 is:
Jobban szemügyre vehettük a kalózos, multiplayer Skull and Bonest:
A The Division 2 már tegnap is terítéken volt, szóval ehelyett koncentráljunk az új Assassin's Creedre, melynek a sokatmondó alcíme az Odyssey, és a helyszín ennek megfelelően az ókori Görögország, az idő pedig egyáltalán nem megfelelően a peloponnészoszi háború (maga Odüsszeusz, ha létezett is, eddigre már réges rég feldobta a sarut). Választhatunk férfi és női hős közt, és bár ez a lehetőség adott volt a Syndicate-ben is, ezúttal az egész játékra kihat, hogy melyik nemű karakterre voksoltunk: vele fogjuk ugyanis végigvinni az egész címet. Egyelőre döbbenetesen kevés a frencsájzra jellemző adalék néhány esztétikai elemen kívül, kapucninak például híre-hamva sincs, menő hoplita sisakoknak annál inkább. Egészében pedig szokatlanul biztatóan fest a cucc:
Sony
Rosszmájúak mondhatják, hogy ha valaki nagyon videójátékot szeretne látni az E3-on a tegnapi Sekirón és a Cyberpunkon kívül, annak a Sony bemutatójáig kellett várnia. Itt ugyanis a Call of Duty folytatását és a Destiny 2 DLC-t leszámítva csakis régivonalas játékokat láthattunk: egyszemélyes élményeket, aprólékosan kidolgozott mechanikával, mitológiával és világgal, amelyekkel nem terveznek kétszáz évre, és amelyek tervezésekor nem született meg hamarabb a hosszú távú monetizációs taktika az első koncepciós rajznál.
A Sony idei koncepciója, hogy nem dob le atombombákat, világrengető bejelentéseket, hanem mélyebb bepillantást enged azokba az exkluzívokba, amelyek még a tarsolyában vannak. Ehhez tartották is magukat, de pár meglepetés-bejelentés (igaz, nem first party fejlesztőktől) így is becsúszott.
Elsőként a Last of Us Part II mutatta meg magát, és pakolta a lécet mindjárt megugorhatatlan magasságokba. A Sony betekintői amúgy aprócska történet-morzsák, videójáték-novellák, amelyek nem csak magát a pőre mechanikát vagy a grafikát mutatják meg, de lényegében adnak egy kóstolót a játékból. Remek taktika, hiszen így a rövid időtartam ellenére is teljesebb élményt kapunk, és talán olyanokat is beránthat a szoftver, akinek úgy kell kicsavarni a kezéből a PUBG-t. Ennek megfelelően keretes szerkezetben láthattuk az immár fiatal felnőtt Ellie-t, amint csűrdöngölőst jár a múltban, hogy átússzunk a rideg jelenbe. A harc elképesztő (ha a mai adagból csak egy videót néztek meg, ez legyen az), egyetlen pillanatig nem érződik videójátéknak: nem kalapáljuk le az ellenfelek életerőcsíkját, hanem ha valakinek egy machetét állítunk a nyakába, az úgy marad. A lövéseknek pusztító ereje van, és elhisszük, hogy egyetlen ocsmány mozdulat választja el az életet a haláltól. A mesterséges intelligencia szisztematikusan kutat utánunk, egyetlen pillanatra sem érezhetjük magunkat biztonságban.
A Ghost of Tsushimában egy szamurájfilm elevenedik meg sosem látott módon:
A Metal Gear édesapja, Hideo Kojima rejtélyes játékát, a Death Strandinget is alaposabban megnézhettük, és bár túlzás azt mondani, hogy most már mindent tudunk és értünk, de önmagában azt is élvezet nézni, ahogy Norman Reedus a legkülönbözőbb méretű, alakú és technikai fejlettségű pakkokkal megrakodva kutyagol a szar időben. És akkor a szellemekről még nem is beszéltünk.
Spider-Manből pedig ez a pár perc is izgalmasabb, mint az utóbbi idők filmjei:
Amikor a Sony épp nem keserítette el az egész ipart az exkluzív kínálatával, akkor félvállról megjegyezte, hogy bizony jön a Nioh 2, és a bőszen imádott Resident Evil 2 teljes újragondolása, végül pedig az Alan Wake óta kizárólag Xbox exkluzívokat gyártó Remedy legújabb címe, a Control is.
Devolver DigitalSok szépet láttunk az idei E3-on, de a szívünk végül is azokhoz húz, akiknél a prezentáció harmadik percében elroppantanak egy nyakat, az ötödikben pedig stinking bugfuck shit-minionsnek nevezik a tisztelt közönséget, és ahol ha a műsor háziasszonyának nem tetszik valami, előkerül a vipera és a lángszóró:
A Devolver idén is odatette magát, és paródiakonferenciájukon kiosztották a loot boxot, a kripto valutát, a nosztalgia konzolokat, és lényegében az ipart a maga teljességében. Persze mutattak játékokat is, a legérdekesebb ezek közül talán a bullet-ballet oldalra-scrollózós My Friend Pedro: