Platformok: Microsoft Windows, PlayStation 4, Xbox One Tesztelve: PlayStation 4 Pro
A hozzám hasonló pre-digitális dinoszauruszok nyilván emlékeznek azokra a pillanatokra, amikor osztályfőnöki órán, ahelyett hogy arra figyeltek volna, miből áll a felelősségteljes iskolai magatartás, inkább az 576 Kilobyte című szaklapot pörgették át gyerekujjaikkal a pad alatt. És ha egy-egy képen igazán megakadt a tekintetünk, az jó eséllyel éppen egy Sega Mega Drive játékból kilopott, tizenhat kilobyte-os pixelkompozíció volt. A Sega cuccai látványosak, kirobbanóak és életerősek voltak – jobban megtestesítették a hanyatló nyugatot, és lényegében mindent, amit az élettől akartunk, mint tizenhat raklap Coka Cola és Levi's farmer együtt. A Sega Mega Drive képében a játékterem beköltözhetett egy átlagos kissrác lakótelepi szobájába, és ez bizony döngő csizmás, hétmérföldes előrelépés volt a fukuyamai értelemben.
Ha visszamennék az időben, és elmesélném a tízéves Ádámkának, hogy 2018-ban egy egész ezüst korongot nyomtak tele több mint ötven ilyen játékkal, sőt: nem csak „ilyen játékkal”, hanem a könyvtár féltő műgonddal összecseresznyézett legjavával, és ezt meg lehet vásárolni egy gatya áráért, akkor a tízéves Ádámka biztos úgy gondolta volna, hogy nahát, a 21. század amolyan technológiai édesálom lehet, ahol valóra váltak Asimov legmenőbb elképzelései. Mert ez volt a Sega akkor: színpompás adrenalinlöket, atombombaként a vibráló katódsugárcsőre robbanó vidámpark-esszencia a betonszürkeségben.
Konzumidióta dolog, tudom, de épp ezért jobban örültem volna, ha lemez vagy pár letölthető gigabyte helyett a Sega is inkább előáll a maga nosztalgiakonzoljával, hogy a gép formája kirajzolódjon a tévé előtt, hogy szőrös mancsaim közé kaparinthassam a kamaszkézre méretezett irányítót – még akkor is, ha alig győzni ezt a hardverburjánzást HDMI bemenettel. De azért mégiscsak: méltóbb emlékezés lett volna. Mert így ez a kollekció mindössze egy a sok letölthető cucc közül májusban. El lehet mondani róla, hogy hurrá, ötvennél is több cím van benne (ezeket mind megtalálod lejjebb), és hogy akadnak hiányzó távol maradók is (tessék mondani, az Ecco the Dolphin hol a faszban van), hogy barátságtalan a játékválasztó képernyő, meg szar az online, de ez utóbbi kit érdekel, mert a legkevésbé vadidegenekkel szeretnék szegázni. És hogy legyél kedves, nyájas olvasó, és mérlegeld, megér-e ez neked tízezer forintot.
Alex Kidd in the Enchanted Castle
Alien Soldier
Alien Storm
Altered Beast
Beyond Oasis
Bio-Hazard Battle
Bonanza Bros.
Columns
Columns III: Revenge of Columns
Comix Zone
Crack Down
Decap Attack
Dr. Robotnik's Mean Bean Machine
Dynamite Headdy
ESWAT: City Under Siege
Fatal Labyrinth
Flicky
Gain Ground
Galaxy Force II
Golden Axe
Golden Axe II
Golden Axe III
Gunstar Heroes
Kid Chameleon
Landstalker
Light Crusader
Phantasy Star II
Phantasy Star III: Generations of Doom
Phantasy Star IV: The End of the Millenium
Ristar
Shadow Dancer: The Secret of Shinobi
Shining in the Darkness
Shining Force
Shining Force II
Shinobi III: Return of the Ninja Master
Sonic the Hedgehog
Sonic the Hedgehog 2
Sonic 3D Blast
Sonic Spinball
Space Harrier II
Streets of Rage
Streets of Rage 2
Streets of Rage 3
Super Thunder Blade
Sword of Vermilion
The Revenge of Shinobi
ToeJam & Earl
ToeJam & Earl in Panic on Funkotron
Vectorman
VectorMan 2
Virtua Fighter 2
Wonder Boy III: Monster Lair
Wonder Boy in Monster World