Komolyan nem tudom eldönteni, hogy a Venom tudatosan,
határozott alkotói szándék szerint lett olyan, amilyen, vagy ez a végeredmény a
Sony Pókemberrel kapcsolatos végeérhetetlen töketlenkedésének, bizonytalanságának,
görcsös erőlködésének egy bizarr mozgóképes balesete. De hajlok az utóbbi felé –
mert azt mégiscsak nehéz elképzelni, hogy 2018-ban egy nagy hollywoodi stúdió,
amely évek óta próbál több-kevesebb (összességében inkább kevesebb) sikerrel nagyot
szakítani magának a még mindig egyre csak hízó szuperhőstrendből, egy ilyen
filmet sajtol ki az egyik legnagyobb brandjéből (noha a Venom egyelőre tisztes
távolságot tart a Pókember-univerzumtól, a Marvel egészéről nem is beszélve).
Hogy milyet? Nem szuperhősfilmet, és nem is valami Deadpool-féle anti-szuperhősfilmet – eleve, felejtsd el, hogy a Venomot a szuperhősfilmek kontextusában értelmezed (ahogy sajnos sok külföldi kritika is teszi), és ha már benne vagy a felejtésben, felejtsd el azt is, hogy ez az a Venom, amelyet a képregényekben olvastál vagy anno Raimi Pókember 3-ában láttál (ha ugyan utóbbira emlékszik még bárki).
Ennek a filmnek csak a brand és a marketing miatt van bármi köze a szuperhőstrendhez, valójában azonban olyan ’80-as évekbeli földönkívülis ponyva sci-fi/akciók szellemi örököse, mint a Dolph Lundgren-féle Sötét angyal (jó, az már 1990-es, de itt nem a konkrét évszám számít) vagy a Kyle MacLachlan-féle A rejtőzködő (és félreértés ne essék: itt nem a manapság divatos utalgatásokról meg nosztalgiázásról van szó, a Venom tényleg, őszintén ilyen). A stáblista alatti jeleneteket (kettő van, a második a legvégén) leszámítva még a manapság elengedhetetlen, kényszerű univerzum- és mítoszépítéssel sem terheli magát, nem akarja mindenáron feldobni a labdát még nyolc másik filmnek és hat másik karakternek, inkább csak az a célja, hogy ebben a szűk két órában szórakoztasson. Apró, de üdítő jellemvonás.
Mindenesetre nagyon sok fog múlni az elvárásokon: ha egy Venom-filmre ülsz be, főleg ha egy Pókember-univzerumba tartozó filmre ülsz be, úgy fogsz kijönni róla, hogy „mi a fasz volt ez?!” Ha viszont egy trash felé kacsintgató szaftos B-filmre, egy igazi guilty pleausure-re számítasz, valami olyasmire, ami sejtésem szerint a Suicide Squad akart lenni, mielőtt szimpla hányadékként végezte, akkor minden sutasága, hülyesége és kuszasága ellenére akár még veszettül jól is szórakozhatsz.
Bár az első fél órát így is túl kell élni. A lassú (bocsánat a finomkodásért, úgy értem: geci unalmas) sztori- és karakterfelvezetés nem áll jól a filmnek – akkor állna jól neki, ha értékelhető lenne komoly és (urambocsá-anyámborogass) drámai műként, de izé, hahaha, ezt inkább hagyjuk is. VISZONT. Amint a földönkívüli szimbióta és a lelki-szakmai-magánéleti mélyponton vegetáló főhős egymásra talál, fáradhatatlanul követik egymást a cinikus-sötét poénok, a veszett akciók és a bizarr dialógusok. Tom Hardy önmagából kifordulva, Nicolas Cage-et megszégyenítő, szándékosan túltolt agyrém-performansszal lubickol Brock/Venom szerepében: pofákat vág, üvölt, rángatózik, görcsöl, kapkod (plusz valószínűleg megállás nélkül hörög és hümmög, csak sajnos a szinkronban ez nem jön át), minden porcikájával játszik, akár egy bedrogozott Buster Keaton. Tömény öröm nézni.
Egyvalami nem hagy nyugodni: amíg úgy volt, hogy ez egy szuperhősfilm lesz, egyáltalán nem érdekelt a PG-13-as besorolás, most viszont már alapvető tévedésnek tartom. Itt fejeket harapnak le, embereket hasítanak szét, és úgy általában, miután a hirig beindul, nincs olyan öt perc, amelyben ne halna valaki dühöngő szimbióta általi rusnya halált. Márpedig ehhez nagyon nem illik a szégyenlősködés és finomkodás, és nem csak tematikailag, hanem filmnyelvileg sem: egyszerűen kiránt az események sűrűjéből, amikor a kamera egy valószínűsíthető belezésnél mesterkélten megkeresi a „legillendőbb” beállítást, a vágóolló meg nagy hirtelen csattan egyet.
Úgyhogy: igazságot Venomnak! Kérünk egy kőkeményen R-es, vérben lubickoló, belsőségekben gázoló rendezői változatot, amelyben látjuk, ahogy a seggfej rosszfiú feje eltűnik a főhős félméteres állkapcsában. De addig is, nyugodtan kezeld helyén a filmet, és élvezd: ilyesmit manapság úgysem látsz a moziban hollywoodi stúdiótól, nagy költségvetéssel.