2016-ban az IO Interactive és alkotásainak forgalmazója, a Square Enix játéktörténelmileg valami egészen egyedire szánta el magát. A Hitman-széria rebootját, szintenként, epizódonként dobták piacra, egyfajta tévésorozatos szellemben. A hatás nem maradt el, a tömegek reakciója az anyázástól a savanyújóskás szájhúzogatásig terjedt - nem csoda hát, hogy a Hitman 2 már egy az egyben lát napvilágot, kerülve az elaprózást, ráadásul a forgalmazója is más: báj-báj Square Enix, helló Warner Brothers!
Ha az első Hitmant végigtoltad, túl sok meglepetés nem fog érni a Hitman 2-ben. Szinte(!) egy az egyben ugyanazokat a megoldásokat hozza a folytatás, mint elődje, bár ez nem feltétlenül negatívum. A Hitman 2 a Die Harder: rengeteg új narratív illetve kihívásbeli tartalmat belepakoltak, ugyanakkor a minimálist meghaladó játékmechanikai újításokat nem tartalmaz. Folytatják a sztorit, számítva arra, hogy izommemóriád megjegyezte a blikkfangokat.
Hat darab új pálya, illetve misszió adja a Hitman 2 testét: Új-Zélandon, Miamiben, Kolumbiában, Indiában, egy amerikai kisvárosban és Sgáil szigetén kell művelnünk a legoptimálisabb esetben is egy-két áldozattal járó áldatlan tevékenységünket. A misszióhelyszínek legtöbbje szó szerint tömve van emberekkel, ezerféle urbánus sikátorral és vidéki ösvénnyel, fegyverekkel, tárgyakkal és álruhákkal, amelyeknek használata segít a rengeteg gyilkolási lehetőségmódszer begyakorlásában. Ebből is nyilvánvaló: a Hitman 2 újra- és újrajátszásra van belőve.
A Hitman-játékok elsődleges vonzereje abban rejlik, hogy hangulati libikókázás az egész, a rendkívüli feszültség, illetve a totális infantilizmus meghökkentő keveréke. A célszemély, célszemélyek meggyilkolásának kismillió útja van, és ha éppen ahhoz van kedved, akár a legbárgyúbbat is választhatod. Természetesen ha túlságosan felhívod magadra a figyelmet, túlságosan véresen végzed a munkát, vagy ha túl sok a civil áldozat, a játék értékes pontokat von le tőled - ugyanakkor a hardcore bagázson kívül ez senkit sem érdekel túlságosan. Az általad irányított sztori hatása, az abba való beleélés sokkal fontosabb, mint a százalékok.
A küldetések állandóan változó masszák, amelyeket egyaránt formál hősünk tevékenysége, illetve az NPC-k hirtelen cselekvési és hangulati váltásai, no meg az elcsípett beszédfoszlányok, amelyek gyakran életbevágóan fontos infókat tartalmazhatnak, és gyökeresen megváltoztathatják az adott misszió lényegét. Legtöbbször azonban inkább megkönnyítik a dolgodat, és az előtted feltárt új lehetőségekkel egy korábban nem nyilvánvaló cselekvési ösvényre terelhetnek. A Hitman 2 az állandóan változó világra adott gyors reakcióid kiszámíthatatlan vidámparkja.
Számomra minden Hitman-játék legélvezetesebb hülyesége az álruhák használata, vagyis amikor valamely szerencsétlen, rövid úton jobblétre szenderült mellékszereplőről rángatjuk le a gúnyáját, majd magunkra öltjük, és ezzel az álcával jutunk be a frontvonalak mögé. Szabotálni az ellenfél világát így már sokkal könnyebb, és a pszeudo-gyilkolás is nagyobb élvezet a környezet által felkínált domino-effektusok kihasználásával. Lövöldözni minden hülye tud - de ollós autóemelőt vagy szobrot ejteni valakire, esetleg egy tetoválóművész álcájában széjjeltetoválni egy drogbáró artériáját… nos, az már túllép a puszta brutalitáson, és belecammog a kreatív gyilkolás horrorfilmekből szalajtott tematikai kategóriájába.
A játék fővonalán kívül lehetünk Sniper Assassinok, ilyenkor kizárólag távcsöves puska áll rendelkezésünkre az ellen irtására. Rendkívüli precizitást és a gyorsaságot igényel ez a plusz játékmód, még talán a fővonalas sztorinál is jobban, persze annak kidolgozottságához képest sokkal primitívebb. Úgynevezett “Elusive targetekre" is vadászhatunk, ezek olyan célszemélyek, akiket csak egy bizonyos ideig lehet eltenni láb alól. A modern filmtörténet Kennyje is köztük van, hogy pontosan kicsoda ez a színész, nem lövöm le, bár a youtube már zeng a nevétől a Hitman 2 kapcsán…
A történetről magáról nem beszéltem, mert a Hitman sztorija még az Assassin’s Creedénél is erőltetettebb és zavarosabb - a missziók számomra a narratív kontextuson kívül léteznek. Fölösleges megpróbálni beletuszkolni valamiféle mitológiába olyasmit, ami azon túl, szabadon, csak és kizárólag a szórakoztatásért élve akar létezni. Mert a Hitman 2 ilyen - hozza a már az előző epizódban tökéletesre csiszolt játékmenetet, és audiovizuális szempontból kiválóan megalkotott új helyszínekbe és furfangosan kifundált missziókba ágyazza bele. Mint forró fürdőbe, olyan belemerülni - csak közben el ne vágják a torkod.