Marvel Kapitány és az eredettörténet átka

Mindenki rohadtul unja az eredettörténeteket, nem? Tessék, csávókám/csajszikám átesett valami bizarr baleseten, ezért most plazmasugarat spriccel az orrából, és tessék, ez meg ez történt vele kisgyerekként/fiatalkorában/akármikor, ezért most a jó ügy érdekében használja a képességeit, bla-bla-bla. Az egy dolog, hogy a XXI. századi nézők unják ugyanannak a sokadik variációját – de már maga Stan Lee is unta a ’60-as évek elején. Az X-Men hősei azért lettek mutánsok, vagyis puszta természetüknél fogva szuperképességekkel rendelkező karakterek, mert Lee-nek semmi kedve nem volt összeizzadni még féltucatnyi átlátszó ürügyet, hogyaszongya „egy viharos őszi estén, amikor hősünk gyanútlanul sétált hazafelé a kihalt utcákon, hirtelen ráesett a fülcimpájára egy radioaktív falevél”. (Igen, valóban ironikus, hogy a Marvel legtartalmasabb, legérettebb sorozatának esszenciája – a másság kérdésköre – egyszerűen Lee lustaságából következik.)

Csakhogy: az eredettörténet együtt jár a szuperhősökkel. Műfaji jellegzetesség, nincs mit tenni, nem lehet elkerülni. Minden karakter alapját az adott karakternek a világban betöltött szerepe szolgáltatja. Lester egy kiégett, középkorú irodai alkalmazott, oké, világos, mehetünk is tovább, mindenki ismer pár ilyen fazont. Leon egy profi bérgyilkos, ami már kevésbé megszokott, nincs ilyen szomszédod (bár…), de értjük a dörgést, könnyedén és gyorsan elhelyezzük magunkban a dolgot. Peter egy emberfeletti erejű és gyorsaságú tinédzser, aki száz méter magasban hálóhintázik bűnözőkre vadászva New York felhőkarcolói között, rendben, vettük, haladjunk tov…áááááljunk csak meg, emberfeletti meg hálóhinta meg bűnözővadászat? Miafaszvan? Hát igen. Érted a problémát. 

A szuperhősfilmek diverzitásának enyhén szólva nem kedvez, hogy egy csomót minimum félórás (de inkább sokkal több, konkrétan a teljes játékidőre kiterjedő) magyarázkodással kell kezdeni. Lásd a Marvel esetét az évi két-három filmjével, amelyből egy általában még mindig egy új karakter bevezetése, vagyis: eredettörténet, radioaktív falevél, orrból spriccelő plazma ésatöbbi. Becsületére legyen mondva, a Marvel az utóbbi években igyekszik variálni a képletet. Mondjuk azzal, hogy a szóban forgó képesség/technológia eredetét a múltba helyezi, és egy későbbi generációról mesél a műfajtól szokatlan, de nagyobb hagyományokkal rendelkező, például heist filmes vagy királydrámás köntösben (A hangya, Fekete Párduc), vagy azzal, hogy egyszerűen szarik az egészre egy „úgyis mindenki meg a kutyája is tudja, mi történt Ben bácsival” felkiáltással (Pókember: Hazatérés). 

És akkor itt a Marvel Kapitány, amelyben a címszereplő eredettörténetét a játékidő teljes hosszán elszórt flashbackek összesen csupán pár perces sorozatával darálják le. A különös energiaképességekkel rendelkező, ám a múltjára nem emlékező főhőssel egy idegen faj, a kree egy katonai elitegységének tagjaként találkozunk, aki egy balul elsülő akció után a Földön köt ki, alakváltó skrullok és a saját múltja után kajtatva. Szóval: rögtön a közepébe, és a fentiek (mindenki unja az eredettörténeteket) alapján örülni kellene a régi formula megkerülésének – főleg, hogy a szétaprózott flashbackek szerkezete vagány, ötletes és hangulatos. És mégsem működik a dolog. 

A Marvel Kapitány kicsit hasonlóképpen maszatolja el az eredettörténetet, mint Lee tette az X-Men esetében, csakhogy Lee a mutánslét bevezetésével nem csupán a karakterek képességére adott instant magyarázatot, hanem (ami történetmesélési szempontból sokkal fontosabb) a jól megalapozott motivációjukra is. És ez az, ami innen hiányzik. 

Röviden és egyszerűen: Carol Danvers a sztori egy pontján szuperképességekre tesz szert, aminek megvannak a maga okai és következményei, de a karakter teljes egészében ugyanaz a film elején, mint a végén, nem változik, nem fejlődik. Wonder Womant bizonyos értékeknek megfelelően nevelték, Thornak alázatot kellett tanulnia, Strange-nek az arroganciáját kellett legyűrnie, Pókember esetét hadd ne részletezzem, Supermant az Acélemberben arra biztatta a nevelőapja, hogy bujkáljon a világ elől, sose fedje fel magát, annál talán még az is jobb, ha hagy meghalni egy busznyi gyereke-… hopp, bocs, nem jó példa. A lényeg, hogy mind átestek egy szükségszerűen részletezett fejlődési folyamaton, amely végül azzá tette őket, akik – emberileg és morálisan is „szuperek” lettek, felnőttek különleges képességeikhez (nagy erő, nagy felelősség, ugyebár). Viszont Carol, ahogy barátnője és pilótatársa, Maria Rambeau (Monica anyja, aki tudja, ez mit jelent… nos, az tudja) mondja, mindig is hős volt. Carol, ahogy azt a flashbackekben látjuk, mindig is elszánt, vagány és forrófejű volt. Már akkor is, amikor kiképzésen vett részt, és férfi társai vég nélkül gúnyolták, hogy nő erre úgysem képes, meg különben sem botkormány való a kezébe. 

Carol múltjáról annyi derül ki, hogy tuskó szülők nevelték, és a veszély élvezete meg a patriarchális közegben való bizonyítási vágy hajtotta – ami társadalmi/emancipációs üzenetnek erős és inspiráló, de egy hős, főleg egy szuperhős motivációjához kicsit kevés. Emlékszünk még, Gal Gadot Wonder Womanje mennyire szomjazta az igazságosságot, mennyire gyötörte őt mások szenvedésének látványa, és hogy pont ezért mennyire természetes, magától értetődő és felemelő pillanat volt, amikor kisétált a háború poklát jelképező senkiföldje géppuskatüzébe? Na, itt ne számíts semmi ilyesmire. Magam sem hittem, hogy valaha leírok ilyesmit, de az a helyzet, hogy a Marvel Kapitány rövidre fogott eredettörténete a kárára válik. 

Főleg, hogy minden más totálisan sematikus az erőltetett poénkodástól (mintha betöltötték volna a forgatókönyvet egy szkriptprogramba, amely mindig hibát jelzett, ha eltelt másfél oldal humor nélkül) az esetlen, száraz rendezésig: az akciókat hektikus vágások és ötlettelen beállítások jellemzik, a dialógusjelenetek dinamikája inspirálatlan tévéfilmeket idéz, a vizualitás teljességgel stílustalan. 

De nem akarok túl szigorú lenni: a Marvel Kapitányban így is akadnak emlékezetes pillanatok, egy túlzás nélkül meglepő, a konfliktust szépen árnyaló fordulat, és Carolnak mégiscsak van egy tisztes (ha nem is szuperhősi) karakteríve (le kell győznie önnön korlátait), amely egy rövid, de katartikus űrbeli csörtében csúcsosodik ki, a végén – és ezt már most ki merem jelenteni – az év legvagányabb erőfitogtató gesztusával. Működik a 90-es évek szerencsére nem túltolt nosztalgiája is, Samuel L. Jackson pedig láthatóan veszettül élvezi, hogy egy nem csak fiatalabb, de lazább, gondtalanabb Nick Furyt alakíthat; a Carollal alkotott buddy cop-párosuk a film szíve-lelke. Ami azt illeti, tíz éve valószínűleg a hibái ellenére is nagyon szerettem volna a Marvel Kapitányt – 2019-ben viszont ez már csak egy részleteiben jópofa és szórakoztató középszer. Carol mint a Marvel első női filmjének hőse ennél sokkal többet érdemelt volna. 

Persze érthető, hogy a bő 10 milliárdos franchise-t igazgató Marvel nem pont az első női filmjével tér le a kitaposott ösvényről - hiszen már az is épp elég nagy bátorság, hogy egy nő a főszereplő, nem? Nem hát!  Manapság ez már enyhén szólva nem radikális húzás. Persze tudom, van egy rakás szexista/rasszista/homofób pöcs, aki toporzékolva fröcsögi tele az internetet, ha a hős nem egy fehér, hetero férfi, de ők ugyan kit érdekelnek? Szóval a Marvel Kapitány sematikussága aligha írható annak számlájára, hogy a címszereplővel máris nagyot kockáztattak - nem, ez csak a gigászi összegekkel gurigázó stúdiók legújabb langyos biztonsági játéka. 

Kezdem úgy érezni, hogy a Végjáték még nagyobb vízválasztó lesz, mint amekkorának a marketing sulykolja. Ha ugyanis azt követően sem keresnek új utakat, lassan tényleg kifullad az egész, vagy legalábbis megszűnik jelenlegi nagy eseményjellege, és betagozódik a hollywoodi átlagba. Én jobban örülnék neki, ha képes lenne evolválódni. „Magasabbra, távolabbra, gyorsabban”, harsogja a film szlogenje. Kedves Marvel, idd is, ne csak prédikáld. 

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!