E3 Konferenciák 2019 – Első rész

Az idei E3 környéki  konferenciasorozat slusszkulcsát az Electronic Arts fordította el. Az EA-nak valószínűleg túl sok maradt az idei PR-büdzséjében, amely összegnek kétségbeesett sietséggel kellett a seggére verni – más nem magyarázza, hogy erre a nem túl pénztárcakímélő show-ra egyáltalán mi szükség volt. Semmi olyasmit nem láthattunk ugyanis a porondon, amit ne lehetett volna letudni pár röpke trailerrel. Még a legkomolyabb szívritmus-gyorsulást a legújabb Star Wars játék első gameplay betekintője válthatta ki, de az sem sokáig. A Jedi Fallen Order ugyanis mind történeti szinten, mind gameplay megoldásaiban eléggé biztonsági játéknak tűnik, amely némileg egyszerűbb grafikával akár tíz éve, az Uncharted-klónok fénykorában is megjelenhetett volna. Persze ez csak negyedóra, túl sok és komoly következtetést azért nem vonnék le, és hát bizakodásra adhat okot, hogy a készítők metroidvania-jellegű játékmenetet emlegetnek, és az ezzel járó, komplexebb pályatervezés még felrázhatja kicsit a hangulatot.

A konzolgyártók közül idén csak egy legény volt talpon a vidéken, a Microsoft, akik mellesleg be is jelentették a következő generációt. A Scarlett kódnevű masina a számok alapján igazi vadállat lesz, amely a jelenlegi csúcsragadozó, a One X számítási kapacitásának a négyszeresét tudja, és csípőből lövi a százhúsz képkocka per másodpercet a képernyőre négy... Vagyis bocs: nyolc kában. Ja, és az olyan jelenleg erőforrás-igényes és jól hangzó megoldások sem bizonyítják el, mint a ray-tracing, amely idén még csak a felső kategóriás PC-tulajok privilégiuma. Hiszem, ha látom – mondhatnánk, ami egyelőre nem történt meg, még azt sem tudjuk, hogy milyen dobozba pakolják majd ezt a sok pőre szilíciumizmot – viszont a tervezők szerint ez lesz a legnagyobb ugrás a generációk közt, hisz eddig csak leshettük a különbséget a modernebb és a régi gép közt, ám ezúttal érezni is fogjuk. Érzés alatt pedig arra gondoltak, hogy a napjainkra egyre nagyobb és összefüggő pályák lényegében töltés nélkül fognak futni. (A Sony is ilyesmit ígér a maga gépével.) És hogy ezt a sok jóságot mikor vihetjük haza? 2020 őszén, nem korábban. A gép mellé pedig érkezik a Microsoft szoftver-zászlóshajója, a legújabb felvonás a Halo sorozatból, az Infinite. Ez utóbbiból videós bemutató is érkezett. Sajnos kicsit semmitmondó, amely alapján meg nem mondanád, hogy ez egy következő generációs cím lesz. Vagyis – és ez talán a legnagyobb csalódás – egyelőre a Scarlettet fejlesztő mérnökök számaiból kellene izgalmi állapotba küzdeni magunkat, ami egyeseknek talán nem lehetetlen, de egy show-t nem ilyesmire kellene talán építeni.

Egészében elmondható, hogy a Microsoft ezúttal a bennünk élő felnőttet szólította meg. Ésszerűen pozicionált szolgáltatási csomagokból választhatja ki mindenki a számára legmegfelelőbbet, így a Gold és a Pass több kombinációban is előfizethetővé vált, a videojátékos Netflix, a Game Pass pedig immár pécén is bevezetésre került. Az sem elhanyagolható tény, hogy a bemutatott hatvan játék több mint fele elérhetővé válik premierkor a Game Passen is, ami hát azért nem semmi. Ezek közt pedig nagyon sok ígéretes, független cím szerepel, de nagyobb játékok is megjelennek. A bejelentéssel egy időben például a Metro Exodus és az Arkham Knight is tölthető mind Xboxon, mind számítógépen.

Előzetes jóslatom az lett volna, hogy a show-t a Cyberpunk 2077 lopja el, de ezt végül a Cyberpunk 2077 megjelenési dátumát bejelentő Keanu Reeves tette meg.

Ezen kívül kiemelt figyelmet érdemel még a Dark Souls és a Sekiro apukája, Hidetaka Miyazaki és a Trónok Harca sorozat alapjául szolgáló Tűz és jég dala írója, George R. R. Martin kollaborációjából közösen születő játék, az Elden Ring. Sok nem derült ki a trailerből, legfeljebb, hogy soulsosabb a hangulat a Sekiróhoz képest, de egy interjúban Miyazaki úr megemlített pár dolgot. Például, hogy Martinnnak hála ezúttal feszesebb, egyértelműbb és drámaibb történetet ismerhetünk meg, illetve hogy a játékmenet inkább lesz klasszikusabb, szerepjátékosabb, nem annyira erőltetik a Sekiro akciósabb megoldását.

A maradék, érdekesebb videók zanzásítva, köztük kisfiam kedvence, az ellegósodott Forza 4, és az immár Microsoft belsős stúdióvá vált Double Fine kult klasszikusának, a Psychonautsnak a folytatása. A videók után pedig folytatjuk a Bethesdával.

A Bethesda kétségtelenül látott szebb napokat is: a Fallout 76 a tavalyi év egyik legnagyobb buktája mind esztétikai, mind morális, mind a józan ész szempontjából. Ezen túllépni nehéz, a feledést azonban könnyíti, hogy a legpofátlanabbul összegányolt, legszarabb AAA játék címét azóta már elszeretni látszik az Anthem. A dolog nem is maradt lereagálatlanul, a Bethesda igyekezett emberi orcáját felénk fordítani, és a cég kisemberei a rajongókkal közösen beszéltek arról, hogy azért szeressük egymást. Majd a színpadra lépett megannyi mém visszatérő protagonistája, Todd Howard, és némi kínos mea culpa-féleség után felvázolta a jövőt. A jövő pedig az, hogy a Fallout 76 hagyományos videojátékká válik belátható időn belül, vagyis ősszel egy ingyenes bővítés keretében érkeznek az NPC-k, hagyományos küldetések és elágazó párbeszédfák, amelyek látványosan függnek a képességeinktől is. Ha pedig már Fallout 76, akkor a Bethesda is felkapaszkodna a Battle Royale-vonatra: az 52-es atombunker főházmesteri címét ugyanis az egyedüli túlélő nyerheti el az 52 küzdőfélből. Az 52 kétségtelenül nem 100, ahogy az a hasonló játékokban többé-kevésbé megszokott, de legyünk hálásak, ha legalább ez összejön technikai galibák nélkül. 

A közönség amúgy rendkívül lelkesnek bizonyult, kicsit túlságosan is, kicsit talán hihetetlenül is, és a porondmester parányit túltolta, hogy mikor illene sikítós orgazmust kapni fél dollár per visítás tarifával számolva, mindenesetre a harmadik mobilos (vagy talán második, de igazából kit érdekel) Elder Scrolls mellékág bejelentését már így is néma csend fogadta, és csak a fejlesztő úr külön kiszólására eredt egy-egy örömkiáltás a terem plafonja felé. Viszont... Viszont, ha ezekre a szarokra van szükség ahhoz, hogy pár decens játék is napvilágra jöhessen, ám legyen. A legígéretesebb ezek közül a Deathloop, az Arcane Studios immersive sim vonalát a looper szisztémával megkutyuló új IP:

Ha pedig már új IP: Shinji Mikami nem jelentette be az Evil Within következő részét, de előrukkolt egy eddig sosem látott horrorral, a Ghostwire: Tokyo-val, amelyben kísértetek vannak és Thanosizálás a címadó világvárosban:

Persze nem maradhat el az új Doom:

Ahogy a Wolfenstein mellékág sem:

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!