Men in Black a Föld körül - Thor kapitány és az űrmanók

Emlékszem, 12-13 éves lehettem, amikor a Vox Magazint lapozgattam egyik ámulatból a másikba esve, hogy micsoda kasszasikerek érkeznek a magyar mozikba. Az egyik ilyen a Men in Black 2 volt, a másik a Jurassic Park 3, és még voltak ott hasonló Happy Meal menübarát franchise-ok szép számmal. Akkor még nem állt össze a kép, de később rájöttem a nagy átverésre: ezeknél a filmeknél képtelenség eldönteni, hogy a merch van a filmért, vagy fordítva. A karakterek, szörnyek, és bizarr valamik alig várták, hogy kínai kisgyerekek poliuretánba öntsék őket Shenzen-felsőn. Lehet, hogy tényleg csak erre megy ki a játék?

Kérdezem ezt annak biztos tudatában, hogy az első Men in Black-filmek stílusosak és szórakoztatóak voltak, nemcsak egy kiskamasznak, de akár a nagyobbaknak is. Az újranézési hajlandóságot viszont a nosztalgiafaktor torzíthatja, így visszatekintve már nem tudok elfogulatlan véleményt mondani ezekről az akkoriban menőnek számító filmekről. Mindenesetre abszolút ráfért a vérfrissítés a szereplőgárdára: Tommy Lee Jones ma már túl gyakran ráncolja a homlokát, Will Smith pedig épp az Aladdinban szellemeskedik. Eljött hát az idő, hogy a Z-generációnak is legyártsanak egy Sötét zsarukat.

Az új castingnak úgy sikerült megfelelnie a korszellemnek, hogy közben váratlanul egy eredeti megoldással is előrukkoltak. Chris Hemsworth játssza az ügynökség pökhendi és allűrökkel teli sztárját, H ügynököt - ő már a Marvel-filmekben úgy bejáratta a nézőket, hogy ha egy Prostamol Uno-reklámban szerepelne, azért is kifizetnék a mozijegy árát. Sokkal izgalmasabb választás az M előjelű gyakornokot alakító Tessa Thompson, akinek karizmáját például már a Westworld sorozat multis kápójaként is megcsodálhattuk. Nemcsak hogy nő, de fekete is, amivel rögtön két pofont adtak a PC-felügyelet által szorongatott Hollywoodnak. Pont annyira szép arcú és annyira érzéki testarányokkal bír, hogy még el tudjuk hinni róla a forgatókönyvben álló mesét. De valószínűleg ezek a „barna éjfél szeme pillantása”-jelenetek győznek meg minket arról, hogy itt a személyiség fogja eladni a karaktert, és nem a twerkelés.

Thompson karaktere egy lelkes, de nem stréber, okos, de nem tudálékos brooklyni csaj, akinek egy gyermekkori incidenst követően elfelejtették kivakuzni a memóriáját. Megszállottjává válik a titkos űrügynökségnek, melyre aztán 10 évnyi nyomozás után rá is talál. Felveteti magát a szervezethez, ahol rövidesen H ügynök tanoncául szegődik. Aztán körbeutazzák a Földet, lesz nagy bumm-bumm, és még Liam Neeson is megszólal a mély hangján, de ezúttal nem fenyegető, hanem okító jelleggel. Az MIB-filmeknek mindig jellegzetessége volt a göcögtető, blődli humor és az őrültebbnél-őrültebb lények. Utóbbiakat rendszerint antropomorf tulajdonsággal ruházzák fel, tehát ebben az univerzumban a kozmosz igenis megismerhető, sőt, talán túl jól is ismerjük már. Ezekhez jönnek még a korábbi filmekből ismert gegek: az idegen-celebek, a hangyafasznyi fegyverek és a flipperező takonylabdák. Mindez a gyászhuszár öltözetben előadva igencsak stílusos tud lenni.

Ezeken töprengve lassan magam előtt is beláttam, hogy az MIB egy gyerekfilm. A főszereplők személyisége teljesen kétdimenziós, a múltjukban történtek egy-egy alapmotiváción túl semmilyen hatással nincsenek a döntéseikre és arra, hogy miként viselik magukat a vásznon. Ez még akkor is zavaró egy felnőtt nézőnek, ha tudja, hogy egy protonágyúzós vígjátékra váltott jegyet. Mivel az alkotók próbálták a lehető legszélesebb nézőközönséget lefedni, a vagány, szexi vagy erőszakos jelenetek lehetőségét hagyták elúszni, helyettük ellágyult szemcsepp-reklámokat nézhet a nagyérdemű. 

A cselekmény kifutása egy rutinosabb moziba járónak könnyen kikövetkeztethető, de persze egy MIB-filmnek ezt nem is róhatjuk fel. Ami az őrült űrlényeket illeti, azokkal megint sikerült maradandót alkotni, és talán itt nyílna is egy kis piaci rés, amelyben új életet lehetne lehelni a sorozatba. A lehetetlen külsejű idegenek számos ürügyet szolgáltatnának a szóviccekre, a helyzetkomikumokra vagy egyszerűen csak annak ironikus kifigurázására, hogy valójában mi is ugyanolyan elcseszett külsejűek lehetünk mondjuk egy Epszilon-Eridanin lakónak, mint nekünk ő. Ezt a lehetőséget kiaknázva a Men in Black Deadpoolabb lehetne a Deadpoolnál, és egy remek fekete komédia alapjául szolgálhatna. De hát egyelőre nem ez a terve a stúdiónak. Nem baj: aki szerette a korábbi filmeket, az erre a részre is nyugodtan beülhet. 

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!