Platformok: Microsoft Windows, PlayStation 4, Xbox One
A brit Supermassive Games induló stúdióként DLC-ket, parti-játékokat gyártott, illetve időnként egy-egy port is kikerült a kezük alól – amely rutint csak ritkán tört meg pár eredetibb cím, mint például a nem túl fényes kritikai fogadtatásban részesült Doctor Who: The Eternity Clock. Ha nem is tárult számukra szélesere a siker kapuja ebben a generációban, valamennyire azért megnyílt a négy évvel ezelőtti Until Dawnnal. Mivel pedig felépítésében a Man of Medan ezer szállal kapcsolódik az Until Dawnhoz, beszélgessünk kicsit ez utóbbiról!
Holnap hajnaligAz Until Dawn a semmiből jött. Egy brit stúdió, amely addig a Little Big Planethez állított össze letölthető tartalmakat és néhány, nem túl ismert filmográfiával rendelkező, amerikai mozis-horroríró kooperációjától legalábbis kevesen vártak volna remekművet. A PlayStation 4 exkluzív Until Dawn mégis az lett, még akkor is, ha a platform kizárólagos címei közt – méltatlanul – talán ez merült a leginkább feledésbe a szélesebb közönség számára. Ami nagy kár, tekintve, hogy ez az egyik legélvezhetőbb, kifejezetten tömegeket megcélzó cím a negyedik PlayStation könyvtárában.
A játék nem igényel speciális előismeretet, videojátékos tapasztalatot, az akciórészek szinte mind quick time eventként valósulnak meg. Szereplőink sorsa pedig részben ezektől, részben a társakkal való kapcsolatoktól függnek. A képlet nem újdonság, csecsemőlépteit két generációval korábban a Fahreinheitben láthattuk, és azóta egy egész zsáner tornyozódott az akkor lefektetett alapokra. Az Until Dawn abban különbözött a műfajtársaitól, hogy történetét, szemben mondjuk a Telltale narratív tükörlabirintusaival, valóban radikálisan flexibilissé tette. A slashert okosan, a Ház az erdő mélyén című filmhez hasonlóan fejtetőre állító történet végkifejlete ugyanis olyan skálán ábrázolható, melynek egyik végpontján mindenki szörnyű halált hal, a másikon pedig mindenki megmenekül, hogy lelkesen kumbájázva buszozzanak haza a rémséges eseményeket követően.
Narratíva és játékmenetA horror videojátékos ábrázolása egy érdekes paradoxon feloldása: a rettegés ebben a karakter és játékos közötti mind zökkenőmentesebb interakciót céljául kitűző médiumban épp úgy az irányítás, a kontroll fokozatos elvesztésével valósítható meg, mint a többiben. Vagy legalábbis: az irányítás elvesztésének érzetével. A klasszikus túlélőhorror ezért lényegében két szegmensből áll: erőforrások gyűjtése, majd ezek felélése a kaotikus pillanatokban. A történet mindebben nem igazán játszik szerepet, hiszen tudjuk, hogy Leon S. Kennedy nem fog meghalni, ha mégis, akkor Game Over, majd folytatjuk a legutóbbi mentéstől. Történeti szinten tehát Leon sérthetetlen. Nem úgy viszont a mi stratégiánk, befektetett munkánk, és úgy általában a vágyunk az iránt, hogy célt érjünk, előrébb jussunk.
Az Until Dawn ezzel szemben (és nem árulok el nagy titkot: a Man of Medanhoz hasonlóan) nem így működik. Ezen játékok kapcsán nem beszélhetünk stratégiáról, taktikáról is alig, inkább csak pillanatnyi döntések léteznek. Ugyanakkor a kudarcunk az adott szereplő halálát jelenti. A játék folytatódik, de immár az említett karakter nélkül.
Vagyis a két megközelítés pontosan egymás ellentéte, ám akadnak közös pontok, amelyek segíthetnek jobban megérteni az Until Dawn, valamint a spirituális folytatásának tekinthető Man of Medan működését. Az átfedés pedig a játékos befektetése, és ennek a befektetésnek az elvesztése.
Amikor Leonnal egy váratlan helyzetben üresre lövünk egy olyan fegyvert, amelyért egyébként rendkívül sokat küzdöttünk, az párhuzamba állítható azzal, amikor meghal egy karakterünk, akinek formálásába, viszonyrendszerébe rengeteg energiát fektettünk. Magyarán egy tárnyi lőszer és egy ártatlan amerikai lány lényegében ugyanazt testesíti meg (hangozzék is az állítás a maga pőreségében bármennyire szociopatán), hiszen egy dizájner szemszögéből nem a „mi” vagy a „ki” a fontos, hanem hogy az adott dolog vagy szereplő mit képvisel a játékos számára, és ezt a hatást hogyan lehet elérni. Az első esetben a játékmechanika, az akadályok leküzdése teremti meg a kötődést, egy karakter esetén azonban hagyományosabb narratív eszközök kerülnek elő: beágyazottság a mikrokörnyezetbe, jellemrajz feltárása és a többi.
Egy kisebb Until DawnA Man of Medan öt fős szereplőgárdájával, három óra körüli játékidejével az Until Dawn töredéke. Ez a megállapítás pedig bármennyire is tényszerű, mégsem tűnik különösebben éles kritikának, pedig sajnos az. Ahogy ugyanis a novella sem (szerencsés esetben legalábbis) pár oldalas regény, hanem túl az epikából mint műnemből és az írott próza sajátságaiból következő elkerülhetetlen hasonlóságokon saját eszköztárral rendelkezik, épp úgy nem biztos, hogy az Until Dawn horroreposza csonkítva bezsúfolható pár karakterbe és néhány zártabb helyszínbe. Pontosabban a végeredményt ismerve kijelenthető, hogy biztos nem.
A fent kifejtett befektetéshez ugyanis tér kell, szükség van a karakterkapcsolatok permutációjára, konfliktusok kialakulására, mert ha a szereplők érdektelenek maradnak számunkra, ha nem tudunk beléjük időt és figyelmet invesztálni, akkor az elvesztésük sem ráz meg minket. A Man of Medan esetében pedig bizonyos fokig ez a helyzet: öt fő indul tengeri búvártúrára, hogy az események kedvezőtlen alakulása miatt a csapat egy tengeren évtizedek óta hányódó, második világháborús kísértethajón kössön ki. Lényegében innen indul a harc a túlélésért. A zárt tér, a folyamatos nyomás mellett (ami a rövidke játékidőből következik) viszont a jellemábrázolás nem igazán jut lélegzethez. Persze mondhatjuk, hogy ezen jellemek éppen a mi döntéseink nyomán formálódnak, ám valamirevaló múlt, már létező kapcsolati háló híján (amelyet a szélsőséges eseménysorozat aztán újrarendezhetne) a karakterek pontosan úgy hánykolódnak a történet sodrásával, mint alattuk a hajó a sós hullámokon.
Bizonyos szempontból tehát a koncepció eleve bukásra volt ítélve, legalábbis ha a mérleg másik serpenyőjébe az Until Dawnt rakjuk. Önmagában viszont a Man of Medan élvezhető, a kelleténél ártalmatlanabb kaland horrorköntösben, pár viszonylag érdekes többjátékos móddal kiegészítve. Az interaktív drámák zömét pedig így is maga mögött tudhatja, hiszen az Until Dawnhoz hasonlóan hullhatnak benne a karakterek, vagy maradhatnak életben, így aztán a kísérletezés és az ebből fakadó többszöri végigjátszás biztosított.
A Man of Medan a Dark Pictures antológia első felvonása. Az ígéretek szerint félévente érkeznek az újabb részek, mindegyik önmagában zárt történet, és mindegyik egy-egy horrortoposszal (ez tehát a kísértethajó volt) a középpontban. Mindent figyelembe véve hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem várom ezeket.