Crone #1
Történet: Dennis Culver
Rajz: Justin Greenwood
Dark Horse Comics
Bloody Bliss legendás harcosnő, akinek lángvörös hajkoronája és vértől iszamos kardpengéje rémületet kelt még a legádázabb férfi szívében is a csatatér sűrűjében. Dalok és mesék szólnak tetteiről, amelyek mostanra már megfakultak. Bliss azonban minden várakozás ellenére valahogyan megérte a békés öregkort, és a jeges észak egyik hegyén vonult remetei magányba. Egy pillanatig sem kétséges, hogy Culver Vörös Szonja archetípusát gondolta tovább: egy letűnt legenda utolsó kalandját regéli el nekünk ebben a hősi fantasy eposzoknak állított hommage-ban.
Amikor egykori bajtársa, Gaspar keresi fel a megkeseredett és halált kereső vénasszonyt (aki még most is könnyedén felnyársal egy hegyi medvét), hogy a segítségét kérje, a visszavonult hős nem akar kötélnek állni, egészen addig, míg ki nem derül, hogy egykoron legyőzött ősellensége, D’Kayde (vagy egy magát annak kiadó imposztor) tért vissza seregei élén, hogy védtelen falvakat prédáljon fel. Ekkor azonban egy másik életben tett véreskü még az őt ért fájó veszteségek ellenére is arra kényszeríti, hogy újra felövezze kardját, és utánajárjon, valóban a Három Királyság legnagyobb veszedelme támadt-e fel a halálból, és ha igen, újra a másvilágra küldje.
Culver egy ismert klisét, a kiöregedett, vonakodó hős történetét meséli el újra, de új köntösben, és két idősíkkal játszva: a vértől és haragtól vörös tónusú múltban játszódó jelenetek váltakoznak a hidegkék, jegesen nyugodt jelen képeivel a fagyos északon: a forró vérű harcosnő és az életének alkonyán járó, keserű szívű matróna néz egymással szembe az idő tükrén keresztül. Greenwoodnak ugyan jobban fekszik a modern környezet (lásd még Stumptown, amelyből most készült tévésorozat), de rutinosan birkózik meg a feladattal, és még egy igazán remek borítót is sikerült az első füzethez rittyentenie.
The Dollhouse Family #1
Történet: Mike Carey
Rajz: Peter Gross
DC Black Label
Sokszor elmorfondíroztam már azon, hogy Carey vajon miért szeret annyira együtt dolgozni a leginkább csak megbízható iparosmesternek nevezhető Gross-szal (és most több barátom szerint igen finoman fogalmaztam), és arra jutottam, hogy vagy országos cimborák, vagy ennyire olajozott az együttműködésük, és nem kell túlmagyarázott szkriptekkel bajlódnia. Carey több zseniális képregénysorozatot letett már az asztalra, és például az Unwrittenbe beugró vendégrajzolók felvillantották számunkra egy-egy pillanatra, hogy egy alternatív univerzumban, tehetségesebb rajzolókkal, vajon mennyivel jobb lehetett volna ez az egyébként is szinte tökéletes sorozat. Valószínűleg ezt már sosem fogjuk megtudni, mert ahogyan a The Highest House esetében (ami Gross közreműködésének köszönhetően, vagy épp annak ellenére fantasztikusan sikerült), most a Joe Hill bábáskodása alatt indított Hill House Comics égisze alatt megjelent új képregényének is ő a rajzolója.
A DC Vertigót helyettesítő (vagy inkább eltörlő, mert az újra kiadott vertigós sorozatok már a legendás logó nélkül jelennek meg) Black Label nagyon gyorsan lecsapott Joe Hill ötletére és hírnevére, aki hat új képregény szerzőit verbuválta össze az alkalomra. Carey itt ismét a már jól megszokott (a The Highest House is ezt használta nagy sikerrel), több idősíkban játszódó, egymást váltogató, lassan építkező történetszálakból álló mesélést választotta, és nem is okoz csalódást. Még az emberiség megjelenése előtt egy csillagokból érkezett entitás zuhan a földre, melyet egy Joseph Kent nevű földmérő talál meg 1826-ban, egy földalatti barlangrendszer mélyén, de fogalma sincsen, hogy mivel áll szemben. Egy kislány, Alice, 1979-ben egy 19. századi babaházat kap, melyet a család egy távoli nagynénitől örökölt: a játékházban lakó család és a legsötétebb szobájában lapuló teremtmény pedig azonnal megpróbálnak a bizalmába férkőzni. A generációkon (sőt évszázadokon) átívelő cselekmény fokozatosan fedi fel a kulcsfontosságú eseményeket, és egy jókora kirakós darabkáit találjuk magunk előtt szétszórva, hasonlóan, mint a The Unwritten és a The Highest House esetében - ami, tekintve azok minőségét, bizakodásra ad okot.
The Last God #1
Történet: Phillip Kennedy Johnson
Rajz: Riccardo Federici
DC Black Label
A DC Black Labelének egy újabb jó választása, ezúttal is a szuperhősöktől távol, de még a horror határmezsgyéjén belül. A The Last God az olyan klasszikus eposzi fantasyk nyomán indul el, mint A gyűrűk ura vagy Az idő kereke, ám nem spórol a vérgőzös és horrorisztikus elemekkel. Cain Anuun világát egykor az Ürességben Lakozó Isten fenyegette, a teremtés egészének elpusztítására törve, ám egy csapatnyi hősnek sikerült megállítania. Ezek a hősök ma királyságok és birodalmak urai és úrnői, ám harminc évvel később a rontás szirmai újra kivirágzanak az általuk megfertőzött emberekben: félig tövisnövény, félig élőhalott lények özönlik el Tyrgolad fővárosát, megállíthatatlanul duzzasztva soraikat az áldozataik számával. Tyr, az egykori istenölő az eddig benne lapuló mag hatására az új invázió vezetőjévé, Mol Uhltep megtestesülésévé válik, így a helyzet a múlt régi és a jelen új hősei után kiált. Tyr felesége, Cyanthe királynő, Eyvindr, a felszabadított gladiátor rabszolga és Veikko, az aelvák Lélekrévész királynője elindulnak, hogy felkutassák egykori bajtársaikat, és újra megmásszák a Fekete Lépcsőket. A történet, amolyan True Detective-módra egyszerre két idősíkot követ, az egyik a Mol Uhltep első vereségéhez vezető utat meséli újra, míg a másik az erre rímelő, de jelenben zajló eseményekre koncentrál. A legendák persze nem azt énekelték meg, ami valójában történt annak idején, és az igazság lehet a kulcsa az istenkirály újbóli legyőzésének is.
Ezt a howardi, brutális, kegyelmet nem ismerő világot Federici fantasztikus képi világgal kelti életre: tombolnak a szörnyek, dagadnak az izmok, repkednek a végtagok, abszolút megérdemelve az eposzi fantasy jelzőt. Itt-ott felsejlik Tolkien öröksége (az aelvák gyakorlatilag elvadult, leigázott, nomád elfek), mégis sikerül annyi egyedi ízt a történetbe vinni, hogy Johnson nem egy jól összerakott pastiche-t tesz elénk, hanem annál sokkal többet. Ehhez a füzetek végén található háttéranyag is jelentősen hozzájárul a világépítésével: történelmi krónikák részletei, hősköltemények és gyerekmondókák. Johnson már bizonyított korábbi munkáival (Warlords of Appalachia, The Power of the Dark Crystal, Batman, Adventure Time), így itt sem kell nagyon tartanunk attól, hogy melléfogunk, ha követjük Conan/Eyvindr hősi kalandjait.
Locke & Key – Dog Days
Történet: Joe Hill
Rajz: Gabriel Rodriguez
IDW Publishing
Remek ajéndék ez a one-shot a Locke & Key rajongóknak, akik amúgy is hamarosan el lesznek kényeztetve: Joe Hill megerősítette, hogy a 10 részes Netflix tévéadaptációt már leforgatták (a bemutató február 7-e), és készül a World War Key: Revolution és a Locke & Key: Resurrection. Előbbi az eredeti képregény előzménye, egyben folytatása, mely részben az amerikai függetlenségi háború alatt játszódik, míg a második napjainkban veszi fel a fonalat, ahol az első hat kötet befejeződött. Ez a mostani füzet pedig a Keyhouse kúria legzseniálisabb pillanataira reflektál: bizonyára mindenki emlékszik a Kázmér és Huba hommage-ra, amikor Bode veréb alakjában véres harcot vív a háttérben a rájuk uszított kutyákkal, miközben az előtérben a Watterson stílusában megrajzolt képregénysztripeken zajlik a humoros cselekmény. A Dog Days hasonló stílusban idézi fel a harmincas évek két ikonikus gyerekszereplőjének (Spanky és Alfalfa A kis gézengúzokból) kalandjait, de mi persze tudjuk, hogy a Grindhouse epizódban feltűnő Locke-család generációjának tagjait látjuk.
A második rövid történet már az új kezdetekbe ad bepillantást: a szinte dialógus nélküli sztori a Keyhouse pusztulása után annak újjáépítését meséli el a jól ismert és megszeretett szereplőkkel. Katartikus élmény, de persze csak azoknak, akik már elolvasták a Locke & Key hat kötetét (Akik pedig még nem, azonnal pótolják - az angol nyelv nem ismerete sem lehet kifogás, a Fumax már az egészet kiadta magyarul). Ebben a füzetben az is teljesen nyilvánvaló lesz (ha esetleg eddig nem tűnt fel valakinek), hogy Rodriguez stílusa mennyit fejlődött a sorozat első füzete óta: szemet gyönyörködtető, ég és föld a különbség.
Strange Skies Over East Berlin #2
Történet: Jeff Loveness
Rajz: Lisandro Estherren
BOOM! Studios
Jeff Loveness eddig is a furcsa, de érdekes ötleteiről volt ismert: a World Reader főszereplője egy űrutazó, aki elpusztult bolygók eltűnt civilizációinak kísérteteivel beszélget, hogy kiderítse, mi okozta a vesztüket, a Judas pedig a világ leghíresebb árulójának szó szerinti pokoljárását meséli el, ahol megismerhetjük a bibliai eseményeket az ő szemszögéből is. Ezúttal egy science-fictionbe oltott Le Carré regény, a The Thing hidegháborús kémtörténete szolgál alapanyagul számára: 1979-ben Herring ügynök, egy amerikai kém, aki a STASI tagjának adja ki magát, éppen megpróbál átszöktetni valakit a fal túloldalára Kelet-Berlinből, amikor lecsap rájuk a kelet-német titkosrendőrség. Sikerül megúsznia a lelepleződést, de csak azért, mert egy ismeretlen fényjelenség világítja be az éjszakai eget, ami elvonja a támadók figyelmét. Az eseményt eltussolják, ám amikor a szovjeteknek vallatótisztre van szüksége, Herring nem hagyhatja ki a lehetőséget, hogy valami információt szerezzen a hét pecsétes titokról. Amikor az űrből lezuhant tárgy begyűjtésére kiküldött csapat egyetlen túlélőjének a fejéből kékes energiaszálak bomlanak ki a kihallgatás során, hamarosan egy titkos szovjet bunkerlabor karanténjában találja magát, összezárva a személyzettel és a Berlinből küldött kémvadásszal, Inspektor Keinerrel. Nem csak egyre többen esnek áldozatul az elméjük feletti uralmat átvevő rejtélyes erőnek, hanem Herring álcája is veszélybe kerül, a bunker kapuja azonban nem nyílhat ki, amíg úrrá nem lesznek a helyzeten, máskülönben mindenki elpusztul.
Loveness láthatólag komoly háttérkutatást végzett a témában, az argentin Estherren (aki egyébként olyan remek képregények vizualitásán dolgozott, mint a Redneck vagy a The Last Contract) pedig egyértelműen elemében van, amikor nyomasztó, koszos-karcos, sötét atmoszférát kell teremteni. Carpenter-rajongóknak erősen javallott olvasmány!
