Platformok: Microsoft Windows, PlayStation 4, Xbox One
Jill Valentine aprócska apartmanjában ébred. Odakint zuhog, a tévé bekapcsolva. Jill kitántorog a fürdőszobába, megereszti a csapot. A mosdóba vércseppek hullanak, Jill a tükörre pillant: a vírus, elkapta... A látvány egyre vadabb, Jill élőhalott rémmé változik át. Egy választása maradt: felemelni a félautomatát a mosdó széléről, és a csövet a halántékához szorítani.
Bumm.
Szerencsére csak álom volt. Jill az apartmanjában ébred, az éjjeliszekrényen gyógyszerek, orrcseppek sorakoznak – bármi, ami megelőzheti, hogy elkapja a betegséget. A tévében (ez továbbra is 1999, bébi: se laptop, se okosteló) nagyon rossz hírek zizegnek, odakint eső veri az ablakot, és a világ a feje tetejére állt.
Jill kimegy a fürdőszobába, de bizonytalan, kísérti az iménti rémálom. Ám szerencsére nem történik semmi. Cseng a telefon. Brad Vickers, Jill régi harcostársa beszél a vonal túloldalán. Figyelmezteti a nőt. Hogy mire?
Nos, az hamarosan kiderül egy hatalmas, két lábon járó hullazsák formájában, amelynek Jill az egyértelmű célpontja.
Mondják, hogy létezik golyó, amelyre felírták annak nevét, akinek szánták. Ám a legtöbbünk nevét nem golyóra írták fel, hanem egy vérrögre a koszorúerünkben, egy rakoncátlan sejtre, amely daganattá fejlődik, vagy akár egy vírusra. A játék eredeti kiadásának címszereplője, az egyre torzabb tökéletes katona, a vírus segítségével létrehozott, és a kifejezetten Jillre (valamint az első részt túlélő S.T.A.R.S. egység maradékára) ráeresztett Nemesis pedig éppen ennek a végzetnek a szörnyűséges metaforája.
A kezdés annyira eltalálja a korszellemet (ez persze véletlen, ezt az újragondolást három éve kezdték fejleszteni), hogy állunk könnyen a földhöz csapódhat. Nemesis, aki a karanténmagányból kipofozza Jillt, valójában szívességet tesz neki: minden jobb, mint ez a várakozás a borzalomra, mint a rémálmok és a pirulák meg cseppek az éjjeliszekrényen... Minden jobb ennél. Kiváltképp harcolni.
Nem lehet tehát szándékossággal vádolni a készítőket (ugyanakkor a sorozat klasszikusai már eleve egy vírusfertőzésről szóltak, sőt a Resident Evil japánban Biohazard címen ismert), mégis a járványtapasztalatot transzformálták videojátékká. És ez talán a járvány feldolgozásának az egyik leginkább működőképes módja, hiszen a videojátékban – épp a médium sajátossága, az irányíthatóság okán – van esélyünk visszaütni. Tehetünk valamit azon kívül, hogy ülünk a seggünkön.
Ha viszont az a kérdés, hogy miként festene a Resident Evil 3 egy koronavírusmentes világban, arra az a válasz, hogy furcsán.
A mostani újrázást nem a nagy Capcom, hanem annak egy leányvállalata követte el, tehát kicsit sok az újrahasznosítás az előző részből, kicsit lötyögősebb az irányítás is. Rövidebb a kampány, amely néha szembegy a koncepcióval, és marha nagy tűzharcokkal enged szünetet a feszültségben – mintha konzerválták volna azt az útkeresést, amely a sorozat életében az első háromhoz képest radikálisan eltérő Resident Evil 4-et eredményezte (nem kevés elvetélt kitérővel, és az egyik vadhajtásból fakadt elő a teljes Devil May Cry sorozat).
A sorozat ötödik része már nagyhangú akciójáték fatörzsvastag felkarú főhőssel, iszonyat lövöldözéssel. A hatodik (igen, a „zsiráfos”) pedig önmagát teljesen elvesztő, megfeleléskényszeres kulimász. Aztán a Resident Evil a mesebeli hetedik felvonással talált magára.
Elnézést a kis kitérőért, de ez az irányt vesztett jövő már kitapintható a harmadik felvonásban, amely akciódúsabb, mozisabb – felújított, 2020-ra hangolt emléke a készülő útkeresésnek. Ami talán szándéktalan, talán filozófia áll mögötte: mindez elvégre a sorozat történelmének része.
Mindennek ellenére a Resident Evil 3 2020-ban feszült horror-hullámvasút (ebben a formában, a számozott részeket tekintve utoljára), egy lerázhatatlan főellenséggel, olykor kilátástalan, de mégis feladhatatlan küzdelemmel, hősökkel és egy mocskos járvánnyal, amely nagyvállalati érdekek mentén született. Pontosítanék: a Resident Evil 3 feszült horror-hullámvasút, különösen 2020-ban.