[Ebben a jelenlegi járványhelyzetben a magunk nagyon aprócska és szerény módján próbálunk segíteni otthonmaradásra kárhoztatott geektársainkon: új, remélhetőleg hetente négyszer jelentkező rovatunkban rövid ajánlókat teszünk közzé, hogy tippeket adjunk a fölös idő minőségi elverésére. Vigyázzatok magatokra és egymásra, nézzetek/olvassatok/játsszatok jó dolgokat, amíg elvonul ez a rohadt vírusvihar - és persze jöhetnek hasonló ajánlatok a kommentekben!]
Műsorvezetők: Baski Sándor, Borbíró Andris, Nagy Krisztián, Rusznyák Csaba
C: képregény, F: film, K: könyv, S: sorozat, T: társasjáték, V: videójáték
BATMAN: A RÉM ÁLARCA (F, Batman: Mask of the Phantasm, 1993): Sok rajongó a mai napig úgy véli, hogy ez a 90-es évek eleji klasszikus Batman animációs sorozat egyfajta kiegészítéseként készült egész estés animáció a legjobb Batman-mozifilm, ami valaha készült. Lényegében alvilági összeesküvésekbe, gyilkosságokba és Joker őrületeibe csomagolt tragédia két emberről, akik régi traumáik nyomán képtelenek a boldogságra. Az egész Batman-mítosz néhány legmeghökkentőbb pillanata benne, például amikor a szerelemre rátaláló főhős erősen fontolgatja, hogy felhagy a bűn elleni hadjáratával, és szabadkozva áll a szülei sírja előtt az esőben, mondván "it just doesn't hurt so bad anymore". Rendkívül sűrű film, iszonyatos mennyiségű cselekmény és karakterrajz van szűk 80 percében, ami néha vissza is üt – de többek közt abból is látszik, mennyire jól meg van írva, hogy Joker helyenként egészen félelmetes benne, mégis legfeljebb csak másodhegedűs. (RCS)
John Fowles: A LEPKEGYŰJTŐ (K, The Collector, 1963): Relatív hírhedtsége ellenére azt vártam, különösebben nem borzol majd fel ez a könyv, hiszen a 60-as évek óta sokan, alaposan és kíméletlenül tárgyalták már írásban és filmben is az emberrablás és fogva tartás témáját. Fowles - sajnos több közelmúltbeli eset miatt is aktuális - regénye azonban totálisan kikészített: az egyes szám első személyben, a hibás működésű, normális emberi érzelmekre képtelen főhős (pontos diagnózisát meghagyom másnak) szemszögéből leírt történet a ma már elvárt extremitások nélkül, éppen eredendő hétköznapiságukkal és idővel, monoton ismétlődésükkel, bizarr normalitásukkal sokkoló eseményeken keresztül bontakozik ki. Düh, tehetetlenség, szánalom, vágyakozás keveredik a lapokon. Az általa kiváltott nyomasztó, mégis kopottasan megszokottá váló nihil érzetét leginkább talán a Schramm filmes élményéhez tudnám hasonlítani, még ha annál jóval konvencionálisabb is. (BA)
NE SZÓRAKOZZ A MACSKÁKKAL - VADÁSZAT AZ INTERNETES GYILKOSRA (S, Don’t F**k with Cats – Hunting an Internet Killer, 2019): Háromszor egy órás sorozat, melynek az első húsz percénél le kellett ellenőriznem, hogy nem valami áldokumentumfilmet nézek-e, annyira furcsán és hihetetlenül indult. Jelentem, megtörtént események alapján készült, és a benne szereplő közreműködők egyike sem színész, ami még vérfagyasztóbbá teszi az egészet. Egy facebookos csoport ered teljesen hétköznapi eszközökkel egy perverz nyomába, aki feltölt egy videót a Youtube-ra arról, hogy éppen megöl egy kismacskát. A nyomozás végül több országon ível keresztül, és egy nárcisztikus gyilkos evolúcióját követhetjük benne annyi fordulattal, hogy ha nem lehetne leellenőrizni, nem hinnénk el, hogy tényleg az élet írta a forgatókönyvet. Legalább olyan meglepő, mint a most ugyancsak a Netflixen nagyot futó Tiger King. (NK)
NYOMORULTAK (F, Les misérables, 2019): Vidéki zsaru Párizsba kerül, majd a város legproblémásabb negyedében gyorskurzust kap rendőri brutalitásból, korrupcióból és rasszizmusból – a fajok és társadalmi rétegek közti indulatok pedig természetesen épp elszabadulni készülnek. Más a téma, a helyszín és a korszak, vagyis látszólag minden, engem mégis Yann Demange 2014-es '71-ére emlékeztetett: egy eleve forrongó helyzet, egy lassú tűzön fortyogó társadalmi katlan, egyetlen súlyos hiba és az annak következtében eszkalálódó káosz intenzív, míves kivitelben, thrillerszerűen. A szarpalacsinta megtöltéséhez mindenki, de MINDENKI hozzájárul, mind zabálnak is belőle, aztán egymást hibáztatva, taszigálva rohannak a vécére. Ahogy a '71-ben mondja az egyik szereplő: "The situation is confused to say the least". A finálé csúcsizgalmas, a zárókép nehezen felejthető. (RCS)
TAKARÓK (K, Blankets, 2018): Egy téglavastagságú, nyolc napon túl gyógyuló testi sértés elkövetésére is kiválóan alkalmas graphic novel megalkotása akkor is jelentős teljesítménynek számítana, ha a szerző a Háború és békét dolgozná fel benne az első kötettől az utolsóig. A 600 oldalas Blanketsben ehhez képest mindössze annyi történik, hogy Craig Thompson felidézi átlagosnak mondható gyerek- és ifjúkora néhány epizódját, fókuszban egy alig pár hónapot megért kamaszszerelemmel. A siker kulcsa a cinizmus és a nihilizmus mellőzése, Thompson kíméletlen őszinteséggel mesél, sajátos önpszichoterápiaként leszámol a gyerekkor traumáival, a belenevelt szellemi dogmákkal és a tökéletes szerelem ideájával. Ezt a szorongó lelkiállapotot képezi le a dramaturgiával és a vizualitással, amelyek itt elválaszthatatlanok egymástól. Az életszagot és a szürreáliát ugyanazzal a könnyedséggel és virtuóz lazasággal rajzolja meg, és közben egyetlen töltelékpanelt sem használ. Mind a 600 oldalra jut egy-egy szokatlan vizuális ötlet, expresszív beállítás vagy perspektívajáték, és még az is belefér, hogy lemond a színekről. Ha kell még valakinek bizonyíték arról, hogy a képregény irodalom, az vegye nyugodtan a kezébe Thompson mesterművét, és nem marad kétsége. (BS)