Megvette a Microsoft a Bethesdát

A Microsoft folytatja a bevásárlókörútját. Miután a céget sokat bírálták az Xbox One-PS4 generációban az exkluzív szoftverek hiánya miatt, a nagy M sorra vette meg a nevesebb nyugati stúdiókat, bár ezek jellemzően kisebb, független fejlesztők voltak eddig, mint az InXile (Wasteland) vagy az Obsidian (Pillars of Eternity). 

Ehhez képest a mostani 7,5 milliárdos üzlettel igazi nagy halat, a komplett Bethesdát (amely kiadónak több fejlesztő csapat is a tagja) sikerült megszerezni.

Mit jelent ez?Először is nézzük a helyzet két legérdekesebb következményét, amit Jason Schreier, a Bloomberg újságírója sorolt fel a tweetjében:

A Bethesda és az Obsidian testvérstúdiók lettek, ami azt jelenti, hogy a kultsiker Fallout New Vegas akár még folytatást is kaphat. (A New Vegast a Fallout eredeti fejlesztői készítették a Bethesda megbízásából, amikor a jogok már az utóbbi vállalathoz vándoroltak, ám nézeteltérésük adódott, ezért a rajongók eddig nem is álmodhattak a legjobb 3D Fallout következő, Obsidian által fejlesztett részéről.)

A másik, hogy így most a Microsoft két, ideiglenesen PlayStation 5 exkluzív szoftvert is piacra fog dobni. (Mivel ezek a szerződések még a mostani üzlet előtt köttettek, ezért a Microsoft nem rúghatja fel ezeket a megállapodásokat.)

Ennél is fontosabb azonban a GamesIndustry értesülése. Ők úgy tudják, hogy mostantól minden Bethesda alá tartozó stúdió által fejlesztett játék a megjelenéstől elérhető lesz a Microsoft előfizetéses szolgáltatásán a Game Pass-on. A Game Pass bevalottan a Netflix modellt vinné sikerre a videójátékoknál, tehát szerény előfizetés ellenében csemegézhetünk a kínálatból. Mivel pedig a Game Pass könyvtár részei lettek már eddig is a Microsoft stúdióinak a játékai, ez valójában egy logikus lépés a redmondi vállalat részéről.

Ennek a jelentőségét pedig nem lehet eléggé kiemelni. A Bethesda kissé megtépázott hírnévvel ugyan, de olyan szellemi termékek tulajdonosa, mint a Doom, a Fallout, vagy a The Elder Scrolls játékok. Ha pedig ezek a címek a havi 3-4 ezer forint környéki összegért cserébe a megjelenés pillanatában elérhetőek lesznek, azzal igencsak megkérdőjelezik a Sony árdrágítását. A japán konzolgyártó ugyanis az új generációban már a szokásos 20 000 forint helyett 30 000 forintért kínálja majd a friss címeit. Kérdés, hogy a Game Passt, mint szolgáltatást, a várható Microsoft exkluzívokat, amikkel már kevés pénzért is játszhatunk, képes lesz-e a Sony pusztán saját, legendás minőségű exkluzívaival ellensúlyozni a sarkon már ott toporgó, következő generációban?

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!