The Father - A felejtés börtönében

Anthony Hopkins hosszú évtizedekre visszanyúló filmes pályafutása során volt már Hannibal Lecter, eljátszotta Picassót és Hitlert, sőt még Quasimodo bőrébe is belebújt, mégis élete talán legnagyobb kihívást jelentő szerepe a nyolcvanas éveiben talált rá. Ezúttal ugyanis egy demenciában szenvedő idős férfit (a karakter a színész keresztnevét viseli) formál meg, akinek állapotromlása döntéskényszer elé állítja lányát (Olivia Colman).

Florian Zeller Az apa című darabját világszerte számos színház a műsorára tűzte, még Magyarországon is megélt kétfajta feldolgozást. Már korábban készült egy filmadaptáció a műből, a 2015-os  Floride azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így másodjára már Zeller maga ültette vászonra. A The Father esetében nemcsak a brit szereplők jelentik a különbséget a forrásműhöz képest, hanem az is, hogy a darabra jellemző bohózati elemek csak nyomokban lelhetők fel benne, és inkább a történet sötétebb tónusai kerülnek előtérbe. 

Elsőfilmes színházi rendező létére Zeller mindenfajta teátrális manírt nélkülözve, mesterien bánik a filmnyelvvel, legyen szó a lineáris időrend felbontásáról, valamint a térkezelésről. Az ok-okozatisággal való “játékkal”  igyekszik visszaadni a demens Anthony széteső belső világát, amelyben nemcsak a múlt és jelen kavarodik végérvényesen össze, hanem a szerettei is egyik pillanatról a másikra idegenekké válhatnak. Egyre bizonytalanabbá válik, hogy mikor látjuk  a valóságot, és mikor járunk a főszereplő vagy éppen a lánya, Anne fejében. A főleg belső terekkel operáló filmben az otthont adó ház labirintusszerű folyosóival és változó méretű szobáival a széteső tudat és az önmagába záródó lélek szimbólumává lép elő.

Mindezek ellenére mégis  Hopkins és Colman alakításán áll vagy bukik a The Father, mivel a történet drámai magját leginkább a karaktereik múltbéli konfliktusoktól terhelt kapcsolata szolgáltatja, amelyre még egy családi tragédia árnyéka is rávetül.  Hopkins átütő erővel jeleníti meg az Alzheimer-kórban szenvedő címszereplő különböző stációit. Méltóságot ad egy egyszerre kibírhatatlan és a végletekig elesett, önmagát fokozatosan elveszítő és elmagányosodó idős embernek. Anne vívódását a féltés, az elfojtott harag és a bűntudat különböző árnyalatai között Colman maximálisan képes átadni

Bár a The Father a filmes elbeszélés határait kiszélesítő tudatfilmként nem annyira radikális, mint a szintén tavaly bemutatott, számos ponton hasonló A befejezésen gondolkozom, Charlie Kaufmannal ellentétben Zeller nem szándékozik lételméleti irányokba elkanyarodni,  mivel őt elsősorban az érdekli, mit érezhet egy demens ember és környezete, valamint hogyan teszi próbára a betegség a szülő-gyermek viszonyt. Durvábban fogalmazva: tényleg kikezdhetetlen dolog-e a szeretet? 

Pont e kényelmetlen kérdések miatt lesz több a The Father, mint egy átlagos érzékenyítő film.   

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!