Nagyjából azzal egy időben, hogy az “ózdi hős” legújabb slágere kiakasztja a közösségi média kattintás-számlálóit, nem csekély mértékben a vidéki Magyarországban rejlő piaci rés okos kihasználására építve sikerét (ahogy Majka e receptet előző dalával már csúcsra járatta), a mozikban is landol egy új film, amire érdemes odafigyelni! Bernáth Szilárd első egész estés rendezése egy drámai életpályamodellt mutat be, egyenesen az ország segglyukából, Borsod megyéből.
A film főhőse, Ádám a 3H-s kategória (szociális szférában járatlanoknak: halmozottan hátrányos helyzetű) állatorvosi lova. A cigány származáson kívül minden hátrányt a magáénak tudhat, bár ezt a “hiányosságot” remekül kompenzálja diszfunkcionális családi háttere. Anyját kisgyermekként veszítette el (öngyilkos lett), apja exalkoholista rendőr, a foglalkozásból adódó minden lehetséges finomsággal. Ádám jóformán a tanyavilágban él, juhászként tengeti napjait, ami rendkívül egyedi és izgalmas momentuma a filmnek. Hihetetlen indulatok forrongnak benne, melyek Tourette szindrómás tünetekként törnek felszínre a juhok közt robotoló srácból, aki egyszerre tagja és őrizője is a nyájnak.
A film címszereplőjévé ösztönös rap-tehetsége teszi. Ádám Larry művésznéven dédelget előadói álmokat, aminek érdekében (és egyben általa) le kell győznie legfőbb démonát: súlyos beszédhibáját. A recept működik, rappelés közben eltűnik dadogása. Így egyetlen számában Larry nemcsak szimbolikusan, de a szó szoros (ha úgy tetszik, logopédiai) értelmében is a sorsa ellen lázad. A film könnyen kiszámítható fordulataként ehhez egy fővárosi tehetségkutató verseny kínál terepet. Persze nehézségek akadnak szép számmal. Ádámnak nemcsak gyerekkori traumáit és az okozott sérülések miatt vallási képmutatásba menekülő apját kell maga mögött tudnia, hanem le kell gyűrnie azt a mindössze kétszáz kilométer távolságot is, ami egy ózdi panel tetején szívogatva csillagászati léptékűnek tűnik.
Innen nézve a Larry
fájdalmas társadalmi látlelet. Az orrvérzésig túlforgatott budapesti helyszínek
után egyszerre lélegzünk fel és akad el a szavunk a vidéki kulisszák láttán. A
film egyik legnagyobb erénye a borsodi környezet markáns, de mértéktartó
bemutatása. (Az alázatos fényképezés Hartung Dávid operatőri munkáját dicséri.)
Óriási hiányossága ez a kortárs magyar filmnek, és különösen fontos szembesítés
napjainkban, amikor a rendszertől megcsömörlött fővárosi értelmiség (kimondva,
kimondatlanul) sok esetben a vidéki Magyarországban keresi a bűnbakot tehetetlenségében.
Gyönyörű példája a vízfejű országnak az A38 hajón megrendezett tehetségkutató,
ahol SPOILER ALERT! értetlenül állnak a borsodi srác produkciója előtt, hogy
némi semmitmondó gesztus után győztesnek kiáltsák ki a megnyugtató pesti
szólamokat. SPOILER VÉGE. Nehéz eldönteni, hogy végeredményben a semmibevétel
vagy a hamis romantika ártalmasabb.
A Larry sem hibátlan ebből a szempontból. A nagyvárosi idealizmus a cigánytelepen forgatott jelenetekben köszön vissza leginkább. A „gettónak” nincs romantikája, szigorú szabályai viszont annál inkább. Annak az esélye például, hogy egy „hófehérke” a szabad szerelem jegyében lefekszik egy roma lánnyal, aztán továbbsétál, mintha mi sem történt volna, egyenlő a nullával. Ahogy az is naiv feltételezés, hogy a mélyszegénységből egy panelba kitört roma visszajárjon a putriba mulatozni. Míg a dadogás logopédiailag nem hiteles ábrázolása (ennek mechanizmusa elsősorban úgynevezett félelmes betűk köré épül) betudható a művészi szabadságnak, a kulturális viszonyok semmibe vétele már a valóság torzításának minősül. Arról nem beszélve, hogy filmnyelvileg is indokolatlanok ezek a jelenetek. Elhagyásukkal semmit sem veszítene a történet, így nem többek exploitation elemeknél. Ami azért fájdalmas leginkább, mert eredeti helyszíneken, valós szereplőkkel forogtak ezek a képsorok. A megfelelő kontextusban akár korszakalkotónak is tekinthetnénk őket.
Mindentől függetlenül a Larry operatőri, forgatókönyvi, dramaturgiai szempontból egyaránt
méltatást érdemel, bár nem elsősorban formanyelve miatt. (Ezek ismerősek
lehetnek olyan klasszikusokból, mint a Fehér
tenyér vagy az inkubátoros mezőny tavalyi gyöngyszeme, a Külön falka.) Kimagaslóvá a színészi
alakítás teszi, ahogy a rendező bevallása szerint is a casting volt a koncepció
leghangsúlyosabb eleme. A címszereplőt alakító Vilmányi Benett olyan átéléssel
formálja meg a borsodi fiú karakterét, hogy az egész játékidő alatt szinte
lúdbőrzik a néző. Bár Vilmányi számára nem teljesen ismeretlen ez a szerep
(óriásit alakított a Terápia harmadik
évadának vonatkozó epizódjaiban), színészi eszköztára és emberi átlényegülése
egyenesen a method acting (talán első) hazai képviselőjévé teszi. Bernáth eleinte
a pár éve felkapott kazincbarcikai rappert, Serranót akarta felkérni a
szerepre, aki önmagát alakította volna az első koncepció alapján. Az élet
szerencsére közbeszólt, így egy sokkal drámaibb és hitelesebb karakter irányába
fejlődött a forgatókönyv.
Dokufiction elemekben azonban így sem szűkölködik a film. A helyiekből toborzott számos mellékszereplő között (talán a hitelügyintéző figurája volt a legemlékezetesebb), komoly dramaturgiai súllyal van jelen az önmagát alakító Onofer László, művésznevén Csalado. A helyi szlengben kazincbarcelonai zenész Larry „mentoraként”szemrebbenés nélkül imprózza végig a történetet. Méltatlan, hogy a neve a stáblistán nem az őt megillető második helyre került.
A Larry egészen
biztosan számíthat nemzetközi fesztiválsikerekre, de teljes értékű filmmé csak
a magyar néző számára válik. Érzékeny, nyomasztó, mégis közönségbarát. Sok
tekintetben reménytelen, de semmiképp sem reményvesztett. El kell menni
megnézni, odabasz.