Beginning of the Great Revival
Az első fél órában van valahol egy jelenet, amiben Chow Yun-Fat és Andy Lau tárgyal, miközben Alex Fong a háttérben buzgón figyeli őket. Melyik ázsiafilm rajongó ne kapná fel a fejét egy ilyen szereposztás láttán? Mindez azonban nem egy hongkongi thrillerben látható, hanem a gyűlölet, a megvetés és a közutálat filmjében, a hangzatos című Beginning of the Great Revival-ban. A gyűlölet, a megvetés és a közutálat azonban nem elsősorban a filmnek szól, hanem annak a politikának, ami körülveszi.
A Beginning of the Great Revival ugyanis a kínai állam megrendelésére készült, méltó módon megünneplendő a Kínai Kommunista Párt megalakulásának 90. évfordulóját. A feladatot természetesen Han Sanping, a China Film Group elnöke kapta meg, aki egyrészt régóta ismert arról, hogy elnöki minőségében buzgón bíztatja filmes kollégáit hazafias tartalmú eposzok készítésére, másrészt tökéletes pedigrével rendelkezik ahhoz, hogy sikerrel végrehajtsa a pártvezérek utasításait. Két évvel ezelőtt, a Kínai Népköztársaság megalapításának 60. évfordulójára készített Founding of a Republic-ban már szemléltette, milyen minőségű propagandafilmet tud összehozni. A sztárok tömkelegét (Jackie Chan és Jet Li mellett még tajvani csillagokat is bevetettek) felvonultató gigantikus produkció fogadtatása természetesen akkor is felemás volt, a történelmi tények egyoldalú ábrázolása, helyenként meghamisítása nyilvánvaló támadási felületet eredményezett, természetesen csak Kína határain kívül. Idén ezt a művet kellett a mindenható Han-nak felülmúlnia, ráadásul úgy, hogy se Jackie Chan, se Jet Li nem állt rendelkezésére.
Mondani sem kell, a feladatot nem pusztán sikeresen, hanem tökéletesen végrehajtotta. Több mint száz hírességet vonultat fel a produkció Simon Yam-től Zhou Xun-on keresztül egészen Nick Cheung-ig, a látvány pazar, a propaganda pedig tökéletesen átjön. A sztori? Önálló történet nem nagyon van, tulajdonképpen csak felütötték a Párt által elfogadott történelemkönyvet, összeollózták belőle a fontosabbnak tartott eseményeket és gyönyörűen dramatizálva, kellőképpen pátoszosan, a legmodernebb technikát felvonultatva, kissé szájbarágósan leforgatták őket. A főbb események közötti űrt pedig a fiatal Mao Ce-tung életének bemutatásával (fényezésével?) igyekeztek kitölteni.
Egy ilyen filmet a világ szerencsésebbik felén nem lehet komolyan venni, viszont tökéletesen érthető az a gyűlölet, megvetés és közutálat, ami a külföldi netes oldalakon körülveszi. A kínai állam minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy promotálja a produkciót, a közhivatalok alkalmazottainak osztott jegyek eltörpülnek mindamellett, hogy letiltották a negatív kritikákat (állítólag az iMDB portál is emiatt nem elérhető Kínából) és késleltették a nagy amerikai kasszasikerek bemutatóját, hogy magasabb nézettségi mutatókkal tudjanak büszkélkedni. Ez utóbbi egyébként nem volt túl bonyolult művelet, lévén az egyetlen filmeket importáló kínai szervezet maga a China Film Group, a nézettségi mutatókat pedig úgy fest, némi csalásokkal is javították a moziüzemeltetők. Újfent hangsúlyozni szeretném azonban, hogy a gyűlölet nem elsősorban a filmnek szól, csak rajta csattan (pl. van olyan kommentelő az iMDB-n, aki úgy adott rá 1 csillagot, hogy bevallja, nem is látta a produkciót).
Han Sanping mozija ugyanis a maga kategóriájában, azaz a propagandafilmek között egy hibátlan, tökéletes produkció. Amit bemutat, azt annak tükrében érdemes figyelni, hogy kiknek a megrendelésére készült, továbbá arra érdemes figyelni, hogy hogyan tesznek kísérletet a történelmi személyek heroizálására. Aki képes egyfajta görbe tükrön keresztül, ironikusan szemlélni a filmet, annak számára mindez a korabeli kínai történelem ismerete nélkül is szórakoztató lesz.
| előzetes |
Az egyoldalúan ábrázolt történelmi események között a legérdekesebbek egyike a császárság végnapjainak bemutatása. A háború kellős közepén a még gyerekkorú császár sárkányt röptet az alattvalójával. A sugallat egyértelmű, egy ilyen rendszer alkalmatlan az ország irányítására. Szintén ez a kategória a császári álmokat dédelgető Yuan Shikai figurája, aki önös céljai érdekében finoman fogalmazva is előnytelen alkut köt a japánokkal. Hatalmas támadási felületet ad, akár öngólnak is nevezhető az 1919 május 4-i diáklázadások pozitív, hősies ábrázolása a 80 évvel későbbi megmozdulások leverőitől. A sor persze hosszan folytatható, de igazán csak az tud belekötni a látottakba, aki tisztában van az akkori kínai történelem szereplőivel és eseményeivel. Tanulás céljára alkalmatlan, az egyoldalúság miatt hiteltelen az egész, érdekességek viszont bőven vannak benne. Számomra az volt a legérdekesebb, hogy mindenféle francia kastélyokkal gyűlt meg a kínaiak baja az első világháború után.
Han rutinos rókaként sok-sok filmes trükköt bevetett annak érdekében, hogy egy szórakoztató propagandafilmet prezentálhasson. Végignézhetünk hősies csatajeleneteket robbanások között vágtató lovasokkal, mesterlövész katonával, noir-okba illő gyilkosságokat, kémkedéseket, intrikákat, Lenin elvtársat, gyönyörű, megható romantikus pillanatokat, Konfuciusz összevetését Marx és Engels tanaival. A szereposztás is figyelemre méltó. Talán meglepő, de Han igyekezett a fiatalokat is a moziba csábítani a sok popsztár nevével. Nem tudom nem imádnivalónak tartani a főszereplő Liu Ye-t a fiatal Mao elvtárs megformálójaként (egyébként tényleg hasonlít rá), egyszerűen zseniális húzás volt a helyi boy wonder-t a későbbi teljhatalmú vezető szerepébe helyezni. Igaz, nem ő az egyetlen, például a fiatal Deng Xiaoping-nek a Super Junior-M fiúcsapat egyik üdvöskéje, Han Geng adja arcát, de kisebb-nagyobb szerepekben feltűnik Wang Lee-Hom és Daniel Wu is, akikért a látottak tanulsága szerint a majd’ 100 évvel ezelőtti lánykák is odavoltak. Sőt, még a kínaszerte körülrajongott orosz énekest, Vitas-t is felvonultatták egy tolmács szerepében, aki egy látványos menekülésben is részt vesz.
Mindezeket technikailag tökéletes kivitelezésben élvezhetjük végig. A látvány elsőrangú, a háborús jeleneteket archív felvételekkel felturbózva, hol fekete-fehérben, hol a technicolor csodákat idéző képi világban ábrázolják. A korabeli kosztümök, tárgyak, autók nagyon szépek (kicsit talán túlságosan is sterilen hatnak), a számítógépes trükkök és animációk pedig sokkal jobbak, mint a Founding of the Republic-ban voltak. Mindenütt fellelhető a monumentalitásra törekvés, rengeteg a statiszta a tömegjelenetekben, nem sajnálták a pénzt semmire, a nagyobb jeleneteket a lehetőségek szerint az eredeti helyszíneken forgatták le.
Az irónia és a pátosz elsősorban a fiatal Mao életét bemutató jelenetekben csúcsosodik ki. Liu Ye, állán a híres-hírhedt bibircsókkal tanul, szónokol, dolgozik, szervezkedik, de érdekes módon kicsit Kitano-hoz hasonlít a jelenléte, sok helyen tűnik fel, de általában a háttérben. Ritkán szólal meg, de a mondanivalója mindig velős. Persze megtalálja a szerelem is Yang Kaihui személyében (a többi feleségéről egy szó sem esik), akivel könnyfacsaróan romantikus módon, a tűzijáték vörös fényében kerül igazán közeli kapcsolatba. Az egész film csúcspontja pedig a címből kitalálható módon a Párt megalapítása, aminek nem is lehetett volna pátoszosabb helyszínt találni, mint egy hajót a tavon, ami a ködben csak sejtelmesen látszik. Az ünnepélyes pillanat bekövetkeztekor pedig a csillogó szemű, lelkes és elhivatott vezetők elérzékenyülve éneklik az Internacionálét, miközben a szépséges Zhou Xun az esernyője alól mosolyogva figyeli őket. Gyönyörű!
Han Sanping valószínűleg rengeteg dicséretet kapott a produkcióért, amiért valóban meg is dolgozott, alkotása tökéletesen megfelel a Párt elvárásainak. Azonban aki tud és hagyják is gondolkodni, az egyszerűen nem tud nem ironikusan közelíteni a látottakhoz és óhatatlanul felmerül benne, hogy új támogatókat biztos nem szerez a rezsim egy ilyen alkotással. Csak azoknak érdemes megnézni, akiket érdekel, milyen egy propagandafilm, valamint tudják a helyén kezelni a látottakat. Nagyon érdekes, hogy a modern filmes technikát hogyan alkalmazzák az ideológia sulykolására, hogy még a legnagyobb sztárok is könnyedén rávehetők ezekre a szerepekre (Liu Ye pályafutása csúcsára ért, érhet valakit nagyobb megtiszteltetés arrafelé, mint hogy magát Mao-t játszhatja el?), egyáltalán az a tudat, hogy 2011-ben ilyen témájú mozival elő lehet rukkolni. A politikát hagyjuk meg másoknak, a filmről nem az ideológia, hanem a film jelentősége miatt készült cikk, hiszen valószínűleg ez lesz az idei legdrágább és legmonumentálisabb produkció odaát. Én a magam részéről újra fogom nézni, mert a catch the star játékban alulmaradtam, Miriam Yeung-ot nem vettem észre a jelenetében, pedig a mai hongkongi sztárok eléggé idegenül festenek a XX. század elejének díszletei között...