Rég írhattam le ilyet: iszonyú jó év van mögöttünk. Míg az előző években többször is előfordult, hogy nem tudtam miből kitölteni egy TOP10-et, most eleve esélytelen volt, hogy tízre szorítsam le a legjobbak sorát. Úgyhogy csak azt tudom mondani, hogy aki szerint kevés a jó film manapság, az álljon le a divatnyavalygással, és nézzen szét egy kicsit – idén mindenféle műfajban és stílusban voltak kiemelkedő alkotások (horror: végre, végre, VÉGRE!).
Üröm az örömben, hogy a legjobb filmek több mint a fele elkerülte a magyar forgalmazást, de hát már az is kisebb csoda, hogy pl. a Csúnya gonosz bácsikat bemutatták (a listáról ugyan épp lecsúszott), úgyhogy próbálok nem túlságosan fintorogni azon, hogy mondjuk a Snowpiercernek még mindig se híre se hamva.
(Magyarázat: azokat a filmeket vettem 2014-eseknek, amelyek így vagy úgy, de 2014-től váltak elérhetővé itthon.)
A saját kisfilmjét (Monster, 2005) alapul vett Jennifer Kent sok mai pályatársával ellentétben tudja, hogy mitől igazán jó egy horrorfilm: nem ijesztgetésektől és vérfröcsögésektől, hanem atmoszférától, karakterektől és az embert a borzalommal összekötő (illetve egyiket közvetlenül a másikból eredeztető) drámától.
A film, ami megmutatta, hogy még mindig lehet új csavart vinni az ezerszer megrágott és kiköpött bosszúműfajba: a Blue Ruin egy egyszerű kisember végtelenül keserű, nyomasztóan realisztikus és dicstelen revansballadája.
E. L. Katz (az ABCs of Death 2.-ben is övé a legjobb kisfilm) kőkemény fekete komédiája derékig gázol a gonoszságban, a cinizmusban, egyre vadabb szituációi és fordulatai pedig az év talán legjobb, a film szellemiségét mesterien csúcsra juttató záró képbe torkollnak.
Jim Mickle déli gótikája egy klasszkus suspense-sztoriból válik fekete komédiává, abból pedig jéghideg, brutális bosszúfilmmé, műfaji- és tónusváltásaiba pedig még csak bele sem rezzen. A disznófarmer magánkopót alakító Don Johnson egyébként már egymagában megéri az oldschool redneck-thrillerre költött két órát.
Ez eddig a 2000-es évek abszolút média- és társadalomszatírája, bizonyos szempontból egy modern Taxisofőr és minden mozzanatában visszataszító sikertörténet: az ijesztően girhes és gülüszemű Jake Gyllenhaal egy simulékony, törtető szociopata, aki boldogan merül el a Los Angeles-i híradóspokol legmélyebb bugyraiban.
Itt nincs mit cicózni: ez szimplán az év legszórakoztatóbb filmje, korunk Star Warsa/Flash Gordonja, és amellett, hogy faltól-falig akció és móka, ráadásul még szíve is van.
David Fincher legjobb filmje a Harcosok klubja óta. Egyrészt a rendezőtől elvárt, végtelen precizitással kidolgozott, fordulatos és jéghideg thriller, másrészt vércinikus házassági dráma – hátborzongató, izgalmas és vicces egyszerre. Pike és Affleck mindketten hatalmasat alakítanak.
Ha filmbe bele lehetne szeretni, akkor én idén Tommy Lee Jones új rendezésének estem volna áldozatul. A klasszikus western/road movie-dramaturgia (eljutni innen oda ezer veszélyen át) alatt az év legszebb mozija lapul: hol nagyon vicces, hol rendkívül szomorú, és mindig végtelenül humánus, Jones és Swank ráadásul színészi mesterkurzust tartanak a főszerepekben.
Leviatán
Kemény és nyomasztó, helyenként ugyanakkor száraz humorú sorsdráma egy kisember kilátástalan küzdelméről az összefonódó egyház és állam képviselte, korrupt hatalommal szemben, napjaink Oroszországának rögvalóságában, kiváló szimbólumrendszerrel.
Locke
Egy férfi, egy autó, egy út, egy házasság, egy terhesség, egy hazugság, egy élet. És az év színészi alakítása Tom Hardytól. Minden pillanata tökéletes.
Az év lassú sodrású, gyönyörű képekkel teli, szikár és visszafogott bűnfilmje: egy fehér-őslakos keverék (és ezért mindkét közösségből kivetett) nyomozó egy tinédzser lány gyilkosságát igyekszik felderíteni az ausztrál Outbackben. Ez a kenguruk földjének Nem vénnek való vidék-e, és ebben van 2014 legjobb tűzharc-jelenete.
A nő
Snowpiercer ide, Majmok bolygója/A holnap határa oda, Csillagok között amoda, A nő az év sci-fije. Spike Jonze gyönyörűen, okosan és elképesztő könnyedséggel mesél emberről, párkapcsolatról és mesterséges intelligenciáról. Egyszerre elbűvölő és elgondolkodtató.
Csak így érdemes folytatást készíteni: a Berandal meghagyta, sőt, fokozta elődje eszméletlen, csontzúzó brutalitását és intenzitását, és beágyazta azokat egy egyszerű, de mesterien felépített gengsztereposzba.
Sráckor
Ezt már szinte ciki rátenni egy éves listára, mert minden létezőn szerepel. De hát mit lehet tenni, ha egyszer tényleg kurva jó? (Ellentétben mondjuk az Idával vagy A nimfomániással.)
Csupa őrület, személyi kultusz, fanatizmus, kizsákmányolás, osztályharc és embertelenség: Bong Joon-ho vágtató iramú posztapokaliptikus sci-fije egy vonatba zsúfolja a döglődő társadalom keresztmetszetét, és brutális akciókkal, remek karakterekkel (a kedvencem Alison Pill tébolyult, bizarr, géppisztolyos tanárnője) mesél az emberiség végnapjairól.
Az év feelbad filmje: nyomasztó, szürreális, a végére iszonytató gorefestben kicsúcsosodó pokolra szállás egy Hollywoodban kötött fausti alku kérlelhetetlen beteljesedéséről. Nem viccelek: kurva szarul fogod érezni magad, miután megnézed. De megéri.
Under the Skin
Hipnotikus erejű, gyönyörű és felkavaró sci-fi/dráma a remek Scarlett Johanssonnal: a totális idegenség és egyedüllét tragédiájának krónikája fantasztikus képekkel és zenével.
X-Men: Az eljövendő múlt napjai
Mondjon bárki bármit a szuperhős-filmekről, az év két legjobb blockbustere azok közül került ki. Singer visszatérése az X-Menhez minden, amit remélhettünk: ötletes, látványos, a megfelelő helyeken pedig drámai – tökéletes nyári film, a Quicksilver-jelenet meg már most hivatkozási alap.
Az év dokumentumfilmje: Jodorowsky’s Dune
Minden idők leghíresebb el nem készült sci-fijének lenyűgöző krónikája. Már csak azért is zseniális, ahogy a nyolcvanon bőven túl járó Jodorowsky olyan szenvedéllyel, lelkesedéssel beszél élete legnagyobb projektjéről, amit még kezdő filmesekben is ritkán látni.
Az év magyar filmje: A berni követ
A magyar filmes hagyományoktól eltérően A berni követ üdítő módon nem kér bocsánatot a műfajiságáért: elejétől a végéig feszes, pörgős, mindenféle bullshittől mentes, iszonyú hatásos thriller; vegytiszta suspense.
(Igen, láttam, a VAN valami…-t. Nem, nem véletlenül maradt le a listáról.)
Szóval legalább ilyenre kérném 2015-öt is, köszi.