Számos alkalommal szembesülünk azzal a jelenséggel, amikor egy szóról vagy kifejezésről kiderül, mit jelent valójában, vagy milyen láncolat útján jutott el jelenlegi formájába. Nem mintha nagy jelentősége lenne, talán csak a hobbinyelvészek és a Da Vinci-kód rajongói gyújtanak örömtüzeket egy-egy új felfedezés kapcsán, de valahol belül mégis úgy érezhetjük, kicsit közelebb kerültünk elődeinkhez, illetve hogy mégsem tűnt el nyomtalanul a múltunk. Chris Beckett Sötét Éden című regényében kísérletet tesz egy eredeti közegéből kiszakadt és sajátos körülményekhez alkamazkodni kényszerülő társadalom bemutatására, amely esetében bizonyos szavaknak már sosem lesz ugyanaz a jelentése.
A könyv címét egyszerre kell szó szerint és átvitt értelemben érteni: az Éden nevű bolygónak nincs napja, az azon uralkodó örök sötétet csupán a mély hőjéből táplálkozó világító növények törik meg. 160 évvel a könyv jelene előtt egy űrhajó ötfős legénysége hajtott végre kényszerleszállást az Édenen - a körülmények persze nem tiszták, hárman ugyanis a sérült hajóval megkockáztatták a távozást. A robinzonád így a bolygón ragadt egy szem férfi és egyetlen nő családalapításával folytatódott. Miután a vérfertőzés és a belterjesség nem okozott nekik semmilyen lelki gátat (vagy legalábbis a mikéntekről semmit nem tudunk), így cirka másfél évszázad alatt a Család létszáma 526 fősre hízott. Életüket egy fás völgyben tengetik ősközösségi körülmények között, gyűjtögetéssel, vadászattal, illetve az örökös várakozással, mikor jönnek értük el a földiek, hiszen a távozók biztos hoznak majd segítséget.
A két alapító tudása és a földi emlékek szájhagyomány útján maradtak fenn, és persze torzultak el, az a pár megmaradt tárgy is inkább csodaszámba megy, illetve a hagyományok fenntartása végett őrizgetik féltve. A leszálló egység (Leszálló Eccség) helyén egy kövekből kirakott kör jelöli ki a Család életének fizikai és szellemi korlátait - a rendíthetetlen vágyakozás földi mementója, amit szent áhítattal tisztelnek és várják tőle a megváltást. A kör környékét elhagyni eszükbe sem jut, hiába növik ki lassan az életterüket, vallásos megszállottsággal várják a földi mentőhajót, ami talán sosem jön el (de erre még csak gondolni sem szabad!).
Ismerős? Chris Beckett fogta az evolúciós fejlődésünk homályba vesző ősemberi korszakát és feldobta egy egyedi ökológiával rendelkező bolygóra, hogy megmutassa, ő hogyan képzel el bizonyos társadalmi, kulturális és szellemi folyamatokat, változásokat. Mindezt a Család pár tagjának szemszögéből: a legtöbb szót Vöröslámpás John kapja, őt szorosan követi Tövisfa Tina, de megszólalnak mellettük - általában a dramaturgiailag megfelelő időben - ellenlábasok és közeli rokonok is. Vöröslámpás John főszereplő, de nem egyértelműen főhős. Ő az a bizonyos emberfajta, aki nem fér a bőrébe, okos, a status quo jobbításán (értsd megváltoztatásán) töri a fejét, és elég bátor ahhoz, hogy szembeszálljon a hagyományok konzervatív erejével.
Vagyis ebből már sejteni lehet, hogy ő lesz a fogaskerék, amely gyorsabban kezd forogni, mint a többi, ő lesz a puskaporos hordó, amely szétzúzza a börtönt, ám vele együtt a Család által ismert világot is. Beckett könnyed stílusban beszélteti szereplőit - hogyan máshogy, hiszen ősemberek szűkös és torzult szókinccsel -, viszont a belterjes közösség hétköznapi ügyes-bajos dolgaival ellentétben nagyon is komoly témákat mondat ki velük. Johnt egyre csak hajtja a kíváncsisága a völgyet körülölelő sötét hegyek mögé, ahol szerinte elég élettér lenne a terjeszkedéshez, és úgy egészében kérdőjelezi meg a földi megmentők dogmáját. A létfenntartással elfoglalt embertársai természetesen előbb őrültnek nézik, később már veszélyesnek titulálják. John gondolatai és tettei azonban megváltoztatják a Család életét, gondolkodását, viszonyrendszerét - ezt a folyamatot látjuk kiteljesedni a Sötét Édenben, ahogyan a felvilágosult egyén próbál hatni a begyöpösödött tömegekre, akik jobbító szándéka mögött csak a gonoszságot és a pusztítást vélik felfedezni.
Beckett részrehajlás nélkül mutatja be a különböző álláspontokat, nem tör pálcát senki felett; a saját szemszögéből nézve minden karaktert meg tudunk érteni. A regény egyik bravúrja a feldobott kérdések szenvtelen vizsgálata tettek és gondolatok, hatások és ellenhatások útján. A nagy többség által tiszteletben tartott hagyományokat hogyan piszkálja meg egy forradalmi elme? Egyéni jellemző a kereteken kívül gondolkodás, ezáltal a véletlen, vagy az evolúció termeli ki időről időre azt a bizonyos nehézsorsú egyént, akinek szembe kell mennie a fősodorral? Kinek van igaza, a fejlődést etikátlan eszközökkel, már-már embertelen módon kierőszakoló Johnnak, vagy a biztonságos, ismert közeget védő családjának? Hol húzódik a határ az egyéni döntés és az alkalmazkodás kényszere között? A felvilágosult egyén miért érzi úgy, hogy magával kell rántania a tudatlan tömeget? Mi jogosítja fel erre?
Attól eltekintve, hogy az író elég kis mértékben vázol fel biológiai és csillagászati szemmel elfogadható világot - nem részletezi eléggé a sötéthez alkalmazkodott flórát és faunát, ami kár -, a társadalmi és filozófiai problémák mentén nagyszerűen kiigazodik, a szereplők motivációi érthetőek, pszichológiájuk minden téren megállja a helyét. Egy fejlődésregény esetében ez elvárható, hiszen a koncepció és a cselekmény elemi tartópillére, egyben motorja az emberi természet szépítés nélküli ábrázolása - John forradalmi újító vagy önző törtető? Újabb bravúr, hogy ezt a szerteágazó gondolatiságot egy gond nélkül befogadható és emészthető családtörténetbe csomagolja, ami emberközelisége és Éden-analógiája folytán bárkinek ismerős lehet.
A fordításról már nem lehet ennyi jót elmondani, de nem azért, mert olvashatatlan vagy gyenge minőségű lenne, azzal nincs probléma, remekül sikerült. A bökkenőt a regény első felét ellepő feleslegesen kitett személyes névmások jelentik, egyszerűen kizökkent az olvasásból a rengeteg én, mi és ők, amelyeket az angol nyelv a rendszere miatt használ, mi viszont nem. De ettől eltekintve a Sötét Éden egy minden ízében remek, olvasmányos és elgondolkodtató könyv, amely az idei megjelenések közül az erősen ajánlott plecsnit kapná, ha osztogatnánk ilyet. A földi újrázás alternatív teremtéstörténete és az Éden karácsonyfa borította világa igazi csemege a tudományos fantasztikum kedvelői számára.
Eredeti cím: Dark Eden, fordította: Farkas Veronika
Agave Kiadó, 2016, 350 oldal
