Arrival trailer - Megjöttek az idegenek, de fogalmunk sincs, mit akarnak

A földönkívüliek érkezéséről szóló történetek általában két nagy csoportba sorolhatók: az egyikben lepacsizunk E.T.-vel, a másikban szétrúgjuk a csápos seggüket július 4-én. Kevés sci-fi veszi magának a fáradságot, hogy elmerengjen az idegenekkel való találkozás realisztikusabb rétegeiről (azért akad, ld. Randevú a Rámával) - mondjuk arról, hogy talán olyan alapvetően különbözünk, hogy még a kommunikáció is képtelenségnek tűnik velük, azt meg főleg nem tudjuk, hogy mik lehetnek a szándékaik. A Ted Chiang novellájából készült Arrival ezt a kérdést járja körül Denis Villeneuve rendezésében: egy nyelvész (Amy Adams) és egy matematikus (Jeremy Renner) igyekszik szót érteni az idegenekkel, és megakadályozni, hogy a kapcsolatfelvétel agresszióba és tragédiába torkolljon.

A filmhez kapásból kilőttek két előzetest is: az amerikai piacra szánt verzió fantasztikusan sejtelmes, egyben kissé fenyegető hangulattal hódít, a nemzetközi változat (lentebb) kicsit hatásvadászabb, és valamivel többet elárul (vagy legalábbis sejtet) a sztoriról. Mindenesetre ez most könnyűszerrel előlépett az év legjobban várt sci-fijévé.



Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!