Íme Azatot kolléga legelső cikke. Kezdetnek nem is rossz.
Az emberiség ellen elkövetett bűntetteket nehezen feledjük, így a folyton lelkesen nyilatkozó, és a megfelelési vágyba szinte belerokkanó McG ne csodálkozzon, hogy két Charlie angyalai-film után megrendült benne az emberiség bizalma. Ráadásul meg kellett küzdenie egy másik tényezővel is: Arnold Schwarzenegger fájó hiányával.
Létezhet-e Terminátor mozi Schwarzi nélkül, netán Alien-film Sigourney Weaver nélkül? Mennyire könnyen tud átlépni egy franchise a megszokott főszereplője hiányán? Stájer akcentus nélkül vajon Terminátor-film lehet egy Terminátor-film?
A nyár talán legmegalomániásabb blockbustere kétszázmillió dollárból készült, és rendezője görcsösen igyekezett elhelyezni a franchise keretei közé. Klasszikus Schwarzi idézetek („Gyere velem, ha élni akarsz”, „Visszatérek") váltják egymást a szereplők szájában, sőt egy ponton még a Guns’n Roses You Could Be Mine-ja is megszólal, ami azért már sok a múltidézésből. Bizonyára ezekre azért volt szükség, hogy a gyakran szinte Transformers-mozivá fajuló hangulatból a rendező visszahozza a nézőt a Terminátor-univerzumba, de ez leginkább csak azon pillanatokban sikerül, amikor egy T-600-as vagy T-800-as masírozik a vásznon, ezekből pedig a várakozásokkal ellentétben nincs túl sok.
Bár McG minden interjújában igyekezett hangsúlyozni, hogy sztoriközpontú mozit alkotott, ez nem feltétlenül tűnik fel a laza road movie-s cselekményt megtapasztalva, melyet arra az inspirált szálra húztak fel, hogy a sivatagban utazgató hőseinket éppen milyen újfajta robot támadja meg. A film elején látható helikoptercrash még lenyűgöző, később azonban egyre inkább átmegy a mozi egyfajta robotbemutatóba, engedve ezzel a Transformers utánérzésnek. A John Connor szerepére kiválasztott Christian Bale tisztességgel teszi a dolgát, de egyértelmű, hogy például A sötét lovag sokkal jobban kihasználta színészi kvalitásait, pedig ott gyakran az egész arcát eltakaró maszkot viselt.
Az ember-robot szerelem (a páratlan nevű Moon Bloodgood és a jövő reménysége, Sam Worthington epekednek egymásért) erőltetett és patetikus, a film végére pedig kötelező jelleggel bekerült egy nagyjelenet, melyben a főgonosz bő lére eresztve elmagyarázza ármányos terveit a gyengébbek kedvéért, csakhogy az ilyen jelenetek manapság leginkább csak egy James Bond filmben megbocsáthatóak. Kicsit furcsa továbbá, hogy a Skynet központ megtámadása során alig-alig látunk robotokat, vagy látványos csatajelenetet, így a végére olyan érzésünk támad, mintha elfogyott volna a pénz, ezért be kell érnünk egy szál digitális Schwarzeneggerrel, akiről gyorsan leég az emberi bőr, nehogy sokáig kelljen a komputeres srácoknak az osztrák testépítőt vászonra varázsolniuk.
McG-től nem vitathatjuk el, hogy megtanult akciójeleneteket rendezni, és a látványra sem panaszkodhatunk különösebben, de egyszerűen nem elég jó rendező ahhoz, hogy valódi drámát jelenítsen meg a vásznon. Neki a Terminátor-filmekből csak a látványos külsőségek jöttek át, de a világvége fenyegető érzése, vagy az emberiség sorsának súlyát a vállán cipelő John Connor megmaradt pusztán dekorációnak a robbantgatáshoz. Ha csupán egyszerű nyári akciófilmként nézzük, nagyot nem csalódhatunk, de a Terminátor-széria darabjaként kétségtelenül a leggyengébb darab.
