Filmszemle - 7. nap

Eljött az utolsó nap a szemlén – a kisjátékfilmek kerültek terítékre.

Harminchárom kisjátékfilm szerepelt a szemle versenyprogramjában, ennek körülbelül a felét láttam. Ez a mennyiség már a feldolgozhatatlanság határát súrolja egy ilyen cikk keretein belül, ezért azt találtam ki, hogy létrehozok négy kategóriát, és rövid ismertetés után elhelyezem bennük az egyes műveket. Amelyiknél megtaláltam, ott megadtam a film online elérhetőségét is.

D – Ezeket mindenki csak saját felelősségére tekintse meg. Azoknak ajánlom, akik szeretik, ha felidegesíti őket egy film.

C – Hosszúságuktól függően, amíg lefő a kávé, megtelik vízzel a kád, megsül a pizza, el lehet velük ütni az időt.

B – Ezekben már van kraft, ott bujkál bennük a nagyszerűség, de még valami hibádzik.

A – Ezek azok a filmek, amelyekért érdemes fesztiválokra járni. Ha egy mód van rá nézzd meg őket, mert egy élménnyel gazdagabban fogsz felállni a székből.

A Frusztra egy kedves, mesébe átcsapó történetet regél el. Anger Zsolt által alakított rajztanár kap egy lehetőséget az élettől, hogy ami a múltban neki nem jött össze az úttörőtáborban, ahhoz hozzásegítse az egyik tanítványát. A kisfiú rajzát próbálja eljuttatni a címzettnek, a saját kislányának. Küldetésében életmód-tréningre igyekvő félőrültek hátráltatják és óvodás stílusban megrajzolt mesefigurák sietnek a segítségére. (Itt megnézheted.) B

Ha a Hajónaplóból indulunk ki, akkor nincs viccesebb egy öregségére embergyűlölővé váló írónál. Veiszer Alindának és a kamerának még eljátssza a joviális és bölcs öregurat, mert az imázs az fontos, de a magánkikötőben vele beszédbe elegyedő írópalántát és a hajójára kéreckedőket gondolkodás nélkül elhajtja. Aki a Tv-ben beszél, és aki az interjút adja, az két külön személy. Az egyik, az idealizált írói én, a másik egy megkeseredett, rosszindulatú vénember. Ő a magyar J. D. Salinger, és élvezet nézni minden megmozdulását. (Itt megnézheted.) A

Férj és feleség bevásárol egy hipermarketben. Már minden szó fáj nekik, amit a másikhoz intéznek. Egy párkapcsolat vége fele járunk. Miután a konfliktus mibenléte kifejtésre került, jön egy bravúros ötlet a Vacsorában. Ez tényleg egy olyan pillanat, amikor az egész terem felsóhajt, hogy hűbazzmeg. De aztán a filmkészítők rögtön visszatáncoltak, nem merték logikusan folytatni az események eszkalálódását. Pedig lehetett volna egy Rózsák háborúja húsz percben. C

A Valakinek a valamije című kisjátékfilmben, Vincent eljött Párizsból Budapestre, hogy elintézze nemrég elhunyt nagybátyja lakásának az eladását. Elmegy a Gödörbe, felszed egy csajt, meghallgat pár régi családi felvételt, megnéz pár régi családi fotót, nagybátyja bélyeggyűjteményét rendezgeti, aztán fogja magát és visszamegy Párizsba. Próbálta, próbálta, de nem tudott közelebb kerülni az elhunyt rokonához, ahogy én sem a filmhez. C

Ez igen! A Csak segélyhívás egy misztikus thriller kisjátékfilmes keretek közé szorítva. Három srác utazik egy autóban valahol a semmi és az éjszaka közepén - a hangulat ennek megfelelően elég nyomott. Aztán megérkeznek egy katasztrófa helyszínére, ami az én értelmezésem szerint megálló a pokol felé. Köd, rejtély, vérfoltok, David Lynch. (Itt megnézheted.) A

Roma fiú érkezik egy nyári készségfejlesztő táborba. Előkerülnek a faji előitéletek, a roma srác lelécel, az egyik táborlakó pedig utánaered, hogy elmagyarázza, nem úgy van az, ahogy azt ő gondolja. Egy profin elkészített tanmese a Hidegzuhany, semmi több. C

Cathrine a tízes éveinek elején jár és kibontakozó nőieségét próbálgatja a kamera előtt: youtube-ra tesz fel magáról szexre csábító videokat. Gyerek még igazából, aki nálánál idősebb nőket és tv-ből elesett pózokat utánoz. A játék azonban komolyra fordul, amikor egy férfi félreértelmezi a kislány viselkedését. A Cathrine magánélete, a Vacsorához hasonlóan, megáll félúton, nincs mersze végigvinni a történetet, de ameddig eljut, addig kifejezetten hatásos. B

Az Itt vagyok, a maga 35 percével, a leghosszabb kisjátékfilm volt az idei szemlén. És most már azt is lehet tudni, hogy ez a film nyerte a kisjátékfilmes mezőny fődíját. A Gyűlölethez hasonlóan fekete-fehér és lakótelepen játszódik, a hangulata azonban egy (szintén fekete-fehér) stonerfilmmel, a Kacsaszezonnal mutat rokonságot. Adva van egy elég furcsa srác, aki mindenkivel, aki útjába kerül szóba elegyedik. Sejtésem szerint, ő lehet a lakótelep angyala, aki kéretlenül bár, de segít mindenkinek, csak közben úgy néz ki, és úgy beszél, mint aki kegyetlenül be van szívva. A helyzet valójában az, hogy kóros álmatlanságban szenved. Nehezen tudtam helyére tenni a filmet, az elején utáltam, aztán szép lassan megkedveltem. Ha osztottak volna spanglit a vetítés elején, akkor A lenne, így B

Két kislány csónakázik egy tavon a Showdownban és Harlequin-regényeket idéző párbeszédekben vetélkednek, hogy melyiküket szereti jobban a parton hagyott fiút. A nagy vitában felélénkül a fantáziájuk, vizesek is lesznek, de a végére minden a legjobban alakul. Egyedül az tudta volna javítani az összképet, ha arra ment volna ki a film, hogy késve viszik vissza a csónakot a kölcsönzőbe és ezért fizetniük kell. Ezután jó érzés volt felállni és kimenni a fénybe. D

A Stricik rendezője, Géczy Dávid, büszkén mesélte a film vetítése utáni beszélgetésen, hogy az ő filmje kapta a legnagyobb támadást a szemlén. Nekem az volt az első épkézláb mondatom a vetítés után, hogy sokat káromkodnak benne. A Stricik a túlzások filmje, három józsefvárosi pimp áll egy New York-i utcában (A Korda-stúdióban forgatták), egymást kóstolgatják, fogadják az ügyfeleket, a kurvák pedig néha kihajolnak az emeleti ablakokon és mondanak valami csúnyát. A látvány egyedi volt, a figurák és a dumák, mint egy amerikai gettofilmben. Van annak egy abszurd bája, ahogy Szabó Simon lila majmozik egy New York-i utcán. Legközelebb remélem lesz egy jó sztori is ehhez a túlpörgetett B-filmes hangulathoz. B

A hét napon keresztül rámzúduló filmzuhatag az utolsó napra már szinte teljesen immunisá tett a film által kommunikált érzésekre, hangulatokra, főleg ha azok pozitív kicsengésűek voltak. Ezt a gátat teljes egészében egyedül az Éjfélnek sikerült áttörnie. Pedig maga a történet nem egy nagy cucc, a tanár elveszi a srác dobverőjét, a srác azonban nem hagyja ennyiben a dolgot, éjszaka visszalopódzik az iskolába, ahol összetalálkozik az egyik osztálytársnőjével. B

Egy céljait tekintve homályban hagyott utcai randalírozás (ugyis tudja mindenki, hogy milyen sajnálatos eseményekre utaltak ezzel a készítők) adja a hátterét az Otthonnak. A szereplők hétköznapi emberek, akik a rendőrségi lezárások miatt, nem tudnak visszamenni otthonaikba, ezért beszélgetni kezdenek egymással. A történet lezáráshoz azonban a rendőrségnek is lesz egy-két szava. C

Péterfy Bori sztriptíz táncosnőt alakít a Paktum című filmben. Befizetnek hozzá egy fiatal srácot, azonban kiderül, hogy ők már ismerték egymást az élet egy másik területéről. Kufirc helyett megszégyenülés. B

Erős, fullasztó hatású film a Gyűjtő. Tar Sándor és Franz Kafka világának a találkozása a filmvásznon. Egy testvérpár él együtt egy áporodott és sötét lakásban. A férfi bambán bámul maga elé és csak egy szenvedélye van a rovargyűjtés. A nő nem bírja tovább és elköltözik. (Itt megnézheted.) B

A cím nem hazudik, tényleg elhangzik a Halotti beszéd (egy része) a filmben. Csőtöréssel indul a fiatal bölcsészprofesszor napja, és még rosszabbul folytatódik. Túlzásba vitt, idegesítő dogmás stílus jellemzi a filmet, nem szeretem, ha a színészek helyett, a pattanásaikat kell néznem. D

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!