Mivel statisztikailag bizonyított, hogy a listákat mindenki szereti, a Geekz stáb úgy gondolta, hogy ezúttal az utóbbi évtized legjobb sorozatfőcímeit veszi számba, hogy megmutassuk nektek a szerintünk megkerülhetetlen, legemlékezetesebb, legjobban megkomponált, legmegragadóbb, -gyomorszorítóbb és -tökösebb versenyzőit. Fogadjátok szeretettel!
10. Maffiózók (The Sopranos)
Az évtized egyik legjobb sorozatának főcíme is bizonyítja: ebben a műfajban nem csak az agyonstilizált, művészi perfekcionizmussal megtervezett intrók működhetnek. Tony Soprano hazakocsikázik, és közben elfüstöl egy szivart. Mi ebben a különös? Semmi, de erről szól a sorozat – a tekintélyes maffiafőnök hazatér a nagyvárosból a kertes házba, ahol pont ugyanolyan problémák várják, mint az Average Joe-t. Így lesz a Keresztapából szappanopera. És a főcím alatt, nem mellesleg, a festői New Jersey-ből is ízelítőt kaphatunk, miközben az A3 kiváló zenéje összefoglalja Tony életét dióhéjban. (Beyonder)
9. Misfits
A tízes listánk egyetlen brit versenyzője a hat közmunkára ítélt és egy bizarr vihar során szuperképességekre szert tévő fiatal története, a Skins és a Heroes szerelemgyereke, ami nem csupán elképesztő szociális érzékenységről (na jó, hagyjuk az iróniát, az utóbbi évek egyik politikailag leginkorrektebb és polgárpukkasztóbb sorozata) tesz tanúbizonyságot, hanem az openingben és a sorozat részeiben elszórva felvonultatja a brit és amerikai punk-rock (The Raptures, The Cribs, Klaxons, The Velvet Underground és még sorolhatnánk) színe-javának legzúzósabb számait is. (Santito)
8. How to Make It in America
Feelgood sorozat feelgood főcíme. Mindenki meg akarja kaparintani az amerikai álmot. Az intró több, mint pazar. Pszichedelikus kavalkádja az Amerikát leginkább jellemző ikonoknak, sokkszerű fényképeken, hol egy kicsit obszcénabbra vett, hol a néző egyszerű lenyűgözésére szolgáló snitten keresztül. És a zene. Csak a zene miatt érdemes megnézni egyszer az alábbi videót, mert lefogadom, hogy amikor már a következő bekezdést olvasod, akkor is az fog menni a fejedben: I need a dollar, dollar… (Artemis)
7. Sons of Anarchy
A mostani trendekre fittyet hányva Kurt Sutter csinált egy tökös sorozatot, olyan kemény arcokkal, hogy az valami félelmetes. A főcímet pedig telerakta remek snittekkel, amikkel az egyszeri nézőt is sikerülhet berántania. A képernyőről süt a tesztoszteron, pendül a gitár, kattan a fegyver. Rövid, de hatásos. Remek zenével és a végén lévő elmaradhatatlan tetoválással. (Artemis)
6. Deadwood
Ezen a ponton szükségét érzem némi önreflexiónak és -kritikának, mert bár szerzőtársaim nevében nem nyilatkozhatom, erősen gyanítom, hogy a Deadwood inkább a sorozat, mint a főcím faszasága miatt került fel a listára. Persze nem rossz ez a főcím, sőt, tök jó, de azért elég jellegtelenül illeszkedik az HBO-s intrók sorába, és valljuk be, láttunk már ütősebbet is: gyakorlatilag ugyanazt a tematikus kollázst kapjuk, mint a Carnivale, a Rome vagy a – éppenséggel nem HBO-s – Desperate Houswives esetében, csak itt éppen egy fokkal direktebben, jóval kevesebb absztrakcióval. Ugyanakkor ha odafigyelünk, tökre azt kapjuk, ami jár, jelesen a vadnyugatot a maga (feltehetőleg) romantizálatlan, szikár valóságában, bár a játszin galoppozó lovat mindmáig nem sikerült hova tennem. (Elmeboy)
5. Született feleségek
Mielőtt kedvenc olvasóink megijednének: a Lila akác közben zajló – nyilván fergetegesen izgalmas – kalandok helyett a Geekz-tagok többsége (még mindig) szívesebben követi a baltimore-i crackdealerek és a hasonló figurák életét, de ettől még a Született feleségek intrójának helye van a top 5-ben. Okos, kreatív, vidám, szellemes, szemtelen, pop artos, és elsősorban: camp. Warholnak biztos tetszene. (Beyonder)
4. Rescue Me!
Aki ismeri Dennis Leary New York-i tűzoltók életét bemutató, 9/11 traumáját körbe járó sorozatát, az tudhatja, hogy a komor téma ellenére tele van karakter- és helyzetkomikummal. A főcím ezzel szemben a kevésbé vidám pillanatokra koncentrál, a bevetés előtti másodperceket villantja fel, amikor a tűzoltónak csapot-papot hátrahagyva kell pillanatok alatt felkészülnie arra, testben és lélekben egyaránt, hogy belegyalogoljon a tűzbe – és talán a halálba. A Ments meg! intrója ennek megfelelőn egyszerre melankolikus, mint egy férfiballada, és energikus, akár egy harci induló. (Beyonder)
3. Dexter
A főcímek többségét be lehet két kategóriába sorolni: az egyik a sorozatból kiragadott képekkel dolgozik, a másik asszociál valami művészit a széria témájához, motívumaihoz kapcsolódva. És van egy harmadik, ahol a főhőst láthatjuk egy triviális élethelyzetben (Maffiózók, Ments meg!). Ilyen a Dexter intrója is, amiben mindössze annyi történik, hogy kedvenc sorozatgyilkosunk megreggelizik és felöltözik. Azért zseniális ez a pár perc, mert tökéletesen visszaadja Dexter élethelyzetét: a külvilág számára ő az unalmas kisember, de az álca mögött egy precíz gyilkos lapul. A hibátlan technikai kivitelezésen túl (érdemes egyszer HD-ben is megnézni ), a komor témát ügyesen ellenpontozó morbid humor is figyelemre méltó. (Beyonder)
2. Carnivale
Hiába állnak jelen írásunk középpontjában maguk a főcímek, olykor marha nehéz elvonatkoztatni magától a sorozattól is, pláne ha egy olyan über-entitásról van szó, mint amilyen a sajnálatos módon rövidre zárt Carnivale volt. Azt kijelenteni, hogy az intro és a sorozat sztorija szerves egységet alkot egyrészt közhelyes, másrészt színtiszta hazugság lenne, hiszen a gyártóktól tök független A52 dizájnstúdió nyílt pályázaton nyerte a lehetőséget, mindazonáltal valamibe nagyon beletenyereltek: a 30-as évekbeli válság emblematikus pillanatainak, a művészettörténelem válogatott remekeinek és a (sorozatban is központi szerephez jutó) Tarot-lapok sokértelmű motívumainak kreatív, flow of consciousness jellegű vegyítésével egyszerre reflektálnak a történet konkrétumaira és az általánosabb, korántsem egyértelműen Jó vs. Gonosz konfliktusra. Ehhez jön a Wendy Melvoin és Lisa Coleman jegyezte időtlen főcímdal, ami így összességében nem csak egy Emmy-hez volt elég, hanem ahhoz is, hogy a recenzens minden áldott epizód elejét leesett állal nézze, miközben más sorozatoknál simán át szokta ugrani az intrót. Listánkban a népakarat döntött, részemről viszont ez marad az első helyezett, egyelőre nagyjából örökre. (Elmeboy)
1. True Blood
A jó főcím onnan ismerszik meg, hogy a sorozat esszenciáját, hangulatát bele tudja cirka másfél percbe sűríteni. Ebből a szemszögből nézve kétség sem férhet hozzá, hogy az évtized legjobb introját a True Bloodnak köszönhetjük. Sőt: ez a főcím hitelesebben, hatásosabban mutatja be azt, amit a sorozat is szeretne. Extázisban őrjöngő hívők, polgárjogi harcosok, kuruzslók, redneckek, klántagok, sztriptíz táncosok, kurvák – az amerikai mélydél összes jellegzetes figurája felvonul ebben a rövid klipben. Szex és halál, születés és rothadás, vágyak és elfojtások – ennél tömörebben, ennél hatásosabban nehezen lehetne a Dél miliőjét, fülledtségét megidézni. Jace Everett zenéje külön posztot érdemelne: a Bad Thing nem a sorozat számára íródott, de szövege és hangulata tökéletesen reflektál a szűzlány Sookie és vámpírbarátja ön és közveszélyes kapcsolatára. „I wanna do bad things with you!” (Beyonder)
+1 Twin Peaks
A sokak szerint Sorozatok Sorozatának számító Lynch-féle tömegkommunikációs kísérlet csak soron kívüli különdíjasként kerülhetett be válogatásunkba, és akkor nyilván jogosan merül fel a kérdés, hogy hol marad a Pirx kapitány, a Kórház a város szélén vagy éppen a Szomszédok. A válasz egyszerű: egyrészt sehol, másrészt legyen szó akármilyen szempontról is, ha sorozatokról van szó, a Twin Peaks nem maradhat ki. És hát akkor ott tartunk, hogy amilyen szövevényes, sokrétű és követhetetlen maga a sorozat, annyira fakocka és megdöbbentően egyszerű a főcím. Vagy nem. Mert mit is látunk? Hajnalt, Vörösbegyet, gyárat, akkurátusan dolgozó gépet, hosszú másodpercekig kimerevített Welcome to-táblát, vízesést, végül a tóban tükröződő képet, idillt és utópiát egyaránt, miközben Badalamenti csalókán lágy zenéje gyanútlan amerikai álomba ringat minket. Aztán a felszín alatt ott van a többi, aki akár csak pár részt is látott, az tudja. Sokunknak a Twin Peaks még a 90-es évekből rémlik, ki kamasz volt akkoribban, ki egészen kicsi még, de azt hiszem, mind nagy szemekkel néztük, hogy ez meg mi a tököm, miről szól, mit jelent, és azt hiszem, a főcím pont ugyanazt tudja, mint a sorozat maga: mindenki asszociálgat, mindenki kapcsolódik hozzá valahogy, senki nem érti igazán, de azért abban egyetértünk, hogy óriási kult. (Elmeboy)
A stáb egyhangú döntéssel külön öt dobogós kategóriát készített az animált főcímeknek, ahol mindössze hozadékos tény, hogy ezek általában rajzfilmekhez kapcsolódnak (persze tudjuk, az animációs sorozat sokkal, de sokkal komolyabban hangzik, de mi nem szeretnénk megtagadni lelkünk gyermeki oldalát), ám azért egy brit tévésorozat ide is befirnyákoskodta magát.
5. Batman: the Animated Series
A B:TAS mindenekelőtt két dologban jeleskedett: egyrészt a 90-es évek közepének egyik abszolút mainstream animációs csúcspontja volt, másrészt a Tim Burton filmjei és a gyalázatos Joel Schumacher-féle táncoskabarék közötti interregnumban folytatta a Sötét Lovag amúgy parlagon heverő legendáját, mégpedig nem is akárhogyan. Külön cikket érdemelne, hogyan sikerült az alkotóknak egyszerre megőrizniük, mitöbb, feltámasztaniuk a Batman-hez elválaszthatatlanul hozzátartozó sötét atmoszférát, mellette pedig családbarátabbá, fogyaszthatóbbá tenni a karaktert, - lényeg, hogy már a főcímben is tetten érhető ez a brilliáns bűvészmutatvány, és talán az se mellékes tény, hogy az ötletgazdák pont említett főcím nyers változatával győzték meg a Warner-t arról, hogy Batman rajzfilmsorozatnak márpedig lennie köll. Gyakorlatilag színtiszta Batman-kvintesszenciát kapunk, ennél szikárabban és lényegretörőbben nem is lehetne bemutatni Gotham őrangyalát: burjánzó, gótikus város, bűn, magatehetetlen rendőrség, noir-os hangulat, magányos, komor igazságtevő és az a minimalizmusában is végtelenül drámai bunyó a háztetőn (amely során talán először láthattuk a főhős azon brutalitással elegyedő eleganciáját a képernyőn, amit már a képregények alapján is megvoksoltunk neki), szerencsére Danny Elfman klasszikus Batman-témájával a háttérben. Nagyon kúl. (Elmeboy)
4. The Simpsons
A sorozatok között matuzsálemi kornak örvendő Simpson család már 22 éve folyamatosan polgárpukkaszt és nevettet. Ezt szolgálja a főcíme is: talán a legváltozatosabb minden sorozat közül. Amíg más sorozatok talán évadonként változtattak a főcímükön, addig a Simpson család mindegyik része más és más. Az alapul szolgáló őrült ámokfutás persze mindig ugyanaz maradt, apró simítgatásokon esett csupán át. Ami – pár ismétlődést nem számítva – mindig változik, az a kanapé geg. Kreatív, humoros, szerethető motívum, és minden egyes rész elején izgatottan várja az ember, hogy most éppen mit találtak ki. Nem véletlenül választottam az alábbi főcímet: Banksy zseniális és teljesen egyedi produkciója rögtön kedvenccé vált. (Artemis)
3. Superjail!
A Beavis And Butthead Do America című filmben van egy trip-jelenet, ahol a két főhős bekajál a sivatagban valami hallucinogén kaktuszból, és a színek, szörnyek, metamorfózisok olyan kavalkádja szabadul rájuk (az őrült rockzenéről nem is szólva), amit csak animációval lehet visszaadni. Na, a Superjail minden egyes epizódja pont olyan, mint ez a jelenet, csak tíz perces hosszban, dupla tempóval előadva és sokkal több céltalan erőszakkal, abszurd viccel, meg szürreális csavarral. Még az opening is mindig máshogy néz ki, az őrrobot mindig ugyanazt a rabot kapja el és szállítja vissza a börtönbe, miközben a legfurább dolgok fölött repülnek el észrevétlenül - csak a tökös rockabilly zene ugyanaz. Megunhatatlanok! (Ramiz)
2. IT Crowd
A brit szitkomok egyik ékkövének openingje a kockaság témájának kvintesszenciája (a The Big Bang Theory-t most hagyjuk, az inkább a comic és sorozat geek szubkultúrára fókuszál), a Gary Numan "Are Friends Electric?" számának 8-bites verziójával kezdve (tegye fel a kezét, aki ilyen chiptune zenét C-64-en hallott először, fiatalabbaktól a Game Boy választ is elfogadjuk), az akár a Maniac Mansion-ben is szerepeltethető Moss, Roy és Jen pixelfiguráján keresztül a főcím végén bekövetkező kék halálig. Ami ilyen stílusosan képes tökönragadni a klasszikus és sokak számára csak a Dilbert-stripekből ismert irodai élet socially challenged dolgozóinak lényegét, akiknek vitális gondot okoz minden olyan kommunikáció, amely nem billentyűzeten keresztül történik, az méltán megérdemli listánk második helyét. (Santito)
1. Cowboy Bebop
A Cowboy Bebop a hatmillió anime sorozat azon maroknyi csoportjába tartozik, ahol a beteg japán humor, a furcsa karakterek, az obszcén mennyiségű idézgetés (intertextualitás, ha úgy tetszik) és az alaposan előkészített érzelmi csúcspontok ízléses egységbe szervesülnek: Shinichiro Watanabe zseniális történeteket, remek és alaposan kidolgozott karaktereket, temérdek zsánert és Yoko Kanno lehengerlő bebop/swing/blues/folk/metál/stb zenéjét olyan szakértelemmel és annyi érzéssel gyúrta össze, hogy szinte fel sem tűnik a popkulturális kakofónia (nem csoda, hogy a sorozat azóta valósággal tananyaggá lett - elég csak a szintén kultikussá vált Firefly-ra gondolni). De ebbe a toplistába nem az eddigiekbe került bele, hanem azért, mert annyira stílusos, magával ragadó és annyira faszányos zene szól alatta, hogy sosem lehet elégszer látni. (Ramiz)
+1 The Walking Dead
A The Walking Dead-et a Geekz olvasóknak bizonyára nem kell bemutatnom, hiszen mind a képregénnyel, mind a belőle készült kritikai (Golden Globe-ra jelölték a legjobb drámai sorozat kategóriában) és közönségsikert aratott tévészériával rendszeresen és behatóan foglalkoztunk (valamint még fogunk is a jövőben, különösen a képregény első gyűjteményes kötetének tavasszal megjelenő magyar kiadása kapcsán), így a stáb egy emberként kapta fel a fejét a Daniel M. Kanemoto által hozzá készített opening variáns netre kerülésekor, aminek egyértelmű folyományaként vita nélkül az évtized különdíjasa lett animációs kategóriában. Az eredeti ongoing series oldalaiból vett illusztrációk felhasználásának folyamatát kommentárral itt találjátok és bár a tévésorozat megcélzott közönsége miatt (gyakorlatilag nyitni akartak az idősebb korosztály felé, akiket a marketingesek szerint elriasztott volna a képregényes felütés) az első évad komolyabb openinget kapott, mi azért reméljük, hogy igazak a pletykák, és a második évad részeit ez a fantasztikusan hangulatos intro fogja felvezetni.